Jókai és kínai témájú írásai

december 16, 2025

Jókai és kínai témájú írásai

Kevéssé ismertek Jókai kínai témájú írásai, amelyek műnemeken, műfajokon, stílusokon átívelő változatosságukkal a szerző egészen sajátos arcát mutatják. Az alábbiakban ezeket mutatjuk be.

Fazekas Lajos illusztrációja A leaotungi emberkékhez, kép forrása

Művek és műfajok

Jókai életművében nagyon kis részt tesznek ki a kínai ihletésű írások. Három kínai témájú novellát írt: Tsong-Nu (1851), Xelenhoa és Toipingvang (1859), ill. A leaotungi emberkék (1890). Továbbá írt egy kínai ihletésű tízrészes versciklust, a Chinai románcokat: A szomjas bölcs, Az olcsó isten, A kajmánok, A Yan-cheu-i szépek, A chimlangi kővitézek, A cukornád titka, A szerelmes páviánok, A Hi-hong virág, A bölcsek sziklája, ill. A vén daru. Ezen felül pedig egyéb írásaiban is szerepet szánt Kínának: Chinai furcsaságok (1863), amelyben kínai tájakkal, flórával és faunával kapcsolatos érdekességeket közöl, Egy házmotozás Chinában (1860), A magyar néphumorról c. akadémiai székfoglaló beszédének egy részlete, illetve A jövő század regénye (1972–74) c. monumentális műben is megjelenik kínai vonatkozás.

A jövő század regénye

Jókai kínai ihletésű írásai műnemben és műfajban is változatosak, hangvételük, stílusuk és tartalmuk pedig még ennél is nagyobb változatosságot mutat, mintha az író az „egzotikum” mögé bújva sokkal nagyobb idealizmust, játékosságot, csipkelődő gúnyt engedhetett volna meg magának.

Idealizmusa elsősorban A jövő század regényében jelenik meg, ahol az orientalizmus szemén át mesés Keletet idilli, bukolikus utópiaként festi le. A Chinai románcok darabjai részben stílusgyakorlatok, részben humoros írások tele iróniával, szatírával és gúnnyal. A felszínen a távoli Keletet ábrázolják, alatta azonban általános érvényű problémákat vetnek fel. A szatíra legerőteljesebben az Egy házmotozás Chinában c. novellában jelentkezik, amely a keleti máz alatt űz gúnyt a nagyon is hazai bürokratizmusból és hatalmi visszaélésekből. Stílusgyakorlatnak is tekinthető ez a novella, hiszen a „nankingi lapszerkesztő naplója” hivatali bikkfanyelven szól az olvasóhoz. Szintén stílusgyakorlat a Xelenhoa és Toipingvang, mégpedig a keleti mesemondó élőbeszédét utánzó stílusban láncmeséhez hasonló variációs ismétlésekkel, a kínai különlegességek leírásával. A Chinai furcsaságok az összefüggéstelennek tűnő érdekességek, furcsaságok összeválogatásával pedig a középkori krónikák stílusát idézi.

A cukornád titka

Rég termett már Kínában cukornád.
Ámde azt csak használták baromra.
Ette szarvas állat és juh, nem más.
Mert hogy ebből mit lehet kifőzni?
Azt az édes sót, a hófehéret,
Mit cukornak hí a barbar ajka,
Ezt a titkot Indiában tudták
És tarták azt mélyen rejtegetve
Szörnyű hasznot huzva Csinból érte.
Egyszer egy bonc egy szamárra ülve,
Kína földén a tilosba hajta.
A szamárt ott zálogba lefogták
És a bonc, hogy zálogát kiváltsa,
Felfedé a nádméz drága titkát.
Így ejté el népét nagy haszontul
Így köszönhet Kína annyi cukrot
A mit eddig váltott jó ezüstért
Egy szamárnak - és a gazdájának;
- Gazdájának, a nagyobb szamárnak.

