Ágner Lajos és a Száz kínai vers

Ágner Lajos Száz kínai vers, kép forrása

 

Korábbi bejegyzéseinkben írtunk már magyar műfordítókról, akik a kínai irodalom klasszikusait ültették magyarra. Eddig elsősorban olyan műfordítók kerültek sorra, akik költők, írók, irodalmárok voltak, és nem elsősorban a kínai kultúra kutatói, sőt, nem is beszéltek kínaiul. Arany Jánosnak néhány fordításán kívül semmi köze nem volt sem Kínához, sem a kínai nyelvhez. Illyés Gyula a francia nyelven keresztül jutott el a kínai versekhez. A blogon korábban megjelenő műfordítók közül még Weöres Sándor került legközelebb a kínai kultúrához, mikor ösztöndíjasként egy keleti utazáson Kínába is eljutott. A fenti műfordítók elsősorban a magyar irodalom nagyjai voltak, csak másodsorban kínai művek fordítói, és semmiképpen sem a kínai kultúra kutatói.

A jelen bejegyzésben bemutatott Ágner Lajos azonban elsősorban (akkori kifejezéssel élve) orientalista volt, a keleti kultúrák (elsősorban japán és kínai) kutatója, aki ezen tevékenységén belül irodalmi műveket is fordított. Emellett pedig civil foglalkozásában, illetve kutatóként is sokat tett az oktatás fejlődéséért.

 

Ágner Lajos élete

1878. február 16-án született Ágner Lajos Szécsényben. Középiskolai tanulmányait Losoncban végezte, majd a Budapesti Tudományegyetemen (a mai ELTE-n) szerzett bölcsészdoktori diplomát magyar irodalomból és nyelvészetből, illetve magyar- és latintanári végzettséget.

A keleti kultúrák iránt érdeklődése budapesti egyetemi tanulmányai után kezdett konkretizálódni. 1901-től kezdett japánul tanulni Velics Antaltól, aki szintén Szécsényi születésű volt és több évet töltött Kínában és Japánban. 1902-ben Ágner állami ösztöndíjat kapott a Berlini Humboldt Egyetemre (akkori nevén Friedrich-Wilhelms-Universität), ahol az 1902-1903-as tanévben folytatta japán tanulmányait Rudolf Lange alatt.

A berlini Seminar jelvénye, kép forrása

Ágner a Berlini Egyetemen kínaiul is elkezdett tanulni. Kínai tanulmányait Alfred Forke német sinológus vezetése alatt végezte. Forke korábban Pekingben és Shanghaiban tolmácsként teljesített diplomáciai szolgálatot. 1903-tól 1923-ig a Berlini Egyetemen a keleti nyelvek szemináriumának (Seminar für Orientalische Sprachen) vezetője volt – éppen abban az évben került oda, amikor Ágner ott tanult. Forke ugyan elsősorban kínai filozófiával foglalkozott, de irodalmi műveket, köztük klasszikus verseket is fordított. Ágner később saját versfordításai készítésekor felhasználta a Berlinben tanultakat is.

Később elsősorban gimnáziumi tanárként dolgozott, először Jászberényben, majd az Óbudai Árpád Gimnáziumban. Egy ideig a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban is dolgozott.

Ágner Lajos, kép forrása

Tudományos munkásság

Ágner tudományos munkássága a magyar irodalom, a japán és a kínai kultúra között oszlott meg. Munkásságában publicisztikai írások mellett komolyabb tanulmányok és műfordítások is szerepelnek. Több írását álnéven publikálta, amelyek gyakran származására vagy keleti érdeklődésére utalnak. A Magyar Életrajzi Lexikon az alábbi álneveket sorolja fel: Á. L., Dolyáni Gyula (Irodalomtört. 1911), Kárpássy Alajos (Alkotmány, Honti Híradó, Nógrádi Lpk.), Nippon Dzsin (Jászberény és Vid.), R. E. (Irodalomtört. 1917), Rimóczy Elek (Irodalomtört. 1915).

Ágner magyar irodalommal kapcsolatos munkásságából legismertebb a Vachott Sándorról (Vachott Sándor élete és költészete, 1901), ill. a Ferenczy Terézről írott tanulmánya, valamint Kisfaludy Sándor víg elbeszélései (1913). Továbbá egy nyelvészeti munka, a Kölcsönhatások a hazai nyelvek közt (1905) társszerzője is volt. Ágner egyik legjelentősebb magyar irodalmi munkája a Ferenczy Teréz emlékezete, amely Ágner személyes kötődése miatt is érdekes, A Szécsényi Honismereti Híradó megemlékezésében így ír erről:

Rokona volt Ferenczy Teréz költőnőnek, akinek 1903-ban megírta az életrajzát ’Ferenczy Teréz emlékezete’ című könyvében. A könyv előszavában ezt olvashatjuk: „...Az életrajz megírásánál forrásaim kétfélék voltak. Egyrészt felhasználtam, olykor óvatosan az eddig megjelent cikkeket, másrészt Ferenczy Teréznek még élő rokonaihoz és ismerőseihez, barátaihoz, barátnéihoz fordultam adatokért, akik részint élőszóval adtak egyben-másban felvilágosítást, részint rejtett kéziratokat, verseket és leveleket, könyveket bocsátottak rendelkezésemre... ...Ferenczy Teréz sorsa és költészete különben e mű íróját, mint rokont és földit is érdekli...”

