 |
| Zhang Yuniang portréja, Wang Meifang, Zhao Guojing |
Legutóbb Zhu Shuzhen néhány versének fordítását
közöltem, ezúttal ismét a Song-kor négy nagy költőnőjének (宋代四大才女 Sòngdài
sì dà cáinǚ)
egyikét mutatom be.
夜鹭
白鹭宿秋陂，
夜寒如堕雪。
久立不飞去，
月明霜气冽。
Esti kócsag
Fehér kócsag őszi vízparton pihen,
Mintha hó hullana, az éjjel hideg.
Nem száll el, sokáig áll ott veszteglőn,
Hold és dér ragyognak, szél fúj dermesztőn.
Zhang Yuniang (ca. 1260–1285 张玉娘 Zhāng
Yùniáng) a délnyugat-kínai
Songyangból származik (浙江省，松阳县Zhèjiāng shěng,
Sōngyáng xiàn).
Apai ágon nagy hagyományú írástudó családba született. Apai dédapja jinshi (进士 jìnshì) fokozattal rendelkezett, azaz
a császári palotában tett vizsgán megfelelt hivatalnok volt; nagyapja az eggyel
alacsonyabb gongshi (贡士gòngshì) fokozattal rendelkezett, azaz
a fővárosban tett eredményes vizsgát. A költőnő apja pedig szülőtiszteletéről
híres kormányhivatalnok volt. Édesanyjáról mindössze annyit lehet tudni, hogy
viszonylag későn, ötvenéves korában adott életet lányának.
Gyermekként Zhang Yuniang
különösen szép és okos volt, szülei kiváló oktatást biztosítottak számára. Apja
különösen fontosnak tartotta, hogy lánya megismerkedjen a klasszikusokkal, azok
közül is A szülőtisztelet könyvével (孝经 Xiàojīng). A kislány rengeteget
olvasott, és nagyon jó volt a memóriája.
A költőnő már fiatalon értett a
shi (诗
shī) és ci (词 cí) versek költéséhez.
春晓
夜雨连阶碧草，
东风满院飞花。
湘竹帘凝晓色，
石楠树散栖鸦。
Tavaszi hajnal
Éji eső füvet hagyott a teraszon,
A szél virágokat kavar az udvaron.
Pöttyös bambuszok függönye hajnalszínt ölt,
Gubbasztó varjú rebben a berkenyéről.
A hagyományokhoz híven szülei
jelöltek ki jövendőbelit Zhang Yuniang számára egyik unokatestvére, Shen Quan (沈佺 Shěn
Quán)
személyében, aki irodalmi tehetségével tűnt ki. A fiatalok hamar egymásba
szerettek, szerelmük pedig az életen át tartó hűség példája.
A szülők azonban idővel
meggondolják magukat, ezért Shen Quan a nem sokkal korábban előléptetett apját
követve a fővárosba megy. Shen Quan távozását örökíti, és az utána való
vágyódást örökíti meg a következő vers.
山之高
山之高，月出小。
月之小，何皎皎！
我有所思在远道，
一日不见兮，我心悄悄。
采苦采苦，于山之南。
忡忡忧心，其何以堪。
汝心金石坚，我操冰雪洁。
拟结百岁盟，忽成一朝别。
朝云暮雨心去来，千里相思共明月。
Magas hegy
Magas hegy felett apró a hold,
Apró bár, de nézd csak, hogy ragyog!
Messze földön van, akire gondolok,
Egy napig nem láttam, szívem háborog.
A hegy déli lábán keserűfűt gyűjtök.
Szegény szívem, hogy én mennyi bút tűrök.
Szíved szilárd, mint a vas; erényem tiszta, mint a hó.
Egy reggel búcsúval zárul eskünk, száz évre szóló.
A szándék, mint a felhő, a zápor, jön s megy.
Szemünkben a hold ezer mérföldről is egy.
Zhang Yuniang magányát „a budoár
három tiszta teremténye” (闺房三清 guī fáng sān qíng) oldotta csupán: két szép és
okos szolgálólánya, akik kiválóan értettek a kalligráfiához, illetve egy
papagáj.
Később Shen Quan megbetegedett
és meghalt. Szülei Zhang Yuniang számára új házasságot rendeztek el, ő azonban
nem volt hajlandó alávetni magát szülei akaratának. Végül ő is betegség
áldozata lett, és huszonnyolc évesen elhunyt.
 |
| A papagájos sír, kép forrása |
A lányt Shen Quan sírjába
temették, hogy legalább holtan kedvesével lehessen. A halála utáni harmadik
napon kedves papagája is meghalt, szintén abban a sírban helyezték el, mely
ettől fogva „a papagájos sír” (鹦鹉冢 yīngwǔ zhǒng) néven híresült el.
Két kedvenc szolágalánya közül
az egyik Zhang Yuniang halála után hamarosan megbetegedett, és követte úrnőjét;
a másik pedig öngyilkosságot követett el.