Jókai otthonában, kép forrása

Jókai forrásai Kínáról

Kincső, az utópia

A jövő század regénye kritikai kiadásának jegyzetiben több forrás is szerepel, amelyekre Jókai támaszkodott a regény megírásához. Ezek közül az egyik legjelentősebb a nagy természettudós és utazó, Alexander von Humboldt Kozmosza (1827–1828). Bár utazásai során Humboldt csak Kína határáig jutott, mégis beszámol kínai tájakról, például Sichuanról, Yunnanról, Shanxiról stb. Tőle vette Jókai a Kintseu azaz Kincső nevet. Ez Humboldtnál Khiung-tscheu formában szerepel, és valószínűleg Jingzhou-ra 荆州 utalhat. Humboldt leírásában földgáztól égő hegyeket és bambuszrúdban tárolt és szállított gázokat ír le, ami Jókai regényébe – a modern tudománnyal felvértezve, a természet korábban kiaknázatlan, vagy csak bizonyos népek előtt ismeretes erőforrásainak segítségével romantikus géniuszi szintre emelkedő Ember apoteózisába – különösen jól illik. Jókai Kincsőbe helyezi a magyar őshazát, a magyarság egy levált, de a világtól elzárva fennmaradt bukolikus idillben élő romlatlan csoportját, akik a szerző korára lezüllött magyarság újraalkotásában, és később a világbéke megteremtésében oroszlánrészt vállalnak. Az ugyan nem ismeretes, hogy Jókai ismerte-e Tao Yuanming 陶渊明 a Barackvirág-forrás 桃花源记 történetét, amely egy a világtól térben és időben elzárt utópiát ír le, mindenesetre Kincső állam szintén ilyen utópiát jelenít meg, ahogy ez már a nevében (kincs-ő) is látszik. Egy későbbi műben, az 1890-es A leaotungi emberkék c. novellában ismét felbukkan a külvilágtól elzárt országrész motívuma. És ismét egyfajta utópia, bizonyos morális felsőbbrendűség kapcsolódik az elzárt, titkos tartományhoz, Leaotunghoz, amely így a romantikus elvágyódást köti össze a Kelet mint misztikus, behatolhatatlan, ismeretlen és egzotikus közeg (a romantikában tipikus) orientalista megközelítésével.

A Barackvirág forrás, 蔡皋

A hunok

Kincső a magyarság párhuzamos, romlatlan alternatívája, amely A jövő század regénye keletkezési körülményei között fontos aktualitással bírt. A regény a kiegyezés után öt évvel, 1872-ben kezd részekben megjelenni. Jókai forradalom támogatója, majd annak leverése után, a kiegyezést megelőző időszakban ismét aktívan lépett fel a politikai színtéren, álláspontja hajlott a kiegyezésre, még akkor is, ha nem volt teljesen elégedett annak feltételeivel. A magyar nép jövőjének alakítása mellett Jókai az 1950-es évektől divatossá váló őskutatás megélénkülésével a magyarság múltjába is beleásta magát, romantikus szerzőhöz illően az idilli múltat és a lehetséges párhuzamos jelent keresve benne. A jövő század regényében Julianushoz vagy a korban közelebbi Kőrösi Csoma Sándorhoz hasonló szereppel ruházza fel Tatrangi Dávidot, aki megtalálja elveszett őstestvéreink leszármazottait.

Más művében a hun–magyar elméletet használja fel, így például Tsong-Nu c. novellájában a hátrafelé nyilazó hunok az adófizetés ellen lázadó kínai császár elleni győzelemben bizonyítják rátermettségüket. Jókai a hunok megírásához Gibbon The History of the Decline and Fall of the Roman Empire c. művét is felhasználta.

Imperium Sinarum: Kína térképe Wagner művében

Orientális bestiárium

Kínai témájú novelláiban és verseiben Jókai sokat ír a kínai flóra és fauna különlegességeiről, valamint a kínai kézműves termékekről és találmányokról. Ezekkel kapcsolatos ismereteit részben Johann Christoph Wagner Das mächtige Kayser-Reich Sina und die Asiatische Tartarey c. művéből szerezte. Például egyértelműen innen származik a főnix vagy ahogy Jókai magyarosítja, a napmadár leírása, amely Xelenhoa és Taipingvang c. novellájában szerepel. Jókai a kínai 凤凰 fènghuáng Wagner-féle átírását használva fum hoannak nevezi a madarat. Wagner így ír a főnixről:

