Lomb Kató és a kínai

Mindannyiunk számára ismerős Lomb Katónak, a világ egyik első szinkrontolmácsának, a leghíresebb magyar poliglottnak a neve.

Lomb Kató

1909-ben Pécsett született leánykori nevén Szilárd Katalin, akit sokáig egyáltalán nem vonzottak a nyelvek. Habár a polgári iskolában tanult német mellett francia különórákat is vett, akkor még egyik nyelvből sem vitte sokra. A pécsi egyetemen is a természettudományokat választotta, és vegyészetből doktorált, saját bevallása szerint a latin segítette kémiai tanulmányaiban.

Érdeklődése azonban csak tanulmányai befejezése után fordult kifejezetten a nyelvek felé. Ekkor – a harmincas évek elején – a nehéz gazdasági helyzet nem kedvezett a friss diplomásoknak, ezért sokan szakmájukon kívül voltak kénytelenek állást keresni. Lomb Kató a nyelvtanítás mellett szánta el magát, azonban franciára és latinra nem volt igény, akkoriban csak az angol volt keresett, ezért – megtanult angolul.

Ezzel a nyelvvel alakította ki saját nyelvtanulási módszerét, melyet a későbbiekben tovább tökéletesített. 1941-ben tanult meg oroszul, ennek révén kapta első tolmácsmunkáját 1945-ben. 1946-ban pedig már a Szövetséges Ellenőrző Bizottságának dolgozott, ami egy később fontos készség – a nyelvek közötti gyors váltás – elsajátítását tette lehetővé. Szintén a negyvenes években kezdett el a románnal foglalkozni, aztán az ötvenes évek közepétől kezdve jött szép sorban a többi nyelv: kínai, lengyel, japán, szlovák, ukrán, bolgár, olasz, spanyol, német stb. A szép kort megélt hölgy még halála évében, 2003-ban is egy új nyelvvel, az ivrittel foglalkozott.

 

A kínai

A kínaival való ismerkedés kifejezetten rögösen indult, viszont motivációból nem volt hiány; ő maga így ír róla:

„Arra voltam kíváncsi, hogy mire jutok módszeremmel egy olyan nyelvben, amelynél sem a germán, sem a szláv, sem a román nyelvekre épített analógiára nem támaszkodhatom. A választás önként adódott: az egyetem Kelet-ázsiai Intézetében abban az évben indult először kínai nyelvtanfolyam.”

Ehhez érdekes kontextust szolgáltat Dr. Csongor Barnabás 1999-ben a Kelet-ázsiai Tanszék fennállásának hetvenöt éves jubileumán elhangzott beszédének egy részlete:

„1949 és 1956 közt a szakos egyetemi hallgatók oktatása mellett nem jelentéktelen szerepet játszott a tanszék tevékenységében a vendéghallgatók fogadása. Aki nem tudná: a vendéghallgatók azok, akik a tanszék és a dékán engedélyével egyes előadásokat  – sohasem egy szak összes előadásait! – hallgathatták, de vizsgát nem tehettek, bizonyítványt nem kaphattak. A tanszéken erre azért került sor, mivel akkoriban ez volt az egyetlen hely az országban, ahol kínai nyelvet tanítottak. 1949, azaz a vasfüggöny leereszkedése és a Kínai Népköztársasággal való kapcsolatfelvétel pedig nemcsak reális igényeket támasztott gyakorlati kínai nyelvtudás iránt, hanem számos ember fantáziáját is megmozgatta. A tanszéknek akkor sem a nyelvtanítás volt a feladata (a magam részéről akkor még nem is tudtam beszélni kínaiul), ezen igény kielégítésére mégis fogadtuk a vendéghallgatókat, annyival is inkább, mivel 1949-től anyanyelvi lektor is került a tanszékre. […] A vendéghallgatók érdeklődésére jellemző, hogy kénytelenek voltunk az évfolyamonként legfeljebb egy-két kínai szakos hallgató mellett harmincötben maximálni a résztvevő vendéghallgatók számát. Szociális összetételük igen színes volt – közéjük tartozott például Greguss Pál (ma világhírű) fizikus, a holdjáró optikai rendszerének megalkotója, Veres Pál, a későbbi neves szexológus, az azóta elhunyt Varga Tamás matematikus – különben hálókocsikalauztól és varrónőtől őrnagyig és tanárnőig a Magyar Népköztársaság szinte minden foglalkozási ága képviselve volt köztük. […] E vendéghallgatók közül került ki a magyar kínai tolmácsok és fordítók első sorozata, név szerint Lomb Frigyesné Szilárd Kató, a későbbi poliglott szinkrontolmács (bár később tevékenysége súlypontja a japán nyelv lett).”