Továbbá alapító tagja volt a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak és tagja volt a Magyar Néprajzi Társaságnak is. Emellett pedig részt vett a Révai nagy lexikona szerkesztésében is.

Ágner munkássága ugyanakkor sokkal inkább az Ázsiával kapcsolatos tanulmányaiból, műfordításairól ismert. Ágner tagja volt a müncheni Orientalische Gesellschaft keletkutató társaságnak is.

japán orvos látogatása Nagyszécsényben Ruszinkó Miklós és Ágner Lajos mint vendéglátók, kép forrása

Japánnal különösen sokat foglalkozott Japánnal Ágner, aki az ázsiai nyelvek és kultúrák közül elsőként a japánnal kezdett ismerkedni. Tagja volt a berlini Wa-Doku-Kai német–japán társaságnak (1888–1912), amely az első ilyen társaság volt, és amely a Seminar für Orientalische Sprachen hallgatóinak kezdeményezésével szerveződött. Ágner több írásában foglalkozott a japán kultúrával és nyelvvel: A japánság súlya és törekvése (Jászberény, 1905), A japáni szókincs európai elemei (Keleti Szemle, 1909. Vol. X. 153–155. o.), A japán császár mint költő (Kultúra, 1912), Japán művelődéspolitikai törekvései (Magyar Pedagógia, 1915). Emellett több recenziója, publicisztikai írása témája is Japán. Ágner Japánnal és japánokkal való kapcsolatáról a Szécsényi Almanach is írt Ruszinkó Miklós hajóorvoshoz kapcsolódóan.

Egyetemi évei alatt bizonyára sok érdekes emberrel ismerkedett meg, de a szintén szécsényi születésű irodalomtörténész, orientalista, Ágner Lajos, 1902-1903 között is a berlini egyetemen tanult japán és kínai nyelvet. Az egyik Berlinben készült fotón valószínűleg éppen tanárával látható. Egy japán orvos 1902 szeptemberében Szécsénybe is ellátogatott, s a Ruszinkó család kertjében örökítették meg a pillanatot. Erről a hírről még a Losonc és Vidéke című folyóirat is beszámolt. Japán orvos Nagyszécsényben: „Érdekes vendége lesz a napokban Nagyszécsénynek. Dr. Jamada Kandó japáni orvos, aki Dr. Ágner Lajostanár vendége lesz Budapesten, mely idő alatt a főváros nevezettességeit megszemléli, a budapesti napok után Nagyszécsénybe utazik Ruszinkó Antal látogatására. Az érdekes vendég fogadására nagyban készülnek Nagyszécsényben. Dr. Jamada jelenleg európai körúton van, s Münchenből jön a magyar fővárosba barátjához, kit Berlinben a múlt iskolai évben a japáni nyelvre tanított. Berlinben még egy szemesztert tölt Jamada, azután visszamegy szép hazájába, a japán Oszakába.”

 

Ágner Lajos "az egyik Berlinben készült fotón valószínűleg éppen tanárával látható" írja a Széchenyi Almanach, kép forrása

 

A kínai kultúra szintén több tanulmánya témáját képezi. Írt például a kínai filozófiáról, Konfuciusz a Nagy tanításklasszikusáról, amelyet le is fordított, valamint a kínai oktatás is több írása témáját képezi (A kínai nevelés, Jászberény, 1907, Az új Kína és a köznevelés kérdése, Magyar Pedagógia, 1915. vol. 15.: 361–364. o., A kínai iskolák reformja, Magyar Pedagógia, 1913). Emellett a kínai kultúrával kapcsolatban elsősorban irodalmi tanulmányai (A kínai költészet kis tükre) és műfordításai jelentősek.

Fotnos kiemelni azt is, hogy Ágner hagyatékának nagy részét az 1950-es években az ELTE Kínai Tanszéke vette meg, később részben ez a hagyaték képezte a sinológiai könyvtár (ma a Távol-keleti Intézet Könyvtára) alapját.

 

Ágner és a sárga faj

Ágner munkásságának egy érdekes mozzanata a Nógrádi Lapok és Honti Híradó 1905. július 12-i számában megjelent írása, A sárgafajról. A cikk érdekes bepillantást nyújt nemcsak Ágner munkásságába, de a kor Ázsia-diskurzusába is.

A cikk felütése arról tanúskodik, hogy Ágner idejében az ázsiai népekkel kapcsolatos gazdasági és aktuálpolitikai diskurzusban a „sárga veszedelem” fogalma gyakran felmerült, amelyet egyes csoportok valós fenyegetésként éltek meg. A sárga veszedelem (yellow peril) olyan nézet, amely szerint az ázsiaiak fenyegetést jelentenek a fehér-domináns nyugati társadalomra egyrészt bevándorlóként (mint olcsó munkaerő gazdasági fenyegetés, mint idegen kultúrából származó egyén kulturális, morális, mint idegen „faj” fizikai, higiéniai fenyegetés), másrészt nemzetként („öntudatra ébredő” azaz a gyarmati láncokat lerázó, függetlenedő, gazdasági és technológiai téren fejlődő országok). Fontos ezt a két fajta fenyegetést elkülöníteni, hiszen az Ágner cikkének felütésében megfogalmazott gondolatok is ennek tükrében értelmezhetők.