„Es werden unterschiedliche Vogel in China gefunden welche in anderen Landern ganz nicht anzutreffen seyn, unter welchen die erste Stelle billich verdienet der Königsvogel Fumhoan; P. Mich. Boim meldet, dass man das Mannlein Fum, das Weiblein aber Hoam nenne. Ihre Nester haben sie auf den Bergen der Provinz Leaotung oder dess Reichs Lan; mit dem Kopff gleichen sich dem Pfauen. Die allerhöchsten Obrigkeiten und Regenten tragen sein Bildnis auf ihren Kleidern.”
„Kínában különböző madark találhatóak, amelyekkel más országokban nem találkozhatni, és amelyek között az első helyet jogosan érdemli a királyi fumhoan; P. Mich. Boim szerint a hím neve fum, a nőstényé hoam. Fészköket a Leaotung tartomány és Lan királyság hegyeiben rakják; fejük a páváéhoz hasonló. A legmagasabb méltóságok és régensek ruhájukon ennek a képét viselik.”

Jókai nemcsak a madár jellegzetességeit és nevét veszi át, hanem több helyen (A bölcsek sziklája, Tsong-Nu) említi a hivatalnokok viseletét díszítő, valós és mitikus állatokat ábrázoló hímzések rendszerét (补服 bǔfú), amelyről Wagner itt ír. Szintén szerepel itt a Leaotung helynév, amely Jókainál A leaotungi emberkék c. novellában is visszaköszön.

A szomjas Konfuciusz

Szintén Wagnertől vett Jókai egy Konfuciusz-történetet, amelyet A szomjas bölcs c. versben beszél el. Wagnernél így szerepel a történet:

„Ninyang die dritte unter gehörige Stadt erwähnter Haupt-Stadt ligt 2 Meilen von Cining, dabey befindet sich ein Brunn Tao genannt, das ist der Räuber-Brunn. Aus diesem Brunnen wolte vor Zeiten der gröste Sinesische Philosophus, nach dem Bericht der Sineser nicht trincken ungeachtet er für Durst fast verschmachtet hätte; und solches um seiner andern Ursach willen, als weil der Brunn der Rauber-Brunn genennet ward; so grossen Abscheu hatte dieser erbare Heide auch vor dem blosen Namen einer Sünde.”
„Ninyang, a fent említett város harmadik alárendelt városa Ciningtől 2 mérföldre fekszik, ott található egy Lao nevezetű forrás, ez a zsiványok forrása. A kínai források szerint a régi idők legnagyobb kínai filozófusa nem volt hajlandó inni ebből a forrásból, még akkor sem, mikor már majd’ szomjan halt, mégpedig azért nem, mert a zsiványok forrásának nevezték, ekkora nagy utálatot érzett a tiszteletreméltó pogány a bűn puszta nevének említésére.”

A történet nem szerepel a Beszélgetések és mondásokban, amely Konfuciusz tanításait és tetteit jegyzi fel, ugyanakkor közismert történet, amelyet először a Shizi 尸子 jegyzett fel: „孔子过盗泉不饮” azaz „A mester elhaladt a zsiványok forrása mellett, de nem ivott belőle”. A történet Konfuciusznak a „nevek kiigazítása” 证明 zhèngmíng törekvését példázza, azaz a név és a valós vonatkozásának közvetlenebb kapcsolatát szorgalmazza, ezt pedig ebben a történetben a moralitással is egybeköti.

Pál György illusztrációja a leaotungi emberkékhez, kép forrása

Politikai allegória

A leaotungi emberkék c. novellához Jókai számos részletet, adatot, érdekességet Wagner könyvéből vett, elsősorban a táj, a flóra és a fauna különlegességeinek leírását. Az apró emberek ötlete azonban nem innen származik. Mikszáth személyesen faggatta Jókait az ihletforrásról, mire ő azt felelte, hogy a tarokk-kártya lapjain szereplő figurák inspirálták.

