 |
| Weöres Sándor és Károlyi Amy, aki szintén fordított kínai verseket, kép forrása |
Az út, mely szóba fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titkok kapuja.
1937. január elején indult keleti útjára Weöres Sándor. A filozófia szakos diákot már régóta foglalkoztatta a kelet misztikuma, a távoli bölcseletek, és költészetében is az új hangzást kutatta – az 1937-es út nagy hatást tett későbbi munkásságára, mind filozófiai tanulmányaiban, mind költészetében érezhető az út hatása, sőt, talán ennek az útnak köszönhetjük a kínai filozófia és költészet megannyi alkotásának talán leglíraibb magyar nyelvű fordítását.
Fenn madárraj száll, kis felhő kószál,
ragyogva merül a völgykatlanba.
Fáradatlanul bámuljuk egymást,
én és magasban a Csingting orma.
Weöres Sándor fiatalon bekerült a korabeli szellemi elitbe – tizenhat évesen Kosztolányival és Babitscsal kötött ismeretséget, tizennyolcéves korától a Nyugatban adták közre verseit, és művészek között is megfordult, megismerkedett Borsos Miklóssal, Illés Árpáddal kötött barátsága pedig életre szóló hatást gyakorolt rá – többek között az Illéssel folytatott beszélgetések ösztönözték A teljesség felé c. filozófiai hangvételű művének megírására.
 |
| A fiatal Weöres Sándor, kép forrása |
1933-ban Pécsen kezdte meg egyetemi tanulmányait földrajz–történelem szakon, de aztán filozófia–esztétika szakpárra váltott. Ugyanebben az évben kötött barátságot Várkonyi Nándorral, akivel nap mint nap filozófiáról és irodalomról beszélgettek – gyakran keleti irodalomról is, Várkonyi akkoriban a Közel-Kelet eposzaival foglalkozott, és ő kérte meg Weörest, hogy fordítsa le a Gilgames eposzt magyarra. Várkonyi erről így nyilatkozott:
„Weöres ismerte ugyan Egyiptomot, főleg Maspero és Mahler műveiből, s jártas volt az ind Pancsatantrák és egyéb szanszkrit iratok erdejében, de Babilonban új anyagot kapott. Ám alig hogy átvette, nyomban oly otthonosan mozgott benne, mint a hal a maga tavában; rekonstruálta az egész vízözönkori világot, személyes ismeretséget kötött az istenek és hősök seregével, kívülről tudta történetüket, fejükkel gondolkozott, lelkükkel érzett. A magyarázat persze az, hogy a benne lévő ősköltő találkozott az ősköltészettel.”
 |
| Várkonyi Nándor, kép forrása |
Weöres Sándor különösen fogékony volt a Kelet iránt, nem meglepő, hogy az 1936-ban elnyert Baumgarten-díj összegét is keleti utazásra fordította.
Vén társamtól búcsúzom Sárga Daru toronyban,
Jangcsouba útnak indul: pára, virág, tavasz van.
Vitorlájának árnya kék űrbe olvad távol,
már csak a folyót látom az égbolt-foglalatban.
A több mint két hónapig tartó hajóút 1937 januárjában vette kezdetét. A Conte Rosso nevű olasz hajó a genovai kikötőből indult, a Szuezi-csatornán, a Vörös- és Arab-tengeren át, Indiát és Ceylont érintve, Szingapúron, majd Manilán át Shanghaiban ért véget. A hazaút feltehetőleg Hong Kong érintésével, ugyanezen az útvonalon történt.
Az 1937-es utazásról Weöres naplót is vezetett, írásait a vele együtt utazó, akkoriban nála jóval ismertebb újságíró, hitszónok, katolikus pap Nyisztor Zoltán feljegyzéseivel együtt adták ki A keleti út – Párhuzamos naplók c. kötetben.
Bár az utazásnak csupán egy kis része volt Kína, ugyanakkor fontos állomás volt. És nemcsak az út során meglátogatott helyszínek, hanem a megismert emberek is nagy hatással voltak a költőre. A január 29-i, Dél-kínai tengeren keletkezett bejegyzésben Weöres egy a hajón megismert kínai férfiról, és beszélgetésükről ír.
„Az előző oldalakon útitársam és sakkpartnerem, Szung kínai mérnök jegyzetei vannak. Huszonnyolc éves, Sanghaiban és Olaszországban tanult, Csing-taóba való. Németül beszélgetünk, sok érdekeset mesélt a kínai vallásról, szellemiségről, életről. Kérésemre ide jegyzett a füzetembe néhány dolgot a kínai versformáról és ritmusról (ott "vertikális" és "horizontális" egytagú szavak váltakozása adja a ritmust; kb. 30 szó és az ezekhez hasonló "ping", vagyis horizontális, a többi vertikális). Kifogástalan európai modora van, de túlzott udvariassága és az, hogy egy kb. 50 éves embert ezzel tisztelt meg, hogy "Greis"-nek nevezte, elárulja a kínait.”