A "sárga veszedelmet" megjelenítő plakát, kép forrása

Ágner többször utal a sárga veszedelemre, és ezt mint valós fenyegetést állítja be, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy Ágner nem azért validálja a sárga veszedelem koncepciójának létjogosultságát, mert rasszista lenne vagy gyűlöletpropagandát akarna folytatni az ázsiaiak ellen. Ágner cikkében a sárga veszedelem fogalma az ázsiai nemzetek világpolitikai felemelkedését jelzi utalva az aktuális történelmi helyzetre, amely ekkor leginkább a modernizálódó, militarizálódó és egyre harciasabban fellépő Japánban nyilvánult meg. Érdekes megfigyelni mennyire másképp ír Ágner ebben a cikkben Japánról és Kínáról, előbbi mint nagyhatalmi szerepre törekvő agresszív ország jelenik meg, utóbbi ezzel szemben önellátó, független, kulturált, erkölcsös civilizációként tűnik fel. A két ország eltérő ábrázolása, ill. a sárga veszedelem mint valós fenyegetés megjelenítése a kor történelmi-politikai viszonyait, illetve azoknak egy európai nézőpontjából való megítélését tükrözi, és nem az ázsiaiakkal szembeni rasszizmust.

A 20. század elejének magyar diskurzusában viszonylag hosszú időn át jelen volt a sárga veszedelem fogalma, ha csak Ágner említését nézzük, akkor már legalább 1905-ben ismert fogalomként jelenik meg, majd később az 1920-as években is találunk említést a korabeli sajtóban – és feltehetőleg máskor, egyéb helyeken is, ugyanakkor a jelen bejegyzés kutatása során csak két alkalommal kapcsolódik a fogalom valamilyen módon Ágnerhez. Az első Ágner saját cikke, a második pedig mindössze apró, a véletlennek betudható egybeesés. Ágner lefordította Tao Yuanming Az őszibarack virágos forrásc. művét, amelyet A barackfa ligeten tul címmel adott közre 1925-ben A Nemzetben. A folyóiratnak ugyanebben a március 16–31-i számában, 14 oldallal korábban olvasható Laky Imre A sárga veszedelem c. írásának harmadik részlete. Laky ugyanebben az évben Sárga veszedelem címmel adta közre a teljes művet, amely alcíme szerint „Utleírások, naplók, élmények Ázsiából”. A könyv fülszövege szerint:

Laky Imrének, a budapesti államrendőrség kiváló írói képességű h. főparancsnokának a Prsemysl hősi védelmével foglalkozó, három kiadást ért Egy tisztnaplójából, továbbá az öt kiadással dicsekvő Öt év Szibériában ritka érdekességű művei után, mintegy befejező folytatással megjelent Sárga veszedelem legújabb műve. Az ismeretlen állomásokon hányódó, az idegen, ellenséges, nyomorúságos környezetben élni, magát tisztán, emberi méltóságához illőn fenntartani törekvő erős magyar lélek, magyar erényeiben és hitében megtalálva az egyensúlyt, az ázsiai rabság színes útleírásaival, meggyőzőn őszinte naplójegyzeteivel, szenvedő rabéletének izgalmas, tanulságos élményeivel a művészi, friss előadás, megírás szivárványkeretében különös becset, különös érdekességet, elsőséget biztosít Laky könyvének.

 

Fordítói munkásság

Bár több nyelven beszélt (német, francia, japán, kínai), Ágner elsősorban kínaiból készült fordításaiban jeleskedik.

Ágner kínai filozófia iránti érdeklődése megmutatkozik fordításaiban is. Lefordította, valamint a művet bemutató tanulmányt is írt a konfuciuszi Nagy tanításról. Egyik legismertebb fordítása szintén a kínai filozófiához kapcsolódik, a Daodejing Ágner-féle magyar fordítása A legfőbb lényről és az erényről alcímmel jelent meg. A Daodejing magyar nyelvű fordításai (összesen tizenkettő) közül a koraiak közé tartozik Ágner 1943-as fordítása (előszóval ellátva), amelyet 2010-ben újra kiadtak a Fapadoskönyv Kelet Klasszikusai sorozatában, ezúttal Tokaji Zsolt jegyzeteivel és bevezetőjével. Tokaji kiemeli Ágner fordításának azt a jellegzetességét, hogy az európai filozófiához közelíti, annak akarja megfeleltetni a kínai filozófiai gondolatokat, és erősen az európai szellemiségből kiindulva fordítja a szöveget.

Az Óbudai Árpád Gimnázium, ahol Ágner dolgozott, kép forrása

A kínai jellegzetességeket az európainak megfeleltetni próbáló fordítási megoldások nemcsak a Daodejing fordításában van jelen, hanem Ágner versfordításaiban is érezhető. Az 1937-es Száz kínai vers – Ágner ma talán legismertebb fordítása – számos megoldásában tükrözi az európai költészet hagyományait, ezt olyan költői megoldásokban is láthatjuk, mint például az enjambement alkalmazása:

Pitymallik már, az ég magas

lépcsőin és a pisla hold alatt

Junan felől a vén kakas

csikorgva szól hogy itt a virradat.

 Vagy itt is:

Minden fa másképp nő s minden madár

máskép dalol. Az egyik hal a tenger

legmélyén jár s a másik a folyók

sellőin ugrál. A hegyek formáit

s a rózsa színét nézheted, de a

"miért?"-re nem kapsz, még ha ezer évig

kérdezgetnéd is, semmit válaszul. 