Magyar tarokk lapok, kép forrása

Mikszáth ezt nem hitte el neki, és következő levelében kifejtette a saját olvasatát, amely szerint Jókai valójában a napi politika állását akarta megörökíteni allegorikus formában:

„Mindenekelőtt megmondom, neked, merre fekszik Leaotung tartomány, az eltemetett kis ország, ahonnan nem lehet kijönni a lakosoknak. Te Kína mellé tetted, de voltaképpen kezdődik Prónay Dezső báró mellől és tart fölfelé Fröhlich Gusztávig, Horváth Gyuláig, kik a gránicon ülnek.
Ez a te Leaotung tartományod.
Tudod-e, hogy jöttem én erre rá. Amint ott ülünk tegnapelőtt a Szilágyi hatalmas beszéde alatt, hát látom egyszer, hogy a nagy miniszter fölkap egy csomó leaotungi embert és elkezdi őket a saját állításaikba mártogatni (te ezt a folyadékot naftának nevezted a beszélyben), s éppen ellenkezőleg, mint a gyertyamártónál, minél többet mártogatta őket, annál kisebbek lettek. Fogytak, törpültek ott a szemünk láttára úgy, hogy elbűvölve a látványtól, közbe is szóltam:
– Nini a leaotungi emberkék!
Szerencsére nem hallották a gyorsírók, se az elnök, aki nyilván megpirongatott volna, mert barátságos lábon állunk Leaotung tartománnyal.
Ebből aztán világos lett előttem minden, amit megírtál. Hiszen persze, hogy persze, a habarékpárt az az országocska, melyet egy beomlott kőszikla elzárt a nagy világtól, s a lakosoknak nem marad egyéb választásuk, mint vagy ott pusztulni el, vagy kijönni.
Kijönni azonban nem lehet, mert csak egy akkora rés van kifelé, amin egy kis aranymenyét kiférhet. Aminthogy ki is fért már rajta Fenyvessy Ferenc barátunk.
S íme most már hová tendál az egész leaotungi politika. Az embereknek meg kell előbb kisebbedniök, hogy átjöhessenek. Nagy kevély termetükkel, vezéri páncéljaikkal, forgós sisakjaikkal át nem férnének az összerázott Tien-Muen sziklaúton.
Te, kedves bátyám, aki előbb láttad meg ihletett szemeddel az égboltján az Androméda csillagot, mint a szakértő csillagászok, te immár anticipálva az időket, le is írtad az ő bevonulásukat a klubba, amikor megkisebbedve jönnek harmincheten. (Én is ennyire becsülöm a számukat.) Gyönyörűségesen van ez lefestve, hogy »lépdel a kormányzó (ez a legmagasabb termetre köztük) négy vadásszal, három kürtfúvóval (Kaas Ivor, Bolgár és Grecsák), négy palankin-hordóval, két napernyőtartó (Linder György, Bernáth Dezső), két lámpavivővel s azonkívül tizenkét testőrvitézekkel, hoznak magukkal két tigrist, két szelindeket, egy tevét. És ez mind összevéve nem tesz ki többet egy »közönséges jól kihízott mandarin súlyánál«.
Eddig a te szép, elbájoló meséd. Valóban csodálkozni fog felette Gyulai Pál, aki azt mondja, hogy mikor »igaz történetet« írsz, mindig mese válik belőle, s most íme, hogy egyszer mesét mondasz, egy igaz történetre bukkanhat.
Mély megfigyeléssel nyúltál bele az aktuális politika szálaiba, csak egyetlenegyben sántít a dolog. T. i. a császár Csia Csingi felséges személyét nem látom sehol a horizonton, aki pedig szükséges volna arra nézve, hogy a menyét nyakára kösse a cédulát azzal a beszélyedben leírt becses üzenettel a leaotungi emberkékhez:
– Én, Csia Csingi császár, kívánlak palotámban elfogadni, s mindennemű szükségesekről gondoskodom rólatok, utatokban és szállástokon.
Egyebekben pontról pontra összevág minden. Sőt némileg ebben is, mert a mi leaotungi emberkéink hasonlóan kisebbednek, s folyton folyvást várják az üzenetet. Nap nap után múlik, s az üzenet nem jön. A Csia Csingi szája be van csukva.
Látod, hiába fogtad rá a tarokk-figurákra a meséidet, megösmerem én a te észjárásodnak furfangos voltát, s igen sajnálom, hogy már te is a szegény mérsékelt ellenzék ellen törsz, gúnyos szatírákat írva róluk. Hiszen annyira elhagyatottak és szerencsétlenek!
Kinek a lelke essék meg rajtuk, ha nem a költőé; aztán akinek annyi koszorú van a fején, mint neked – az hagyja a tövisekkel való babrálást nekünk, akik igazán csak leaotungi emberkék vagyunk hozzád képest; s ha elszeded a témáinkat – miből élünk meg azután?
Vagy hogy éppen azért utaltál engem a tarokkra?”

