– Lesz egy kis adag gung bao csirke üvegtésztával, meg egy nagy adag marha nyolc kincs mártásban, elvitelre. Ja, meg kérek hozzá két szerencsesütit!
Belépsz az ételek illatától áthatott meleg étterembe, és beállsz a sorba. A fémsínen végighúzod a tálcád, közben nézed a választékot: köretek – rizs, üvegtészta, krumpli; húsok – illatos-omlós csirke, brokkolis csirke, csirke gung bao módra, marha szecsuáni módra, marhahús bambuszrüggyel; mapo tofu, édes-savanyú leves, tavaszi tekercs, saláták; végül, mielőtt a pénztárhoz érnél az elmaradhatatlan Marlenka mellett ott áll egy tál, benne a csillogó műanyagba csomagolt szerencsesütik.
Amíg várod, hogy a gép beolvassa a kártyád, elgondolkodsz: tényleg kínai dolog ez a szerencsesüti? Ki találta ki? Honnan veszik bele a bölcs gondolatokat?
A szerencsesüti eredete
A roppanós, édes keksz eredetére vonatkozóan több történet kering – egy biztos: nem kínai, vagy legalábbis nem úgy, ahogy gondolnánk. Most akkor a szerencsesüti kínai? Vagy a kínai büfék kínálatához hasonlóan inkább amerikai? Vagy valami más? A rövid válasz az, hogy egy kicsit mindegyik. A következőkben kibogozzuk a történet szálait.
Japán?
Az egyik eredettörténet a kétszáz évre vezeti vissza a szerencsesüti kialakulását. A 19. századi Kiotóban már gyártottak formájában a maira hasonlító, senbeinek nevezett édességeket. Ezek általában nem vaníliával készültek, mint a ma nálunk is ismert szerencsesütik, hanem szezámmaggal és misóval, illetve tésztájuk is sötétebb volt.
Szintén Japán hagyományra vezetik vissza az aforizmaszerű bölcsességeket, amelyek a mai süteményekben vannak. Sokan úgy tartják, hogy a jóslatok a japán shintoista és buddhista templomok omikuji jóslataiból alakultak ki. Az omikuji egy összehajtogatott vagy feltekert papírlap, amelyre jóslatszerűen értelmezhető velős mondásokat írnak, ezeket némi pénzadomány fejében választhatják ki a templomok, szentélyek látogatói. A kiválasztás általában véletlenszerűen történik, a látogatók egy dobozból húznak, a sorsa bízva, hogy ki mit kap. A jóslásnak ezt a formáját nevezték tsujiurának. A japán sütemények és az omikuji hagyományának kombinációjaként született meg a tsujiura-senbei azaz a szerencsesüti elődje.
Később, a 19. század végén, a 20. század elején a szezonális munkavégzésre, vagy néhány évnyi kemény munkára az Egyesült Államokba érkező japánok vitték magukkal a tsujiura-senbeit. Egyes források szerint a San Franciscó-i Japanese Tea Garden park gondozója, egy bizonyos Makoto Hagiwara nevéhez és az 1909-es évhez fűződik a szerencsesüti modern változatának megalkotása. Az Egyesült Államok szabadalmi hivatalának egy bejegyzése alapján a szerencsesüti valóban a 20. században jelent meg San Franciscóban.
Amikor azonban az egyesült Államok belépett második világháborúba, Japán ellenséggé vált. Ebből kifolyólag Amerika elrendelte az Államok terültén élő összes japán származású lakos (beleértve a bevándorlókat, és a japán származású állampolgárokat is, még úgy is, hogy sokuk családja már több generáció óta amerikai állampolgár volt!) a partmenti övezetekből való eltávolítását és gyűjtőtáborokban való internálását. Egyes források szerint az Egyesült Államokban élő, éttermet működtető kínaiak ekkor vették át a szerencsesüti-üzletet, amely így általuk vált népszerűvé mint kínai édesség. A háború utáni Amerikában a kínai negyed, kínai éttermek legismertebb jellegzetessége lett a szerencsesüti.