Illetve ahogy lentebb is látható, előfordul az ütemhangsúlyos verselés, ill. a magyar versformák (Balassi-strófa) alkalmazása is. Szintén érdekes megfigyelni, hogy egy-két versfordításban visszaköszön az európai költészet – és annak magyar fordítói hagyománya. Például Meng Haoran egyik versének Ágner-féle fordítása zeneiségében és formájában Paul Verlaine Őszi chansonját és annak Tóth Árpád-féle fordítását idézi:

 

eredeti	Tóth Árpád Verlaine-fordítása 1917	Ágner Lajos Meng Haoran-fordítása
Les sanglots longs Des violons De l’automne Blessent mon cœur D’une langueur Monotone.   Tout suffocant Et blême, quand Sonne l’heure, Je me souviens Des jours anciens Et je pleure   Et je m’en vais Au vent mauvais Qui m’emporte Deçà, delà, Pareil à la Feuille morte.	Ősz húrja zsong, Jajong, busong  A tájon,  S ont monoton  Bút konokon  És fájón.   S én csüggeteg,  Halvány beteg,  Míg éjfél  Kong, csak sírok, S elém a sok  Tűnt kéj kél.   Óh, múlni már,  Ősz! hullni már  Eresszél! Mint holt avart,  Mit felkavart  A rossz szél...	Künn a kéken szürke égen lassan jött a virradat; még pillámon ült az álom és csak lestem hogy a fákon szólnak-e a madarak?   De nem szóltak, ültek, mint a némák, kint a búsan tinta- ég alatt; már derengett s szél kerengett kinn a csendes kert felett, és kavarta  hol itt, hol ott a sok halott levelet.

 

Míg filozófiai művekben (bár a Daodejing líraisága miatt nehéz egyértelműen állást foglalni) komoly problémákat vethet fel a honosító fordítás alkalmazása, addig a műfordítás korántsem ennyire szigorú, különösen a lírafordítás olyan terület, amelyben a fordítói technikák és a fordíthatóság kérdése előtérbe kerül és nehezen húzható éles határ a fordítás és alkotás közé. Ágner a maga részéről a saját képességeit, európai kulturális jártasságát magas fokon juttatta kifejezésre műfordításaiban, ezáltal a célközönség befogadását segítő, a célnyelv és célkultúra hagyományaiba jól illeszkedő fordításokat készített. És bár szubjektív megítélés alá esik, hogy a honosító fordítói attitűd helyes-e vagy sem, az kétségtelen, hogy Ágner jól olvasható, művészi igényű verseket alkotott.

Az épület ahol a berlini Seminar először helyet kapott, kép forrása

 

Ágner és a plágium

Ágner a Dalok könyvéből is több verset fordított. Tokaji a Dalok könyvéről és annak magyarországi ismertségéről szóló tanulmányában kiemeli, hogy Ágner volt a 20. század elején a Dalok könyvének fordítói közül a legtermékenyebb. A megjelent, illetve később a hagyatékban talált fordításokkal együtt összesen 21 fordítást készített, sőt, komolyabb tervei is voltak a Dalok könyvével, önálló antológiát is tervezett belőle összeállítani.

Tokaji egy másik figyelemreméltó dologra is rámutat. Ágner 1907-es A kínai nevelésről c. tanulmányában idézett egy verset a Dalok könyvéből, amely, ahogy Tokaji rámutatott Fiók Károly (elsősorban Indiával foglalkozó orientalista) fordítása volt. Ágner itt nem jelölte, hogy nem saját fordításról van szó, sőt, később ezt a verset beemelte a Száz kínai verskötetbe, amelyben saját versfordításait gyűjtötte össze, szintén forrásmegjelölés nélkül. Azaz ebben az esetben egyértelműen plágiumról van szó. Azért álljon itt Fiók Károly fordítása, ahogy Ágner kötetében megjelent:

Az asszony urára gondol

A Si-kingből

 

Szolgálatban van az uram,

otthonától messze-messze,

isten tudja, meddig marad,

hű párjától messze-messze,

a tyúkok már ülőikön

juh és tehén a karámban,

de az asszony csak urára

gondol búsan, egymagában.

 

Szolgálatban van az uram,

nincsen napja, nincsen éje,

azt se tudom, meddig marad,

s hazatér-e, hazatér-e?

A tyúkok már ülőikön,

juh és tehén a karámban,

de az asszony férjurára

gondol búsan, egymagában.

Fiók Károly, kép forrása

 

Száz kínai vers

Ágner 1937-ben adta közre összegyűjtött versfordításait. Ebben a fordításokat megelőző tanulmány végén felsorolja, mely művekből dolgozott. A művek között említi, hogy a Tao Yuanming-fordításokhoz felhasználta a berlini szeminárium folyóiratát (Mitteilungen des Seminars für Orientalische Sprachen) is. Ezen felül tanára, Forke hatása is érezhető, bár Ágner nem jegyzi fel forrásként (és nem is biztos, hogy olvasta), de vannak hasonlóságok a versválasztásban, illetve néhány fordítói megoldásban is Forke Blüthen Chinesischer Dichtung c. 1899-es versfordításkötete és Ágner Száz kínai verse között.