Lomb Kató számára a kínai nyelv nemcsak saját tanulási módszerének tesztelése volt, hanem érdekes szellemi kihívás is.

„Első találkozásomat a kínai nyelvvel azért szeretném kissé részletesebben leírni, mert a nyelvekhez – és általában a tanuláshoz – való egész viszonyomnak szimbólumát látom benne. A tanfolyamra való bejutás nem ment könnyen. A hallgatókat szívesebben válogatták az egyetemi, nyelvszakos diákság köréből; én már akkor is túl voltam azon a koron, amelyben ilyen nagy fába szokás vágni a fejszét. Így történt, hogy jelentkezésemre nem esett válasz és én csak véletlenül tudtam meg, hogy hetek óta folyik már oktatás.”

Végül sikerült eljutnia az órára, ami örökre megváltoztatta nyelvtanulói – saját szavával élve – lingvistai pályafutását. A tanulás azonban ugyanolyan nehezen ment neki is, mint a mai napig minden a kínai nyelvvel először ismerkedő tanulónak. Első órája után azonnal nagy lelkesedéssel vetette magát a kínai nyelv rejtelmeibe.

„Másnap már a közkönyvtárak egyetlen kínai-orosz szótára fölé görnyedve próbáltam megfejteni azt a rejtélyt, hogy a betűket (tehát az ábécét sem) ismerő kínai nyelv szavait milyen elv alapján lehet szótárba foglalni. Egy december végi hajnalon pedig nekivágtam az első kínai mondat önálló megfejtésének. Bizony, öreg este lett, amire boldogultam vele. A mondat ez volt: Világ proletárjai egyesüljetek!”

 

Ezután saját bevallása szerint két év kellett, hogy a kínaiban olyan szintre jusson, hogy a Magyarországra látogató kínai delegációknak tolmácsoljon, és kínai nyelvű irodalmat fordítson.

Lomb Kató ültette át magyarra Ba Jin A család című regényét és Lao She két elbeszélését a  Fekete Li és Fehér Li, illetve A holdsarló címűeket. Emellett cikkeket és tanulmányokat is fordított kínaiból.

A család borítója

 

A kulturális csere keretében vagy kongresszusokra és egyéb rendezvényekre Magyarországra látogató kínaiak kalauzolása évekig tartozott fontos feladatai közé – jóval azelőtt, hogy ő maga kijutott volna Kínába, amire először 1959-ben került sor. Legemlékezetesebb története első kínai útjáról kétségkívül a következő eset, ami nemcsak nyelvtanulói elszántságát érzékelteti, hanem színes képet fest az akkori Kínáról is:

„Én folyamodtam már egészen kétségbeesett eszközökhöz is, hogy egy kicsit gyakorolhassam a nyelvet. Peking szürke utcáin bandukolva egy feltűnően szép épület előtt torpantam meg. Hasonlított végre azokhoz az ívelt tetejű házakhoz, amik fantáziánkban a keleti építészeti stílust képviselik.

Valamikor Rockefeller kórház volt – mondták a járókelők – most állami fogklinika. Forgóajtaján csak úgy áradt ki és be a sok beteg, orvos, medikus. Bementem. A tömeg udvariasan előreengedett. 1959-et írtunk; még barátság járt ki a „waigokö”-nek, a külföldi vendégnek.