Kínai?
Egy másik történet szerint a szerencsesütit a Kínából az Egyesült Államokba érkező kétkezi munkások készítették először. A 19. század első felétől kezdve számos kínai munkás érkezett az Egyesült Államokba. A gőzerővel zajló (pun intended) vasútépítési munkálatok, illetve az 1840-es években kirobbant aranyláz során különösen nagy szükség volt a munkaerőre. Ebben az időszakban rengeteg munkás érkezett Amerikába, számos amerikai vállalat épült a munkaerő helyszíni toborzására, azaz egyenesen Kínába mentek a munkás kezekért. Az ilyen módon Amerikába érkező munkások között csak férfiak voltak, akik hónapokig vagy évekig maradtak az Államokban, pénzt gyűjtöttek, majd hazamentek megházasodni, utána esetleg visszamentek még néhány alkalommal Amerikába, de végül mindig hazatértek szülővárosukba, szülőfalujukba, és ott telepedtek le.
Mivel igen kemény fizikai munkáról volt, és nem letelepedni érkeztek a kínai munkások az Újvilágba, ezért sokáig egyáltalán nem voltak köztük nők. A férfiaknak természetesen hiányzott a nőtársaság, sokan házasként voltak kénytelenek otthon hagyni feleségüket, és megválni az otthon finom ízeitől. A hagyományos naptár szerint a nyolcadik hónap tizenötödik napján tartott őszközép ünnep a kínai kultúrában hagyományosan a család összegyűlésének ünnepe, illetve olyan konnotációja is van, hogy a távol lévő rokonok a Holdat csodálva gondolnak szeretteikre. Az őszközép ünnepének elmaradhatatlan kelléke a holdsütemény, amelynek kerek formája a Holdat és a családi kört szimbolizálja. Egyes források szerint az Egyesült Államokban dolgozó kínai munkások őszközép ünnepén az idegen földről hazavágyódva, és szeretteikre gondolva a rendelkezésükre álló anyagokból készítettek szerény holdsüteményeket – ez lenne a szerencsesüti elődje.
A szerencsesüti később elterjedt, egyre népszerűbb lett. Előállítása azonban még sokáig nem gyárakban történt, hanem családi vállalkozásokban. Aztán 1918-ban, a kantoni származású David Jung Los Angelesben tésztagyárat alapított, amelynek bejárata előtt elkezdett rövid üzeneteket tartalmazó süteményeket osztogatni. Elsöprő sikert azonban az 1983-ban alapított Wonton Food vállalat aratott, amely ma a világ legnagyobb szerencsesüti-gyártója. Ez a New York-i cég szintén tésztakészítéssel foglalkozik, legismertebb, és relatíve legnagyobb hasznot hozó terméke azonban mégis a Golden Bowl név alatt futó szerencsesüti. Az amerikai piacon a manhatteni Wonton Foodon kívül a chicagói Golden Dragon, és a Los Angeles-i Peking Noodle gyárt még hasonló mennyiségben szerencsesütit, illetve természetesen számos kisebb üzem is létezik. Az automatizáció a szerencsesütigyárakat is utolérte, korábban kézzel tették bele a papírcetliket a még forró, hajlítható tésztába, és kézzel hajtották a jellegzetes holdsarló formára, ma ez már mind egy gépesített folyamat részét képezi.
A jóslatok
A második világháború utáni évtizedekben kezdett igazán népszerűvé válni a szerencsesüti. Sokak számára azonban nem ropogós vaníliás keksz volt vonzó, hanem a süteményben rejlő bölcsesség: kínai közmondások, aforizmák, jóslatok, szerencsés számok.
Remélem azt mindenki sejti, hogy korántsem ősi kínai bölcsességek, régi filozófusok mondásai vagy mélyértelmű ókori jóslatok lapulnak az édes kekszek belsejében. Sokkal inkább közhelyeket, klisés szólásokat olvashatunk rajtunk. Egyes gyártók különleges üzeneteket tartalmazó szerencsesütikre specializálódnak: vannak például rapszövegeket tartalmazó kekszek, balszerencsesütik, sőt, egyenesen sértő sütik is, de akár személyre szabott üzenettel ellátott szerencsesütit is rendelhetünk.
