SHI LIFENG – Kortárs művészek Kínában


Piros, kék, sárga, fekete, fehér – a visszafogottan egyszerű paletta és az erős színek kombinációja már messziről megragadja a tekintetet. Ugyanakkor az intenzív színek ütköztetésén túl sokkal többet kínál Shi Lifeng művészete.


Kép forrása


 

Shi Lifeng (石立峰 Shí Lìfēng) hebei születésű kínai művész. Kevés életrajzi adatot találunk róla, a legtöbb forrás csupán annyit tüntet fel, hogy 1968-ban született Shijiazhuangban, és 1991-ben végzett a Hebei Tanárképző Főiskolán (河北师范学院 Héběi Shīfàn Xuéyuàn). 1995 óta állít ki, első önálló kiállítására 2007-ben került sor Szingapúrban, azóta pedig számos kiállításon túl van. Képeit többek között Pekingben, Shanghaiban, Guangzhou-ban, Párizsban, Londonban, Koppenhágában és Stockholmban is megtekinthették az érdeklődők.


Shi Lifeng, kép forrása


 

Guns N’ Roses

Néha érdekes metszéspontja van két egymástól látszólag távol lévő dolgonak, ilyen például a Guns N’ Roses és Shi Lifeng. A zenekar 1994 óta dolgozott új zenéken, az album viszont sokat váratott magára. 1999-ben jelentették be az új album címét: Chinese Democracy, amelyet az akkori mozgalmakkal magyaráztak. A rajongóknak végül egészen 2008-ig kellett várniuk az album megjelenésére.

Az album borítóján egy kitámasztott bicikli áll, a háttérben egy fal, amelyre a Guns N’ Roses neve van felfújva. A kép Hong Kong Kowloon fallal körülvett enklávéjában (九龙寨城) készült.


Kép mentése


Az album alternatív borítóján lévő alkotás viszont Shi Lifeng műve. A banda eredetileg Chen Zhuo kínai művész egyik alkotását szerette volna választani, a művész viszont elutasította a felkérést, arra hivatkozva, hogy a projektben való részvétel a cenzúra miatt problémás lehet. Így végül nem az ő Tiananmen-tér-mint-vidámpark festménye került a borítóra. Axl Rose így Shi Lifenget kereste fel, és végül több művét is kiválasztották, amelyek bekerültek az „art edition” albumot kísérő füzetbe.


Kép forrása


 

Vörös emberek

Shi Lifeng legjellegzetesebb alkotásai a vörös emberek képek, ezekből került néhány a GNR albumához mellékelt füzetbe is.


Kép forrása


A vörös emberes festményekben első ránézésre a színkontraszt ragadja meg a figyelmünket: fekete és vörös, kék és vörös, fehér és vörös. A vörös mindig a kép középpontjában álló alakcsoport színe, amely egyszínű, vagy felhős, elmosódott háttér előtt, szinte lebeg. A központi elem a monokróm háttértől eltérően aprólékosan részletes, elmélyült figyelemre invitálja a nézőt, mint egy böngésző könyv. A vörös alakok – emberek, létrák, sárkányok, csónakok, kezek – csoportja első ránézésre nehezen értelmezhető, csak finom árnyékok, egy-egy megcsillanó fényfolt segít a feldolgozásban. Az emberalakok szinte egybefolynak egyformaságukban.


Kép forrása


A vörös képek a mai kínai társadalomra reflektálnak: az egyén és a közösség viszonyára, az egyedi emberekből álló névtelen tömegekre.

A vörös emberes képek gyakori eleme a vörös csillag és a Mao-szobor, amelyek egyértelművé teszik a politikai tartalmat. A gyakran fekete vagy viharfelhőkkel telített háttér szintén a politikai-társadalmi közegre utal. A létrán felkapaszkodó, kötélről lógó, madár- vagy sárkányháton repülő, csillagról lehulló apró emberalakok pedig a létért való küzdelmet, a társadalmi felemelkedést vagy zuhanást, az elkerülhetetlen versengést jelenítik meg. A sárkányt el nem érők, a kötélről lecsúszók a semmibe zuhannak – aki nem tart lépést, óhatatlanul lemarad.


Kép forrása


A vörös emberes képek egy részében egy kéz áll a középpontban, amelyre a vörös alakok felkapaszkodnak, a művész elmondása szerint ez a hatalom és a gondolati szabadság hiányának jelképe.

A művész így nyilatkozott a vörös emberekről:

„A vörös emberek én lelkiállapotomat, egy kisember lelkiállapotát jelenítik meg, kifejezik a mondandómat: szorgosan küzdeni a sorssal szemben! A piros szín Kínát jelképezi, és könnyen felkelti az emberek figyelmét, valamint a közdelmet és a vért juttatja az ember eszébe, így különösen gondolatébresztő.”


Kép forrása
 

Vörös Mao

A művész több alkotásán visszatérő motívum Mao Zedong alakja. Mao elnök a vörös emberes képek szereplője. A vörös emberekhez képest óriásként megjelenő Mao mint az emberek sorsát nyugodtan, szenvtelenül irányító bájátékos tűnik fel. Lován lovagolva, írásjegyekből álló kártyavárszerű tornyot építve rendelkezik a vörös emberek felemelkedése vagy lezuhanása feletti hatalommal. Máskor pedig mint ünnepelt óriás magasodik vörös népe fölé.

Más képeken egyszerűen mint a megmászandó lépcső vagy téglafal csúcsa jelenik meg Mao mellszobra.


Kép forrása


 

Tündérek és kertek

Egy további tipikus vizuális téma színeiben és kompozíciójában hasonlít a vörös emberekre, és talán annak függvényében értelmezhető legjobban. Ez a Utopia sorozat.


Kép forrása


A festő sok alkotása idilli képet ábrázol, hagyományos stílusú kínai kertek, pagodák, tavacskák, valamint virágos faágak (hagyományos virágszimbólumok, mint cseresznye- és szilvavirág) közeli, realisztikus képe, színeiben a visszafogott pasztellek uralkodóak. Az előteret ismét apró vörös alakok népesítik be, ezúttal lepkeszárnyú figurák. Itt már nem olyan egyértelmű a mozgás iránya, nem felfelé törekednek a vörös alakok, egyszerűen csak beterítik a teret.


Kép forrása


Ezek a képek jóval békésebb hangulatot árasztanak. A hagyományos környezetben a vörös alakok szárnyat kapnak, nem kell törtetniük a felemelkedésért, szabadon mozognak a békés, nyugodt közegben.

Ez azonban csak látszólagos béke, ahogy az utópia cím utal is rá (eredetiben 桃花源记, amely a barackvirág forrás legendájára, a reménytelen külső helyzettől való elzárkózásra, politikai passzivitásra utal). A kertet, parkot, virágokat ábrázoló képek álombeli jelenetet ábrázolnak, a művész ezzel a kínai álomra (中国梦) is utal. A szép, nyugodt táj csupán a népek ópiuma, egyfajta illúzió a felfelé törekvő vörös emberek ellen, az előretörekvő gondolkodás és szorgalom elaltatására.

 


Kép forrása


Kortárs művészek Kínában

Lü Jianjun

 A tus modern mesterei

Naivitás, meghittség, humor

Nosztalgia, romantika és politika

Az örök porcelán

Zhang Huan

Wang Jin

Chen Qiulin 

Xu Deqi 



Felhasznált források:

99艺术网

Oriental Daily

SOEMO Fine Arts



祹络岚


Megjegyzések