Jellemző, hogy éppen a költészet és a versmértékek kerültek elő beszélgetés közben. Weöres költészetében és versfordításaiban különösen fontos szerepet kapnak versmértékek – fordítás során az eredeti értelem visszaadása mellett a vers formájára – hangsúlyaira, lejtésére – is ügyelt. Érdekes, hogy sok kínai versfordításában magyar ütemeket használ, ezzel közelebb hozza a magyar olvasóhoz a távoli kultúra líráját. Az alábbi vers a Dalok könyvének egy verse, melyet Weöres Sándor jellegzetesen magyar verseléssel, ütemhangsúlyosan, egész pontosan felező nyolcasokkal fordított.
Kövér patkány, kövér patkány,
ne fald fel a kölesünket!
Három éve szolgálunk már,
nem kíméltél sose minket.
Elég volt, lám, elmegyünk már,
elérjük a boldog földet,
boldog földet, boldog földet,
ott megleljük a helyünket.
Kövér patkány, kövér patkány,
ne rágcsáld az asztagunkat!
Három éve szolgálunk már,
sose nézted a javunkat.
Elég volt, lám, elmegyünk már,
elérjük mi jó honunkat,
jó honunkat, jó honunkat,
ott megleljük igazunkat.
Kövér patkány, kövér patkány,
ne rágd el zöld vetésünket!
Három éve szolgálunk már,
nem becsültél sose minket.
Elég volt, lám, elmegyünk mát,
elérjük a határ-földet,
határ-földet, határ-földet,
sírva nem járunk mi többet.
A magyar fülnek régiesen, népiesen hangzó ütemhangsúlyos verselés kiválóan alkalmas a Dalok könyvének ezen része, A fejedelemségek szokásai (国风 Guófēng) fordítására, hiszen a hagyomány szerint a Dalok könyvének ez a része a különböző fejedelemségekben összegyűjtött népdalokat tartalmazza. Régi, népies hatást kelt a kínai eredeti, és régi, népies hatást kelt többek között verselése révén a magyar fordítás is.
 |
| A fiatal Weöres Sándor, kép forrása |
Weöres egy saját – nem fordításként keletkezett – versében is a kínai és a magyar kultúra ötvözete jelenik meg.
Kínai Templom
Szent | fönn | Négy | majd |
Amit Sung úr Weöres naplójába feljegyzett nem a kínai népies verselés jellegzetessége volt, hanem az írástudók költeményeinek formája.
Az 5. század előtt csak a szótagszámnak és a rímnek volt szerepe, a Shen Yue (沈约 Shěn Yuē 441–513) kidolgozta rendszer azonban a tónusok szabályos váltakozására épült. A hangsúlyokat két csoportra osztotta: ping (平 píng) azaz sima és ze (仄 zè) azaz hajlított tónusokra. Ezek szabályos váltakozása, és az egyes sorok közötti ellentéte alkotja a versek lüktetését. Egy hétszótagos lüshi (律诗 lǜshī azaz szabályos vers) képlete például így néz ki:
平平仄仄平平仄，
仄仄平平仄仄平。
仄仄平平平仄仄，
平平仄仄仄平平。
Ha ezt kilencven fokkal elforgatjuk, akkor a fenti Weöres vershez nagyon hasonló formát, négyszer hét szótagos verset kapunk. A régi kínaiak fentről lefelé, jobbról balra haladó oszlopokban írtak, Weöres verse is fentről lefelé haladó oszlopokban, igaz, a magyar olvasó szokásaihoz igazodva balról jobbra, halad. És Weöres is egyszótagos szavakat használ, ahogy a klasszikus kínai nyelv és költészet alapegysége is a szótag (=írásjegy).
Szerdahelyi István irodalomtörténész, esztéta (aki mellesleg maga is fordított kínai verseket) is említi ezt a Weöres-költeménytt egy tanulmányában, melyben az ütemhangsúlyos verselés ütemeinek tempóviszonyairól ír.
„[...] ritmusérzékünk a 3 és 4 szótagos, közepes terjedelmet minősíti „normálisnak” [...] Az 1 és 2 szótagos kisütemeket úgy, hogy skandálásban az átlagos beszédsebességnél lassúbb, hosszabb, szünetekkel és nyújtott ejtéssel fékezett tempóval a „normális" terjedelemhez mért kiegyenlítésükre törekszünk (anélkül azonban, hogy az ütemegyenlőség képzete keletkeznék bennünk). E tempócsökkenés miatt az egy szótagos ütemekből felépített versek mindig lassúak, kiegyen- súlyozottak, a metrum által hordozott elvont tartalom nyugodt-meditatív hangulatot áraszt, amint ezt Weöres Sándor Kínai templom című versében is világosan érzékelhetjük.”
Weöres versében otvábbá a kínai költészetre jellemző tartalmi párhuzamok és ellentétek is megfigyelhetők. A kínai líra párhuzamos szerkesztése az egymással párban álló sorok azonos helyein azonos szófajú (ige, melléknév, főnév), ellentétes jelentésű (tél – tavasz, távol – közel) stb. szavakat állít párhuzamba. Weöresnél is találunk néhány ilyen párhuzamot: zöld – kék, cseng – csönd stb.