Ágnernél Hszi Csün: Honvágy címmel jelenik meg az a vers, amely Forke kötetében Prinzessin Hsi-tschün: Die Königin der Wusun címmel szerepel. A vers eredeti szerzője Xijun hercegnő (刘细君), eredeti címe A bánat dala (悲愁歌).

eredeti	Forke	Ágner
悲愁歌   吾家嫁我兮天一方， 遠托異國兮烏孫王。 穹廬為室兮旃為牆， 以肉為食兮酪為漿。 居常土思兮心內傷， 願為黃鵠兮歸故鄉。	Die Königin der Wusun   Mein Geschlecht hat mich Ach! vermahlt, Mich geschickt weit, weit In die Welt.   In dem fernen Land Der Wusun, Ach! des Königs Weib Bin ich nun.   Ach! in einem Zelt Wohn’ ich jetzt, Und die Hauswand Filz Mir ersetzt.   Meine Speise ist Fleisch allein, Kumyss schenkt dazu Man mire in.   Ach! es brennt mein Herz, Seit ich hier, Nur der Heimat denkt’s Für und für.   Gelber Kranich sein Möcht ich gleich, Flög’ dann schnell zurück In mein Reich.	Honvágy   Messze pusztákon kell élnem, barbár herceg lett a férjem, édes hazám!   Nemez sátor a lakásom, nincsen benne maradásom, édes hazám!   Fanyar lótej az italom, s lakásom lesz a sírhalom, édes hazám!   Bárcsak sárga darú lennék, s a szél szárnyán hazamennék, édes hazám!

 

Érdekes a két fordító megoldása. Forke szinte mindenhol az „ach” felkiáltással oldja meg (bár nem egésze következetesen) a kínai 兮 verstagoló indulatszót, amely az eredetiben ütemessé teszi a verset. Ágner ezt a verstagolási módszert a strófavégi „édes hazám” következetes ismétlésével oldja meg. Forke verse tartalmilag közelebb áll az eredetihez, Ágneréből kimarad egy-egy részlet (pl. Wusun uralkodó, húsevés). Ezzel szemben Ágner verse inkább a célközönséget veszi alapul, olyan versfordítást készít, amely a magyar nyelvű irodalomba is beleilleszkedik – formailag hasonlóság fedezhető fel a Balassi-strófával (a6 a6 b7 – itt: a8 a8 b4), illetve maga a téma, a búcsú is felidézi Balassit, különösen az „édes hazám” visszhangozza Balassi Búcsúja hazájától első sorát.

Bár nem egyértelmű, hogy Ágner olvasta volna Forke fordításkötetét, de vannak bizonyos hasonlóságok a két fordítás között, amelyek nem következnek egyenesen az eredeti szövegből. Ilyen a kumisz/lótej használata, az eredeti kínai kifejezés a 酪 jelent lótejet, ill. kumiszt, ugyanakkor sajt és joghurtfélékre is utalhat – persze lehet véletlen egybeesés a két fordítói megoldás, de a 酪 jelentése elég tág ahhoz, hogy felmerüljön Forke inspirációja Ágner fordításában. Egy további részlet is megerősíteni látszik ezt, a 黄鹄 fordítása a daru/Kranich kifejezéssel. A 黄鹄 mitikus madár, amely akár ezer mérföldet is képes megtenni, a legtöbb szótár az egyírásjegyes 鹄 idegen nyelvű megfelelőjét általában hattyúként szokta megadni, ezért is érdekes, hogy mindkét fordító a daru mellett döntött (bár ez azzal is magyarázható, hogy a daru is sokszor jelenik meg a kínai mitológiában, különösen a halhatatlanokkal kapcsolatban).

Forke külön részt szentelt a Li Bai-verseknek, és Ágnernél is több Li Bai-fordítás szerepel, illetve az előszóban is jelentős részt tesz ki a költő életének és munkásságának taglalása. Mindkét fordítónál előkerül Li Bai 前有一樽酒行二首 c. alkotása, amely eredetileg két versből áll. Forke le is fordította mindkettőt, Ágnernél azonban csak az első jelenik meg. Forke kötetében a címet is jelentősen átalakítja, az eredeti jelentése kb. Két vers a költő előtti borospohárról (a kínai továbbá a mindkét vers előtt jelöli, hogy első 其一, ill. második 其二), míg Forke esetében Beim Wein azaz Bor(ospohár)nál lesz belőle, Ágnernél szintén ez a cím. Ez utalhat arra, hogy Ágner ismerte Forke fordítását, sőt, az is felmerülhet, hogy Ágner az eredetit nem, vagy nem teljes egészében ismerte.

