WANG JIN – Kortárs művészek Kínában

Wang Jin (王晋 Wáng Jìn) a kortárs kínai művészet egyik különösen érdekes alakja. Művészetében az átélt személyes tapasztalatok a kínai civilizáció közösségként megélt élményeivel párosulnak.

A leginkább performanszairól és szobrairól ismert Wang Jin 1962-ben született Datong városban. 1987-ben végzett hagyományos kínai festészet szakon, ezután pedig a Pekingi Divatintézetben (北京服装学院 Běijīng Fúzhuāng Xuéyuàn) dolgozott rajztanárként. Ezt az állást hamar otthagyta, mert úgy érezte korlátozza kreatív művészeti kiteljesedését.

Ezután teljesen a művészetnek szentelte magát. A pekingi East Village performansz áramlatában kiemelkedő szerepet játszott, jelenleg is Pekingben él és alkot.

Performanszokban, szobrokban, és fotókban megnyilvánuló művészete gyakran társadalmi és politikai kérdésekből, a hagyomány és a modernség ellentétéből táplálkozik. Sokszor feltűnő motívum emellett a fogyasztói társadalom is. Mindezen kérdéseket pedig gyakran vizsgálja Kína, a kínai kultúra és a kínai emberek szempontjából.

Wang Jin: 你知道东方在哪一边, kép forrása

Politikai témájú művek

Egyik korai performansza az 1994-es Beijing–Kowloon (缸·北京一九龙 Gāng Běijīn– Jiǔlóng), melynek során egy Pekingből Hongkong felé tartó sínpárt festett vörösre. A festék a művész saját keveréke volt, mely többek között cipőpasztát és gyógyszereket is tartalmazott. A festés folyamatát a művész fényképen dokumentálta.

Wang Jin: Beijing – Kowloon, kép forrása

Ugyanebben az évben volt egy másik nagy performansza is, a Fgihting the Flood – Red Flag Canal (抗洪——红旗渠Kànghóng – Hóngqíqú) című. Ennek során 25 kg vörös kőport öntött a Henan tartományban található Vörös zászló-csatornába, mely a folyó következő 3000 méteres szakaszán lassan eloszlott. A művész ezt a performanszt „érvágáshoz” hasonlította, mely során „a [rossz] vér távozik, és megindulhat a gyógyulás folyamata”.

Wang Jin: Fighting the Flood – Red Flag Canal, kép forrása

A fenti két performanszban kulcsszerepet játszik a vörös szín, mely általában a hatalmat jelképezi, illetve ebben a kontextusban politikai töltetet is kap.

A fogyasztói társadalom

Wang Jin egy 1995-ös performansza, a Quick Stir-Fry Renminbi (爆炒人民币 Bàochǎo rénmínbì) során kiállt Peking egyik éjszakai piacára, és olajban kisütött egy kiló yuan aprópénzt.

A pénz egyébként is visszatérő motívum Wang Jin művészetében, a fogyasztói társadalom szenvtelen, hideg, kérlelhetetlen és olykor torz megtestesítője.

A 2000-es évek elején is a pénzt választotta néhány szobrának témájául. A Kopogás (叩门 Kòumén) című sorozat darabjai téglákra, és kulturális szempontból jelentős helyek (pl. a Tiltott Város) járólapjaira és tégláira festett papírpénzek képeit mutatják. Ezúttal azonban nem hazai yuan, hanem amerikai dollár szerepel az alkotásokon, arányaiban torzított formában.

Ezekkel a fogyasztói társadalom káros hatásaira, és a pénz hatalmára utalt a művész.

Wang Jin pénztéglái, kép forrása

A fogyasztói társadalmat az általa előállított termékek és áruk is jelképezhetik. Ez jelenik meg Wang Jin egyik performanszában, a henani jégperformanszban (冰墙 Bīngqiáng). Ennek során mindennapi árucikkeket (játékokat, ékszereket...) fagyasztott 600 jégtéglába, melyekből jégfalat emelt.

A közönség – igencsak ironikus módon – egy idő után szép lassan elhordta a jégfalat, és a téglákba fagyott tárgyakat.

Wang Jin: Jégfal, kép forrása

Wang Jin: Ice 96 Central China, kép forrása

Személyes élmény mint ihletforrás

Wang Jin több művéhez merített ihletet saját életének eseményeiből. Ilyen például a To Marry a Mule (娶头骡子 Qǔ tóu luózi) c. is. Az 1995-ös performansz során a művész menyasszonyi díszbe öltöztetett egy szamarat, és esküvői képet készített vele, melyen ő töltötte be a vőlegény szerepét. Ez a performansz a bürokratizmusra utal, mely lehetetlenné tette, hogy a művész kövesse az Egyesült Államokba kivándorolt feleségét. Wang Jin vízumkérelmét nyolcszor utasította vissza a bürokrácia. A házaspár végül emiatt elvált.

Wang Jin és szamárarája, kép forrása

Egy másik személyes ihletésű, az egyénnel foglalkozó műve a Csontjaim (我的骨 Wǒ de gǔ), egy eredetileg hat mázas porcelánból készült darabból (egy azonban megsérült, így öt maradt) álló szoborcsoport. A művész erről egy interjúban azt nyilatkozta, hogy az alkotás fontos jellemzője, hogy nem látszik rajta, hogy kínai vagy külföldi művész alkotta-e. Nem a külső világ jelenségeire reflektál vele, hanem maga a művész van ebben az alkotásban – kultúrától és mindenféle háttértől függetlenül.

Wang Jin: Csontjaim, kép forrása

Hagyomány és modernitás

Wang Jin egy kedvelt témája a hagyományos kultúra, és annak a modern világban játszott szerepe, illetve a kettő együttélése és egymásra hatása.

Erre példa egyik érdekes sorozata a Kínai álom (中国之梦 Zhōngguó zhī mèng). A sorozat PVC-ből készült hagyományos pekingi opera jelmezekből áll – így keveredik a klasszikus kultúra (pekingi opera) és a modern világ (műanyag). A kísértetiesen áttetsző PVC érdekes jelentéstöbbletet teszt hozzá a művekhez; ennek többféle értelmezése is lehetséges: akár a régi kultúra kiüresedését és lassú fakulását jelképezi, akár azt a vágyat vagy felhívást is közölheti, hogy nézzünk a régi értékek mögé, ismerjük meg, és értsük meg azokat. Az anyag emellett Wang Jin egy másik kedvenc témájához a fogyasztói társadalomhoz is kapcsolható. Valamint a sorozat reflektálhat továbbá Kínára is (Kínai álom!), a világ nagy gyárára, ahol a Nyugat ruhái – és műanyaga: egy erős, de rugalmas anyag, vagy a gagyi giccs megtestesítője – készülnek.