Fazekas Lajos illusztrációja A leaotungi emberkékhez, kép forrása

Jókai és alteregói

Kínai témájú műveiben Jókai szabadjára engedi írói fantáziáját, humorát és játékosságát, szinte stílusgyakorlatként is olvashatóak egyes kínai darabjai, amelyekben szokatlan szerepekbe bújik, és beveti minden nyelvi leleményét és kreativitását.

A Chinai románcok tízrészes versciklust Jókai „ama híres kínai költő Kaó-koas-moár-taong” néven jegyzi, amely nem más, mint az író ismert álneve, Kakas Márton kínaiasan elferdített változata. Jókai az 1860-as években ezalatt a név alatt írt publikálta a közélettel kapcsolatos szatirikus írásait. A Chinai románcok több darabja szintén humoros, szatirikus, olyakor ironikus hangvételű. Ilyen például Az olcsó isten c. vers is, amely a szent és a profán kérdését jeleníti meg.

Az olcsó isten

Van egy tartománya Toiping-Vangnak,
Abban vagy egy város Xieng-Fu.
Ottan épült egy cserép-pagóda.
Abban lakik egy bálvány Dsin-Hán-Mum,
Ennek hoznak a buzgó hajósok
Áldozatra csirkét és malackát,
Friss halat és kecskék kis gidóit.
Húsát ennek ők maguk elköltik,
Bálványisten furcsa osztályrészt kap.
Csirkelábnak kapja sarkantyúját,
A malacnak a négy körme héját.
A halaknak farkát és úszóit,
A gidónak két szarvát egészen.
Lehet e már ennél olcsóbb isten,
Mint e jámbor bálványkép, Dsin-Hán-Mum.

Egy házmotozás Chinában c. novellájában Jókai „egy nankingi lapszerkesztő” szerepébe bújik, akinek naplófeljegyzéseit olvashatjuk. Ennek megfelelően tartalmában a bürokráciát figurázza ki, stílusában pedig a bikkfanyelvet, a nehézkes hivatali zsargont jeleníti meg. A fenti írói álnév kínaias alakjához hasonlóan a szerző itt is megejt egy szóviccet.

„Én azt hiszem, hogy ez az egész ügy csak azért van kerekítve, hogy a pekingi főrendőr mandarin előtt be lehessen bizonyitani, milyen rettenetes sok dolga van a nankingi rendőrségnek s ennélfogva tháj-er-ungsz-cu-slág-ért folyamodni.”

Itt a titokzatosnak tűnő kínai kifejezés valójában Teuerungszuschlagot, azaz drágulási pótlékot rejt.

Jókai szintén Kakas Márton álnéven közöl egy politikai költeményt, amelyben a kínai hivatalnokok személyében állít követendő példát magyar társaik elé, és ajánlja a költeményt „kormányférfiaink emlékkönyvébe”. A vers alapötletének nem ismert, hogy lenne kínai vonatkozása, itt inkább csak eszközként használta Jókai Kínát, hogy a hatalmi viszonyokat ábrázolja.

A chinai mandarinok
(Kormányférfiaink emlékkönyvébe)

Az a boldog China, melynek furcsaságin
Annyit nevettünk, mig volt kedvünk nevetni;
Az a mesés bünbak, mely csufolni hí fel
S gonosz példájával más hibáit menti;
Az a sokszor gúnyolt mennyei világrész,
Melynek helyt kell állni titkos rejtett szóban:
Mikor visszaélés-, pangás-, tehetlenség-
S főleg hivatalos önkényről ha szó van;
E furcsa Chinának is van története.

Chinának császárja korlátlan hatalmú,
Hadserege nagy, minden fegyvernemben;
Kitelik a népből, meggyőzi a kincstár,
Tömérdek a pénz ott és olcsó az ember.
Trónja rendíthetlen: hisz a napnak öcscse!
Bálvány istenénél előkelőbb a rangja;
Mert az csak ijesztget mennydörgő szavával,
De neki le is üt, hova kell, haragja.
Chinában a császár a látható Isten.

Egyszer a hatalmas China császárjának
Ötlete jött, mi egy 9z9nvizzel ér föl.
Mi volt az, mi nem volt? miben állt a mérge?
Azt most ne fürkészszük hegyéről, tövéről,
Elég annyit tudni, hogy ez ötlet által
Hadsereg elpusztul, nép egymásra lázad,
Vérbe ful az ország, bálvány összeomlik,
Lángba borul a trón s felgyújtja a házat.
Lerontja egy ötlet, mit ezredév épit!