Hogy mennyire működnek a szerencsesütik jóslatai? Nos, ezt mindenki saját megítélésére bízom, itt van azonban egy elképesztő történet. 2005 márciusában az amerikai Powerball hatoslottón összesen 110 öttalálatos szelvényt adtak le. A nyertes szelvények pedig mind a Wonton Food cég szerencsesütijének számait megjátszó résztvevőktől származtak. Azaz inkább a cég jóslatírójától, Donald Lautól, aki 2017-ben nagy médiafigyelmet keltett, mikor harminc év jóslatírás után otthagyta a céget. A felmondás oka: írói válság.
A szerencsesütik jóslataiban rejlő lehetőséget sokan kiaknázták. Így például az 1961-63 között elnöki pozíciót betöltő John F. Kennedy testvére, az 1968-as elnökválasztáson induló Robert F. Kennedy kampányában is megjelentek a szerencsesüti cetlijeire írt kampányszövegek.
 |
| Szerencsesüti-cédulák az RFK kampányból, kép forrása |
Szerencsesüti szerte a világban
Bár az Egyesült Államokból indult a modern szerencsesüti, azóta az egész világot bejárta, és számos változatban létezik.
A szerencsesüti kialakulása és elterjedése nagyrészt az Egyesült Államokhoz kötődik, így tipikusan amerikai dologról beszélünk. A roppanós édesség az amerikai nagyközönség számára a keleti, ázsiai kultúra ikonikus jelképévé vált. Ami azonban az ázsiai amerikai közösséget illeti, a szerencsesütit sokuk csak egy újabb sztereotípiának tartja.
Hogy mennyire amerikai szerencsesüti? Annyira, hogy amikor a Wonton Food 1994-ben létesített egy gyárat Kínában, nem sokkal később be is zártak. A szerencsesüti nem nyerte el a kínai fogyasztók tetszését, mert „túl amerikai” volt.
Az Államokban hagyományosan a keleti part citromos ízestést kedveli, a közép-nyugati régióban a vanília a legnépszerűbb, a nyugati parton pedig vegyesen találunk ilyet is, olyat is. A Dél-Amerikai piacon a Wonton Food próbálkozott fahéjas ízesítéssel is, ez azonban nem aratott sikert. A hagyományos ízesítés azonban rendkívül népszerű a dél-amerikai kínai büfékben, különösen a perui chifákban (kínai-perui fúziós éttermek). Ma már számtalan egyéb ízben – és az annak megfelelő színben! – is kapható a szerencsesüti: vanília, citrus, csokoládé, eper, málna, áfonya, cappuccino, menta, almás-karamella, tök. Vannak csokiba mártott, színes cukorral megszórt változatok, és szezonális (karácsony, halloween) fajták is.
A szerencsesüti mintájára a világ különböző pontjain megjelentek helyi változatok is. Mexikóban ilyen változat a szerencsetaco, Olaszországban pedig a szerencsecannoli.
A szerencsesütik nemcsak különböző ízesítésben, de különböző „töltelékkel” is rendelkezhetnek, például van, aki a jegygyűrűt rejti a ropogós édességbe.
Legközelebb a sarki kínaiban járva már te is tudod, honnan ered a szerencsesüti, és hogy terjedt el ez a finomság. Ha pedig nem szereted magát a kekszet, vagy az étrended miatt, esetleg környezetvédelmi megfontolásból (műanyag csomagolás) mégsem vennél, a jóslat élményét azonban nem hagynád ki, akkor a Fortune Cookie Online vagy a Fortune Cookie Message és a többi online szerencsesüti oldal pont neked való.
Kapcsolódó bejegyzések:
Felhasznált források:
Mendelson, Anne, Chow Chop Suey: Food and the Chinese American Journey, Columbia University Press, 2016.
Tsui, Bonnie, American Chinatown: A People’s History of Five Neighborhoods, Free Press, 2010.