Mi a baj? Fáj a fogam. Pár perc múlva elő is kerítették az orvost; egy fehérköpenyes, tizenévesnek látszó kislányt. Úgy elbámultam rajta, hogy elnevette magát: mi az, talán még sohasem láttam orvosnőt? De igen, csak olyat nem, aki piros masnit viselt a fekete copfjában.

A kislány szakszerűen megvizsgált, kijelentette, hogy minden fogam ép és a kollégáit is beinvitálta: nézzenek meg egy Budapestről érkezett pácienst. Soha olcsóbb nyelvórát nem vettem életemben: mindössze egy jüanomba került az egész szórakozás.”

 

Ahogy könyveiben is kifejti, általában a kiejtéssel szokott problémája lenni, a nyelv logikájára, a szóalkotásra és mondatfűzésre azonban könnyen ráérez, ez az, amit elsődleges fontosságúnak tart a nyelvtanulásban. Egyedi módszere is a nyelv jellegzetességeinek és szabályainak felismerésén és elsajátításán alapult.

A kínai esetében a tájszólásokkal gyűlt meg a baja, a Magyarországra látogató kínaiakkal való kommunikációról ezt írja:

„Szinte mindegyik mellett új nyelvet kellett tanulnom. Annyiféle tájszólást beszéltek, ahány városból érkeztek.”

A kínai írásjegyekkel kapcsolatban is sokszor biztatja a magyar közönséget, hogy nem annyira nehéz az elsajátításuk, mint azt a laikus gondolná, hiszen a gyökök felől megközelítve sokszor könnyen ki lehet találni egy-egy írásjegy jelentését.

Saját kínaitudásáról így nyilatkozott a Heteknek:

„A nyelvekről jut eszembe cím? könyvében olvastam, hogy hasonlóan fogott hozzá a kínai nyelvhez is, és az első mondat, amit megértett, az volt: "Világ proletárjai, egyesüljetek!”

Örülök, hogy emlékszik rá... Kínaiul speciel az egyetemen tanultam. Felnőtt fejjel vágtam bele, és két év alatt eljutottam odáig, hogy elkezdtem kínai regényeket fordítani.

Beszélni is tud kínaiul?

Alaposan fel kell készülnöm rá. Ha tudom, hogy sor fog kerülni rá, előveszem a saját jegyzeteimet. Azért a saját jegyzeteimet, mert azokhoz szubjektív érzelmek is fűződnek.

A kínai hasonlít a japánra?

Mindkettő érdekessége, hogy a mondatok függőlegesen helyezkednek el a könyvekben, úgy, mint az oszlopok. A japánban van egy csomó egyszer? jel [sic], ami a kínaiban nincsen. Én először a kínaival foglalkoztam, azután hozzátanultam ezeket a plusz tudnivalókat. A kínain keresztül jutottam el a japánhoz, és mindkét nyelvből nagyjából egyforma számban fordítottam regényeket. Az első kínai regényt – azt hiszem, szerelmes regényt – én fordítottam le magyarra. Nagyon sokáig éltem japán szabadalmak fordításából is, hiszen Japán műszakilag nagyon előrehaladott ország, és mi sokszor átvettük a szabadalmait.”

 

Lomb Kató módszere

A fentiekben többször említett sajátos módszeréről Lomb Kató Így tanulok nyelveket című könyvében ír bővebben. Ez egy olyan módszer, mely minden nyelv esetében alkalmazható, többféle megközelítéssel él, ezáltal a különböző idegennyelvi készségeket mind bevonja a tanulásba.

Első lépésben szótárat vásárol, ezt forgatva fedezi fel a nyelv főbb jellegzetességeit. A nemzetközi szavakon keresztül ismerkedik a nyelv hang- és alaktanával, később a többi szót böngészve részben nyelvtanával is.

