A lábelkötés, a lótuszlábfejek szokása nyugaton is közismert, a mell leszorításának gyakorlatáról azonban sokkal ritkábban esik szó.
 |
| Divatos shanghai nő |
Reformeszmék
A Qing-kor végétől kezdve új szellemi áramlatok jelentek meg Kínában, melyek megváltoztatták a divatról, sőt, a női testről alkotott képet. A felsőbb társadalmi rétegek nőtagjai ritkán hagyták el otthonukat, illetve öltözködésükben is a hosszú, bő, alakot elrejtő ruhák voltak jellemzőek. Ezzel szemben a Köztársaság korától kezdve a nőmozgalom erősödésével egyre inkább láthatóvá váltak a nők – egyre aktívabb társadalmi szerepet vállaltak, egyre többet mutatkoztak nyilvánosan, valamint a ruházkodásban is az egyre szűkülő szabásvonalak, a test alakját kiemelő fazonok váltak népszerűvé (ennek iskolapéldája a korábbi bő mandzsu ruhából kialakuló elkínaiasodó, testre simulóvá váló qipao).
A modern nő egyre szabadabb volt, egyre több évezredes társadalmi beidegződéstől és tehertől szabadult meg, egyre több területen mutathatta meg magát – képletesen és fizikailag is. Azonban érdekes módon a lábelkötés hagyományának kiirtásával egyidőben egyre inkább erősödött a mell-leszorítás szokása.
Mára már szinte feledésbe merült, hogy ez a gyakorlat egyáltalán létezett a huszadik századi Kínában, pedig a mell leszorítását a század eleji sajtóban a lábelkötéssel egy lapon említették, ugyanakkora hévvel szálltak szembe mindkettővel, és mindkettőt hosszú múltra visszatekintő, feudális szokásnak nevezték – bár ez csak a lábelkötés esetében igaz.
 |
| Divatos nő portréja a Linglong női magazinból, 1933 |
A mell leszorításának eredete
A mell leszorításának szokása nem régi hagyomány, annak ellenére, hogy az 1920–30-as évek szorításellenes sajtókampányai a lábelkötéssel együtt ősi szokásnak nevezték. Valójában a régi fehérneműk nem szolgáltak ilyen célokat, a mell szándékos leszorításának gyakorlata pedig csak a Qing-kor legvégén alakult ki.
A modern kor előtti kínai viseletek hosszú, bő ruhadarabokból álltak, így tehát értelmetlen lett volna pusztán esztétikai szempontból leszorítani a mellet. A császárkor végétől kezdve azonban a szabásvonal szűkülése miatt az alak egyre láthatóbbá vált. A testhezálló ruhák részben nyugati hatásra lettek népszerűek, részben pedig a kialakulóban lévő sportkultúra okozta, hogy a libbenő bő ujjakat és szoknyákat praktikusan szűk ruhadarabok váltották fel. A divatos testalkat pedig ehhez igazodva a fiúsan laposmellű, szinte gyerekes típus volt.
Emellett a nőmozgalom is hatással volt az új stílus kialakulására, hiszen a jogaikkal egyre inkább tisztában lévő, és a férfiakkal egy szintre lépni kívánó nők sok esetben ennek megvalósítását külsejük maszkulinizációján keresztül látták elérhetőnek – azaz rövidre vágatták a hajukat, és férfiasabb szabásvonalú ruhákat öltöttek. A korszakban az intézményes oktatás egyre elérhetőbbé vált a nők számára is. A vegyes iskolákba járó első diáklányok igyekeztek minél jobban beilleszkedni, külsejükkel sem akartak kilógni a sokszor legnagyobbrészt fiúkból álló osztályokból, illetve nem akarták magukra vonni jórészt fiú osztálytársaik és férfi tanáraik figyelmét.
Ehhez továbbá az is hozzájárult, hogy a modern nő egyre kevésbé volt hajlandó elviselni, hogy pusztán a hagyományos társadalom által kirótt feleség és anya szerepét töltse be, amellyel együtt jártak olyan feladatok, mint például a szoptatás. A magasabb társadalmi rétegekben ez korábban is szoptatós dajkák feladata volt, így a szoptatás, a mell látványa a szegényebb társadalmi osztályokhoz kötődött.
Ennek nyomán a lapos mellkas éppúgy jelképezte a divatos, modern gondolkodású, kozmopolita, és a férfival egyenrangú szerepet követelő nőt, mint a magas társadalmi állást és az anyagi jólétet.
 |
| Kép forrása |
A mell-leszorítás divatja
A mellkas szorítása először a magas rétegekből származó, divatos fiatal nők (gyakran diákoklányok) körében jelentkezett az 1900-as évek elején, a század húszas éveire pedig már széleskörben elterjedté vált.