A tartalom és a forma egyaránt hozzájárul az egyedi hatás eléréshez: a kínai és a magyar líra különleges keveredéséhez.
LANT
Hajlott asztalra teszem a lantom,
nem győzöm dallal, nem bírom szóval,
selyem-idegbe tépázni fájna.
Szél tép a húrba: magától szólal.
 |
| Az idős Weöres Sándor, kép forrása |
A számos versfordítás mellett a Daodejing (道德经 Dàodéjīng magyarosan Tao te king) azaz Az Út és Erény könyvének egyik – talán a legismertebb – magyar nyelvű fordítását is Weöres Sándornak köszönhetjük.
A filozófia és a Kelet kultúrája iránt érdeklődő költő számára különösen élvezetes feladat lehetett a keleti filozófia alkotásainak fordítása. A taoizmus alapművének fordításán is érződik mind a Kelet, mind a filozófiai iránti lelkesedése.
A Tao te king egyértelműen hatással volt Weöres gondolkodására, ez saját filozófiájában is tetten érhető. A teljesség felé című művében több olyan megnyilatkozás is található, amely nemcsak tartalmában vág egybe Az Út és Erény könyvével, hanem nyelvi formájában is sok közös pont fedezhető fel benne. Például:
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
Az igazság, mihelyt kimondtad: már nem igazság; legjobb esetben is csak gyarló megközelítése az igazságnak. A bölcs csak addig bölcs, ameddig hall- gat; mihelyt megszólal, bolond, mert tápláló tudásának csak az emészthetetlen héját adhatja át.
Az emberek kormányzására s az ég szolgálatára legfőbb: a mérték.
Szolón az isteni ihletre figyel, minden tette az örök mértékből ered és országa virul.
Az út, mely szóba fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
A határok-közti léleknek érzékelhető, ami tagolt; s eszme, ami tagolatlan. A határtalan léleknek felfogható, ami tagolatlan; s tünemény, ami tagolt. A teljes léleknek csonkaság, ami tagolt, vagy tagolatlan; valóság, ami túl van a megnevezhetőn.
 |
| Weöres Sándor és Károlyi Amy, kép forrása |
Weöres Sándor fordításait olvasva talán evidenciaként kezeljük, hogy tudott a mű forrásnyelvén, hiszen ilyen művészi fordításokhoz mély beleérzés, és a mű értése szükséges. Szinte Weöres műfordítói ars poeticájának tekinthető az a néhány sor, melyet A teljesség felé c. művében ír:
„A VERSRŐL
Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat, min- dig csak néhány sort, de többször egymás után. Jelentésükkel ne törődj, de lehetőleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat.
Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belső zenéjét. S el- juthatsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a tartalomtól füg- getlenül is; a vers belső, igazi szépségét, testtelen táncát csak így élheted át.”
A fentiek tükrében igencsak testhezálló feladat volt Bai Juyi versének fordítása:
A DAL DICSÉRETE
A dal:
szépség, csoda,
isten-ital,
fényes hold éj jele,
hullt szirom-ravatal,
vigasztaló, kacagtató,
zokog válás jajjaival,
szárnyal kő meg érc keserveivel,
suhan szellemek panaszaival,
Menny-birodalomban csak ez illik hozzám,
tudja is felőlem öreg és fiatal,
mióta egy ezredes elhagyta Szu verseit
s a miniszterhez futott Po dicső dalaival.
Nemcsak a versekre igaz ez a gondolatmenet.
Egy interjúban arról kérdezték, hogy Indiának és Kínának a helyszíni ismerete befolyásolta-e verseit, költészetét? Weröes Sándor így felelt: „Feltétlenül hasznos volt, hogy láttam. Ezáltal az olvasmányok megelevenedtek, konkrétabbá váltak. Mindenesetre, amit a kínai és hindu irodalomból olvastam, az sokkal lényegesebb, mint hogy néhány napig vagy néhány hétig ott jártam, de sok színt, sok pillanatnyi vonást adtak ezek az utazások.”
Akár az 1937-es keleti útnak köszönhetjük a Daodejing és a kínai líra számos alkotásának magyar fordítását, akár nem, annyi biztos, hogy Weöres Sándor keleti irodalom és filozófia iránti érdeklődése számtalan remek fordítással ajándékozta meg a Kína iránt érdeklődő olvasókat.
VÁLASZ JO-CSE KÉRDÉSÉRE, HOGY MIRE VAN SZÜKSÉGEM
Kitüntet tárt kegyelmed, hogy vajjon mit kívánnék?
Nem ékkő, gyöngy s más fénylő ritka-becsü ajándék...
Van egy vízparti házad, hol verselni lehetne,
s ahányszor vers születne: bánnád, ha odajárnék?
Egy Li Bai-vers európai utóélete
Felhasznált források:
Szerdahelyi István: Járjad pap uram a táncot, A magyar hangsúlyos ütemek tempóviszonyai.
Weöres Sándor, Nyisztor Zoltán: A keleti út – Párhuzamos naplók, Terebess, Budapest, 2000.
Weöres Sándor: A teljesség felé.
Li Taj-po, Tu Fu, Po Csü-ji versei
祹络岚