eredeti	Forke	Ágner
前有一樽酒行二首   其一   春风东来忽相过， 金樽绿酒生微波。 落花纷纷稍觉多， 美人欲醉朱颜酡。 青轩桃李能几何， 流光欺人忽蹉跎。 君起舞，日西夕。 当年意气不肯倾， 白发如丝叹何益。   其二   琴奏龙门之绿桐， 玉壶美酒清若空。 催弦拂柱与君饮， 看朱成碧颜始红。 胡姬貌如花， 当垆笑春风。 笑春风，舞罗衣， 君今不醉欲安归。	Beim Wein   Der Frühligswind im Ost sich regt Und schnell vorübersäuselt, Im gold’nen Becher leicht bewegt, Der klare Wein sich kräuselt.   Der Blüthen weht herab der Wind, Gar viele, die verblühet. Halb trunken ist das schöne Kind, Vom Wein die Wange glühet.   Wie lang’ wird Pflaum’- und Pfirsichbaum Noch vor dem Fenster prangen? Der flücht’ge Glanz, ein kurzer Traum, Wie bald ist er vergangen!   Wohlauf zum Tanz! Die Sonne sinkt, Wer nicht in jungen Jahren Die Freude bis zur Neige trinkt, Vergebens einst die Hände ringt Mit seidenweissen Haaren.   Ein Gleiches   Horch die Zither, die in Lung-mên Ward aus Wutung-Holz geschaffen. Voll des klarsten Wein’s erscheinen Leer die prächtigen Karaffen.   In die Saiten greift die Schöne, Die ringsum den Wein kredenzet. In Smaragd verschwimmt das Roth ihr, Purpurn ihre Wange glänzet.   Eine lieblich holde Blume Sieht die Kellnerin man stehen, Wenn sie hinter’m Schanktisch lächelt, Ist’s wie lindes Frühlingswehen.   Tanz im leichten Gazeflore! Lächeln mild gleich Frühlingswehen! Willst du, Freund, bevor du trunken, Wirklich schon von dannen gehen?	Borospohárnál   Borom tükrén az esti szél remeg, a lányok vére gyors ütemre táncol: igyunk! Ábrázatunk veres zománctól ragyog már, mint a teli serlegek.   Meddig nyilnak a barackvirgáok, s a fehér jázmin, mondd meddig vakít? Meddig virágzik az almafa? Vásott s kaján az ősz, mely mindent leszakít.   Eljár az óra. Fogd a serleget: más táncol holnap itt az esti pírban. Koccints, testvér. Leszáll az éj. A sírban alhatsz még egykor ugyis eleget.

 

További érv amellett, hogy Ágnert inspirálta Forke kötete az a tény, hogy Ágner csak az első verset fordította le. Forke kötetében a cím megváltoztatása miatt nem feltűnő, hogy két összetartozó versről van szó. Bár közvetlenül a Beim Weinután szerepel a második vers, ennek címe Ein Gleiches (kb. Egy másik (hasonló), Még egy ugyanilyen), amennyiben az olvasó az eredetiről nem tudja, hogy két összetartozó vers, akkor nem feltétlenül fogja ezt észrevenni Forke kötetében.

Érdekes továbbá, hogy Ágner az eredeti vers utolsó négy sorában jelentős tartalmi változtatást tesz, különösen az utolsó két sor tartalmában figyelhető meg jelentős átalakítás. Forke itt követi az eredetit, ami kb. Ha hajdan fiatalon nem mulattál eleget, selyemősz hajjal sóhajtozhatsz eleget, azaz fiatalon mulasd ki magad, mert ha nem teszed idősen (erőtlenül) sajnálkozhatsz rajta. Ágnernél azonban az időskor helyett a halál képe jelenik meg, ami más üzenetet közvetít, mint az eredeti.

 

A Száz kínai vers megítélése

A Száz kínai vers nagy visszhangot keltett megjelenésekor, több folyóirat is írt róla recenziót. A Literatura 1938-ban így méltatta: 

Dalok festményének nevezi az ázsiai kultúrák kitűnő szakértője, Ágner Lajos a kínai verset, amelynek történetét és sajátosságait magyarázza meg pompás műfordításainak elöljáró szövegében, ahol egyben az egyes költőkről is részletes ismertetést ad. Megtudjuk ebből a bevezetésből, hogy a nyugati értelem számára oly furcsa kínai hasonlatoknak az a magyarázatuk, hogy például a liba és a kacsa az állhatatosság, a jégmadár a hű szerelem szimbólumai Kínában, hogy a barackfával és a fenyőfával azért találkozunk minduntalan a kínai költészetben, mert azok a hosszú élet jelképei, ugyanúgy, mint ahogy a daru, a teknősbéka és a denevér is ezt szimbolizálják. A zuhatag a végtelenség, a lótusz a tisztaság, a tearózsa a szépség jelképe. A sárkány az alkotóerőt, a főnixmadár az ellentétes erőt, a negatívumot fejezi ki. Mindezeknek az ismerete szükséges ahhoz, hogy igazán gyönyörködni tudjunk Ágner Lajos klasszikus műfordításaiban, amelyek az ősi kínai irodalom remekeit ismertetik. Ez az irodalom már a Krisztus előtti 22. században kezdődött, a Su-King történeti könyvek több strófát őriztek meg ebből az időből. Kína legősibb dalgyűjteménye, a Si-King c. antológia — amelyből fordításokat közöl a szerző — a Kr. előtti második évezred közepére nyúlik vissza és azért jött létre, mert a népdalok összegyűjtése útján tájékoztatta a kormányzat az uralkodót a nép hangulatáról. Két és fél ezredév kínai költészetének rendkívül érdekes dokumentumait tárja fel Ágner Lajos kitűnő és hézagpótló könyve.

A Magyarság Írók és könyvek rovatában részletesen írt Ágner fordításkötetéről: 