秋思
秋入银床老井梧，
能言鹦鹉日相呼。
兰闺半月闲针缐，
学得崔徽一镜图。
Őszi gondolatok
Ágyba, kútba, wutong fába ősz mar,
Papagájom felesel a nappal.
Budoárban holdvilágnál varrok,
A tükrömben Cui Huinak tanulok.
Wutong (梧桐 wútóng), vagy másnéven császárfa: egy
mitikus kínai fafajta, az egyetlen fa, melyen a nőiséget megtestesítő főnix
fészkel. Cui Hui (崔徽 Cuī Huī) egy Tang-kori énekes kurtizán
volt, aki beleszeretett egy Pei Jingzhong (裴敬中 Péi
Jìngzhōng) nevű
hivatalnokba. Pei Jingzhongnak azonban haza kellett térnie szülővárosába. Cui
Hui ekkor festetett egy portrét magáról, melyet a következő szavakkal küldött
el a hivatalnoknak: „Ha tavaszom leáldozott, és már nem hasonlítok erre a
képre, jóságodat meghálálva távozok el”.
A Ming- és Qing-kor határán élt
drámaíró és kiadó, Meng Chengshun (1598–1684 孟称舜 Mèng
Chèngshùn)
megírta Zhang Yuniang szerelmének történetét, mely az utókor számára az erényes
élet és szűziesség példája lett. Sokszor párhuzamba állítják az alattvaló
császár iránti hűségével is, mely kedvelt motívum a kínai irodalomban.
Zhang Yuniangot a budoár
költőnőjének tartják, életének nagyrészét a lányszobában töltve a költészet
szellemi elfoglaltság mellett érzelmi levezetést is jelentett. Költészetében
meghatározó az elválás és az azt követő magány érzése, melyet olyan
szimbólumokkal fejez ki, mint például a magányos kócsag, vagy a hold – az egyetlen,
ami a magányos énnel együtt virraszt. Számos versben feltűnik az ősz, ami a
melankólia és levertség érzetét kelti. Ez a szomorú tűnődés a legfőbb
jellemzője Zhang Yuniang lírájának.
A költőnő munkássága azonban nem
ilyen egyhangú. Zhang Yuniang egy másik oldaláról mutatkozik meg hazafias, harcias
verseivel.
幽州胡马客
幽州胡马客，莲剑寒锋清。
笑看华海静，怒振河山倾。
金鞍试风雪，千里一宵征。
帐底揪羽箭，弯弓新月明。
仰天坠雕鹄，回首贯长鲸。
慷慨激忠烈，许国一身轻。
愿系匈奴颈，狼烟夜不惊。
Youzhou-i barbár lovasok
Youzhou-i barbár lovasok, kardjuk éle hűs, acélos.
Ha nevetnek a tó csendes, indulatuk ország veszte.
Arany nyereg dacol faggyal, éjjel száz mérföldet nyargal.
Sátor alján nyilat markol, íjat feszít, újhold ragyog.
Égre néz, hull hattyú és sas, mögötte áll a többi gaz.
Bár érte mártírként halnék, országom terhét enyhítném!
Ha a hunnak nyakát kötnénk, farkastűz sem lenne többé.
A fenti versből kitűnik Zhang
Yuniang klasszikus műveltsége, hiszen Li Bai művészetét is behatóan ismerte, valamint jól látszik az is, hogy kora politikai eseményeivel
is tisztában volt.
A költőnő a Déli-Song végén, a
dinasztia megrendülésének idején élt, mikor a nomád népek fenyegetése egyre
fokozódott.
A vers címe és kezdő sora egy
azonos című Li Bai versre utal vissza. A Tang-kor nagy költője szintén egy
barbárnak tartott idegen népcsoport tagjait, illetve a háború borzalmait írja
le. Zhang Yuniang Li Baihoz hasonlóan a barbárok viseletének, cselekedeteinek
leírásával kezdi versét, majd fokozatosan áttér a hadviseléshez kapcsolódó
cselekvésekre. A két vers igen sok tartalmi párhuzamot mutat.
Az utolsó néhány sor a költőnő
változatában különösen jól sikerült. Li Bai versének utolsó sorában azt kérdi,
mikor lövik már le a hagyományosan a rablókat – itt az országba hatoló
ellenséget szimbolizáló Farkas-csillagot, hogy végre mindenki nyugodtan
élhessen. A költőnő ezzel szemben, nő létére hajlandó lenne mártírhalált halni,
ha ezzel egy kicsit is enyhíthetne országa balsorsán. Nő tollából igen ritka a
hazaszeretetnek ennyire erős megnyilvánulása a klasszikus kínai költészetben.
A farkas motívuma sem marad ki,
Zhang Yuniang a csillag helyett a farkas ürülékéből készült, a nomádokra – itt
a behatoló barbárokra – jellemző tüzet említi, melyre a béke helyreálltával már
nem riadna fel a lakosság.
A Song-kor négy nagy költőnője:
Felhasznált
irodalom
Lee,
Lily Xiao Hong – Wiles, Sue (2014): Biographical
Dictionary of Chinese Women, University of Hong Kong Libraries Publications
祹络岚