Mivel ez a divatos alak nem mindenkinek adatott meg természetszerűleg, ezért sokan segédeszközökhöz folyamodtak. A lapos mellkasra vágyó nők szorító hatású, szűk fehérneműket hordtak, melyek több szabásban és stílusban léteztek. Az egyik legnépszerűbb ezek közül a „mellényke” volt (小马甲 xiǎomǎjiǎ), mely valóban egy elölgombolós mellényre emlékeztetett, mely sok egymáshoz közeli kicsi gombjával tette lehetővé a minél szorosabb illeszkedést. Ezen kívül népszerű volt még a xiaobanbi (小半臂 xiǎobànbì), illetve a xiaoshan (小衫 xiǎoshān).
 |
| Xiaomajia, kép forrása |
Szorításellenes kampányok
A mellkas leszorítását az 1920-as évek sajtójában a lábelkötéssel együtt kiirtandó feudális szokásként ítélték el, és hevesen kampányoltak ellene. Így indult el az 1920-as évek végén a természetes mell mozgalom (天乳运动 tiānrǔ yùndòng).
Sok zsurnaliszta állt ki a természetes szépség mellett, mely a női testet semmilyen formában nem korlátozza vagy kendőzi el, sokan ide sorolták a lábelkötés és a mell-leszorítás mellett a magassarkú cipőt, a sminket és a testékszereket is.
Sok cikk szerzője érvelt azzal, hogy a mell leszorítása egészségre káros szokás, rossz hatással van a belső szervekre, többek között a tüdőre is, így komoly légzőszervi problémákat okozhat. Egyes szerzők azzal érveltek, hogy a női mell fő funkciója a szoptatás, ezért nemcsak az egyént, hanem az egész nemzet fenntartását akadályozza.
A sajtókampány mellett próbálkoztak a mellkas leszorítását betiltó intézkedésekkel, melyek nagy összegű pénzbírsággal sújtották a szokásnak hódolókat, lányiskolákban pedig el is kobozták a tanulóktól a mellet leszorító ruhadarabokat.
Emellett az újságok, magazinok egyinkább a természetes szépséget (自然美 zìránměi) és az atletikus szsépséget (健美jiànměi) jelenítették meg, az elsőt a semmilyen módosításon át nem esett (tehát nem elkötözött lábú és mellű, smink nélküli) női külsőre használták, a másodikat pedig a sportosan egészséges, aktív nők megjelenésére alkalmazták.
 |
| Sportos, egészséges nők a Liangyou magazinból |
Az új Kínában
A Kínai Népköztársaság 1949-es alapítása után az öltözködés is a szocialista ideológiát tükrözte. Az öltözködés ismét hatalmas fordulatot vett, és a politikai eszmék kifejezőjévé vált.
A korábbi városi, kozmopolita, divatot követő ruházkodás helyét az egyszerű, vidéki, munkásviseletek vették át.
A korábbi testhez simuló, az alakot kiemelő qipao az 1950-es évektől egyre inkább a „régi társadalom” jelképe lett, a nők ebben az időszakban a katonai stílusú, egyenes szabású egyenruhák (pl. Lenin-öltöny) és praktikus munkaruhák felé fordultak.
A kor ideálja a divatos, művelt nő helyett az erős, egészséges, sportos dolgozó nő lett, aki aktívan részt vesz az ország építésében. A mell leszorítása azonban továbbra is élő gyakorlat maradt.
A női mellet és a telt idomokat sokan a burzsoázia, de legalábbis a revizionizmus jelképének tekintették, és mint ilyet megvetették, ugyanakkor a mell-leszorítás gyakorlatát vagy romlott feudális, vagy a köztársasági időkre jellemző frivol szokásnak tartották; ez a visszásság pedig különösen nehéz helyzetet teremtett a nők számára.
A refrom és nyitás után
A reform és nyitás nyíltabb légkörében a sajtóban ismét megjelentek a formás alakot dicsérő írások. Ezzel egyidőben a szexuális oktatás is egyre több iskolában vált elérhetővé, illetve fehérneműk is egyre nagyobb választékban voltak kaphatók.
A mell-leszorítás szokása visszaszorult ugyan, azonban ekkor sem szűnt meg teljes mértékben, még az 1980-as, 1990-es, sőt a 2000-es években is születtek cikkek a témában.
Nagyon fontos azonban különbséget tenni a leszorítás különböző típusai között: az esztétikai leszorítás, a közösségi nyomásból vagy ideológiai motivációból fakadó mell-leszorítás, illetve a transz férfiak által gyakorolt leszorítás között.
A mell-leszorítás szokása Kínában a Köztársaság korában élte fénykorát, azonban az egész huszadik század során fontos szerepet töltött be a nők társadalmi szerepének változó jelentéstartalmú szimbólumaként. A leszorítás megjelent a tanult, divatos nők szellemi függetlenségének és anyagi jólétének jelképeként, de a romlott feudális társadalom és a burzsoázia megjelenítőjeként is.
Érdekes kitekinteni a világ más kultúráira, hiszen sok helyen élnek a kínaihoz hasonló, a mell méretének csökkentését célzó gyakorlatok – van, ahol ez a transz férfiak identitásának külső kifejezését segíti elő pozitív módon, vannak azonban olyan kultúrák, ahol ez nem az egyén szabad akaratából, és egészségre káros módon történik (pl. mellvasalás).
Felhasznált források:
Jiao, Lin: Nation, Fashion and Women’s Everyday Lives:
Breast-binding in China, 1910s-1970s, 2017
Lei, Jun: "Natural" Curves: Breast-Binding and Changing Aesthetics of the Female Body in China of the Early Twentieth Century, 2015
Kapcsolódó bejegyzések:
祹络岚
Megjegyzések
Megjegyzés küldése