Furcsa valami a daloló festmény. Legalábbis olyan furcsa, mint a festett dal. De csak nekünk furcsa, akik festőietlen betűkkel írunk. Kínában, ahol a mi betűink helyett szóképeket festenek a papirosra, ez a természetes. A kínai olvasó, különösen ha fennhangon olvas, nemcsak a fülével gyönyörködik a versben, hanem a szemével is, mert az írásjelek, az egyes szavaknak a jelvényei, apró kis festmények. A kínai vers azonban külső formáit tekintve, afféle, mint az európai verssorok, versszakok és rímek vannak benne, legfeljebb azzal a különbséggel, hogy a kínai költő, aki nyelve egyszótagos szavaiból alkotja meg versét, rövidebben s ezért talán hatásosabban tudja kifejezni érzelmeit.
Kínában történelmük néhány ezer évére úgy tekintenek vissza, mint Európában néhány évszázadra. Irodalomtörténetük is sokkal nagyobb múltat tekinthet át, mert régi emlékei a mai napig fönnmaradtak s a kinai antológiákat néhány ezer év költőitermeléséből szokták összeállítani. A rim a kinai költészetben már Krisztus előtt a harmadik évezredben tartozéka volt a kinai versnek. Sőt a kisebb dalokban gyakori volt a visszatérő rim is. Legszebb régi dalgyűjteményük a Si-king című antológia, amelyet Konfucius bölcsész állított össze ősrégi kínaidalokból. E dalok közül egyes dalok Krisztus előtt a második évezred közepére nyúlnak vissza. Ebből az időből maradt fönn egy dal, amely a birodalom hanyatlásán kesereg, mert a hunok állandó betörései miatt az egyik császár arra kényszerül, hogy székhelyét egyik városból a másikba tegye át. A legrégibb dalgyűjtemény 305 dalt ölel föl. Konfucius a hajdani 3000-ből mindössze ennyit tartott érdemesnek arra, hogy azutókor számára átadja. Az ebben a gyűjteményben fennmaradt dalok tárgya szerelem, barátság, hűség, hazaszeretet, harc, dicsőség, múlt, a fejedelmek dicsérete, az istentiszteletek és e dalok nagy részét zenekarkíséret mellett adták elő. Lírai dalok bőven termettek azután is Kínában, de nem fejlődött ki náluk a dráma és nem fejlődött ki az eposz sem, mert a kialakulásához szükséges külső feltételek hiányoztak.
Ágner Lajos, aki Száz kínai vers cimen most magyar nyelvű antológiát adott ki, könyvének bevezetésében tömör áttekintést nyújt a nagymúltú kínai költészetről. Tanulságos dolog végigtekinteni a copfos, ferdeszemű kínai bohémek hosszú során, akik kezükben zöld bambuszbottal járják a hegyeket-völgyeket, síkságokat, a Huang-ho vagy a Jan-ce-kiang partjain kergetve a boldogságot, amit a csalfa nők évezredekkel ezelőtt sem adtak meg a költőnek, akik viszont már akkor is a korban kerestek feledést. A lírai költők Kínában is éppen olyan szerencsétlenek voltak, mint Európában bárhol, de talán erre a boldogtalanságra szükségük is volt ahhoz, hogy az érzelmek lelkük kohójában formát nyerhessenek. Ágner Lajos bevezető tanulmányából megtudom, hogy az egész kínai múlt legnagyobb lírikusa Li Tai-po volt, aki Krisztus után a VIII. században élt. Neve nekünk különös és szokatlan, mert a Li szilvafát jelent, a Tai-po pedig nagy fényességet. Később azonban megunta ezt a nevét és Tying-Lien-nek hivatta magát, ami zöld lótuszt jelent. Híres ivó volt és kedvelt dalnok. Felesége megszökött tőle és a nőkkel általában nem igen volt szerencséje. A kínai császár nem sokat törődött avval, hogy Li Tai-po gyakran leszopta magát, udvarába fogadta, ahol szép udvarhölgyek keverték számára a tust. Persze az udvari intrika megzavarja a költő nyugodt életét, távoznia kell a császár környezetéből, mire Li-Tai-po nekivág az országainak, amíg a pénze tart, iszik és mulat, mulatozásai után nem egyszer találják meg az uzsorában, de ez az élet termékenyítő hatással van költészetére s mint a kinai irodalomtörténetek följegyezték, ebben az időben irta legszebb elégiáit. Amikor pénze elfogyott, viszsza vonult az erdők, hegyek közé remetének és filozófusokkal, poétákkal borozgatva igyekezett elfelejteni gondjait és írta verseit. A bohém és meggondolatlan költő aztán még összeesküvésbe is elegyedik, halálra ítélik, kegyelmet kap, de száműzik. Deportálása közben azonban, egy holdas éjszakán, csónakázás közben a vízbe fullad.
Élete a kínai költők élettippusa: körülbelül így éltek a többi kínai költők is. (Szi-Csün,Csi-Kang, Vang-Ve, Tu-Fu, Ro-csi-i stb.)
Ágner Lajos verskötetéből elsősorban Li-Tai-po bordalai kapják meg az olvasót:
Fiuk, a kocsmárosnak pompás
Bora van, — ámde várj, ne tölts,
Hadd mondja el nektek fájdalmas
Dalát Li-Tai-po még, a bölcs.
Miközben koccintgat, lantját pengeti s elárulja életfilozófiáját:
S ha ég és föld örökre áll is.
A rang, a cím, a kincs mit ér?
Az ember teste, hogyha rongyos, 
száz évet él, már sokat élt,
nevethetsz, ez nem tréfa, gyermek,
a sírban féreg szája vár,
kocsmáros tölts, a gyötrelemnek,
órája nincsen messze már.
A legkínaibb, hangulata a Magam iszom című versének van, amely rövid sorokból áll: Magam iszom — tavasz este — egyedül — az ágakon — a holdsugár hegedül — halkszél rázza — a bimbókat — s a mezők —pamlagon a — virág himes lepedőt. — Mit buszulsz még — pajtás, bánta — szerelem? Hanyatlik már — a teli hold — keleten, — ez az élet — kinek semmi, — kinek kincs — ez az élet — ennek van és — annak nincs, — de száz gonddal — is kibékit — a pohár — hozd hát fiam — hamarost és szaporán.
Száz vers, kitűnően összeválogatva, változatos hangulattal és tartalommal, egyik szebb, mint a másik. Az egész kis kötetben nincs egyetlen unalmas sor. Szerelmi vágy, szerelmi bánat, busongás, a bor vidámító és elszomorító hangulata, hun harci paripák patáinak dübörgése, csatazaj, holdvilágos esték, furulyaszó az éjszakában, szénaillat, lótusz-bimbók, bambusz-erdők, fehér jázminok,, rózsacsőrű madarak, porcélán pavillonok, a holdról halkan hull a fény és öreg majom sír a tamariszkusz tetején, a lótusz virágos tavon, a zöld tükrön révetegen járó csónak, régi csárda, mind más-más hangulati képet ad, mind más-más hurt pendít meg az olvasó lelkében.
Ágner Lajos főgimnázium igazgató, jeles pedagógus titkos éji órákon költő. Nem egyszerű műfordító, mert a kinai verseknek eredetiből, eredeti kinai nyelvből való lefordítása és átültetése nehezebb feladat elé állítja a műfordítót, mint a német vagy a francia vers. Ágner Lajos, a kinai nyelv és a kinai költészet szerelmese titkos éji órák filológus munkájával áthozta a kinai versek tartalmát és értelmét s aztán költői ihletett perceiben formát adott nekik, hangulatot, itt öntött beléjük. "A föld tarka pompája múló, mint a virágszirom, de a dal hatalma örök, mint a Hoang-ho hullámai" , — mondja Li-Tai-po.
A többezer éves kínai dalokat Ágner Lajos most nálunk, mai magyar nyelven énekli el újra, újabb bizonyságául annak, hogy "a dal hatalma örök ..." Tr. Z.