Második lépésben tankönyvet és szépirodalmat szerez be. A tankönyvek monoton feladatait az élvezhető szépirodalommal váltogatva tanul. A szépirodalom esetében az ismétlés a kulcs: első olvasásra mindössze a megértett szavakat írja ki, nem szótáraz. Második olvasásra keresi csak ki az ismeretlen szavakat, de azok közül is csak a fontosabbakat.

Ezekhez társul harmadik lépésben a rádió – elsősorban pedig a hírek hallgatása, hiszen ezek a legtöbb esetben minden nyelven hasonló tartalmúak.

Később tanárt vagy helyben élő anyanyelvit keres, akivel szóban tud érintkezni, és aki segít a hibák kijavításában. Az anyanyelvi beszélőkkel kialakított intenzív kapcsolatot külön kiemeli.

 

Összeállított továbbá egy gyakran idézett nyelvtanulói „tízparancsolatot” is, mely így hangzik:

„I.

Foglalkozz mindennap a nyelvvel – ha többre nem jut idő, legalább egy tízperces monológ erejéig. A reggeli órák különösen értékesek e szempontból: ki korán kel, szókincset lel.

II.

Ha tanulási kedved túl hamar ellankad, ne ”forszírozd”, de ne is hagyd abba a tanulást. Vedd elő valamilyen formáját: olvasás helyett rádióhallgatást, leckeírás helyett szótárolvasást stb.

III.

Soha ne elszigetelt egységeket, hanem mindig kontextusba ágyazott szavakat, nyelvtani formákat tanulj.

IV.

Soron kívül írj és vágj be minden olyan részmondatot, amelyet mint ”előregyártott elemet” tudsz a beszélgetés során felhasználni.

V.

Szem előtt elvillanó reklámszöveget, kapuszámot, fül mellett elsuhanó beszélgetést még a fáradt agynak is pihenés gyorsan, ”kapásból” önmagának lefordítani.

VI.

Betanulni azonban csak azt szabad, amit a tanár kijavított. Saját lektorálatlan írásaidat ne olvasgasd, nehogy a hiba beléd gyökerezzék. Ha egyedül tanulsz, a megtanulandó egység csak akkora legyen, amekkora kizárja a hiba lehetőségét.

VII.

A különleges nyelvi fordulatokat mindig egyes szám első személyre alakítva jegyzed meg. Például ”I am only pulling your leg”: csak ugratlak. Vagy: „Il m’a posé un lapin” – nem jött el a megbeszélt találkozóra.

VIII.

Az idegen nyelv: vár. Célszerű minden irányból egyszerre ostromolni: újság és rádió, szinkronizálatlan film és szakértekezés, tankönyv és a szomszédok vendége felől.

IX.

Ne riasszon vissza a megszólalástól, hogy esetleg hibázol, de kérd meg a partneredet, hogy javítsa ki a hibáidat. És főleg ne sértődj meg ha, – ami nem valószínű – ezt meg is teszi.

X.

Légy szilárdan meggyőződve arról, hogy nyelvzseni vagy. Ha tények az ellenkezőjét bizonyítják, inkább szídd az elsajátítandó nyelvet, a szótárakat, vagy ezt a könyvecskét, mint tenmagadat.”

 

 Lomb Kató nemcsak hazánkban ismert: ebben a videóban napjaink egyik ismert poliglottja, Steve Kaufmann beszél Lomb Kató formulájáról

A legfontosabb véletlenül sem a Lomb Kató által hevesen elutasított „nyelvtehetség”, hanem a motiváció: a gyermeki kíváncsiság, a kiapadhatatlan érdeklődés, a nyitottság és az elfogulatlanság egy másik nyelv és egy másik kultúra iránt.

Lomb Katóban pedig mindez megvolt.

 

 

Felhasznált irodalom:

Lomb Kató: Egy tolmács a világ körül, 1979

Lomb Kató: Így tanulok nyelveket, 1990

Lomb Kató: Nyelvekről jut eszembe…, 1983

Dr. Csongor Barnabás beszéde

Hetek interjú

祹络岚