Ágner és a 20. század eleji Ázsia a sajtóban

A fenti recenziót ismét érdekes kontextusba helyezik az 1937-es Magyarság lapszám egyéb tartalmai. Egy hernyóselyem reklám után nem sokkal csaknem másfél oldalnyi terjedelmet szentel a Magyarság a Napoleon oroszországi hadjáratát ismétli meg most Japán – remélik a kínaiak c. cikknek.

hernyóselyem harisnya, reklám a Magyarságban, kép forrása

Ez a cikk a fent már tárgyalt Ágner-cikkre emlékeztet tartalmában, persze az azóta végbement változásokkal, hiszen míg 1905-ben, amikor Ágner cikke megjelent Japán még csak lehetséges fenyegetést jelentett, 1937-re, mire a Magyarságoktóber 10-i száma megjelent, már kitört a második kínai–japán háború (egész pontosan három hónappal és három nappal korábban).

Ahogy a tizenkét évvel korábbi Ágner-cikk, úgy a Magyarság-cikk szerzője is európai érdekek mentén ítéli meg a történéseket: a nagyhatalmi státuszra törekvő, fejlődő, agresszív fellépésű Japánt a Nyugatot is érintő fenyegetésként mutatja be, míg ellenfelét, az ekkor még belpolitikai viharokkal (a Japánnal szemben szövetkező, de valós összefogást megvalósítani nem tudó Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt belpolitikai környezetében) küzdő Kínát pozitív színben tünteti fel, ugyanakkor kitér a kommunizmus szerepére is, amelyet ekkor, a kínai–japán háború kontextusában meglehetősen homályosnak lát. Összességében a fent idézett 1905-ös Ágner-cikkel és a Magyarság 1937-es cikkével látható, hogy a 20. század eleji magyar sajtó követte az ázsiai eseményeket, viszont ezeket nem teljesen elfogulatlanul közvetítette.

Ágner szignója, forrás

A bejegyzés elkészítésében nyújtott segítségéért köszönet illeti a balassagyarmati Madách Imre Könyvtár helytörténeti munkatársát, Ács Zsuzsannát.

Felhasznált források:

Ágner, L. 1905. A sárgafajról. Nógrádi Lapok és Honti Híradó, 29: 1–4.
Ágner, L. 1915. Az új Kína és a köznevelés kérdése. Magyar Pedagógia, 24: 361–364. 
Ágner, L. 1937. Száz kínai vers. Terebess Ázsia E-tár.
Forke, A. 1899. Blüthen Chinesischer Dichtung: Aus Der Zeit Der Han- Und Sechs-Dynastie. Magdeburg: Faber’sche Buchdruckerei.
Lao-ce. 1943. Tao Te King. Budapest: Officina könyvtár.
Literatura 13, 1938. május 15.: Ágner Lajos: Száz kínai vers.
Magyar Életrajzi Lexikon.
Magyarság 1937. október 10.: Száz kínai vers: Ágner Lajos műfordításai. 
Szenográdi, F. 2015. Szécsényi Almanach a 2015-ös esztendőre. Szécsény Város Önkormányzata.
Tokaji, Zs. „Méltán nevezhetni chinai Homérnak” A Dalok könyvével (Si king) kapcsolatos magyar nyelvű ismeretek és fordítások első évszázada. Távol-keleti Tanulmányok 2020/2: 31–63. 
Wolf, I. 110 éve született Ágner Lajos. Szécsényi Honismereti Híradó, 1988. 

Magyarok és Kína:

Arany János
Illyés Gyula
Weöres Sándor
Lomb Kató

祹络岚