A császár kimondá: hogy ki e szavának
Ellene szót emel, meghal! – Mit tevének
A trón gyámolai, a bölcs mandarinok,
A korményon ülő országnagyok, vének?
Kik hallák a mondást: „ki ellentmond, meghal!”
Kik látták a romlást: „ki hallgat, elpusztul.”
Midőn szólni halál, de hallgatni vétek –
Nézték, mint vesznek el minden országostul? ...
Nem azt cselekedték a bölcs mandarinok.

Felmentek egyenkint császár trónja elé,
Utánuk egyenkint, négy rabszolga által
Vállakon emelve, hozták – a koporsót;
Ott letették – s ők a trón előtt megálltak:
„Uram, szólni jöttem; – itt van a koporsóm.
Fejem a tied; de a szavam népedé!
Térj meg!” –– Három szónok koporsóba feküdt;
A negyedik győzött! – és az ország megélt ...
Igy tettek Chinában az ország nagyjai.

Jókai és a kínai humor

A fent említett felvett szerepekben és az azokhoz illő stílusban feltűnik Jókai saját humor, amely a szatírát, az iróniát és a szellemes nyelvi játékokat részesíti előnyben – és mindenek felett a könnyedséget, hogy magát sosem veszi komolyan. Ez éles ellentétben áll azzal, amit Jókai a kínai humorról gondol.

A magyar néphumorról c. értekezésében Jókai a világ nagy kultúráinak humorérzékét hasonlítja össze, és ebben a beszédében is kiemeli a magyar nép sajátosságait, illetve felhívja a figyelmet a magyar néphumor hagyományára és megőrzésének fontosságára – ahogy az alkalomhoz illik, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választása után, székfoglalója alkalmából adta elő az értekezést.

Jókai Mór, kép forrása

Jókai megállapítja, hogy humor csak ott létezik, ahol szabadelvűség és felvilágosultság uralkodik, és külön kiemeli Kínát, ahol „kevés nyoma a humornak”. Értekezésében a szerző sorra felemlíti a Chinai románcokban megörökített történeteket, amelyek szerinte az európai olvasónak humorosak, míg hazájukban „egész komolysággal vannak följegyezve s nincsenek igényeik a kedvderítésre”. És valóban, Jókai szemén keresztül, a kontextus ismerete nélkül olvasva a Chinai románcokat, valóban első a humor, ugyanakkor a kulturális közeg ismeretében az eredeti történetek, amelyeket Jókai átírt (bár nem mind vezethető vissza konkrét forrásra), nem, vagy nem feltétlenül nevettető viccek – van köztük példázat (Konfuciusz esete a zsiványok forrásával), filozófiai elmélkedés (A vén daru: hosszú, mértékletes élet vagy rövid, gyönyörteli), társadalmi reflexió (A kajmánok: a nemek egyensúlyának fenntartása a lánygyermekek kajmánok elé vetésével), vallási kritika (Az olcsó isten: az áldozatbemutatás mint ürügy a lakomára) stb. Minden csupán nézőpont, előadásmód, értelmezés kérdése.

Ezért is arrogáns vagy legalábbis elhamarkodott Jókai részéről, hogy bizonyos szövegrészeket, amelyeket a kínai kultúrával kapcsolatban olvasott (és ahogy a forrásoknál láttuk, ezeket is csak másodkézből) humoros történetként kezel anélkül, hogy tisztában lenne a kontextussal. Különösen jó példa erre A szomjas bölcs, amely eredetileg a konfuciánus kánon hagyományában a morális példázat jellege mellett komoly (nyelv)filozófiai tartalommal is bír – amiról Jókai láthatóan mit sem sejt. Jókai saját eurocentrikus nézőpontjából értelmez humornak olyasmit, ami nem az, viszont valószínűleg nem találkozott semmi olyasmivel, ami a kínai kultúrában humornak szánt szöveg lett volna, és mégis így jelenti ki, hogy Kínának nincs humora.

A vén daru

Ling Paonnak volt egy régi darva;
Vén madár volt, apjától maradt rá,
És az is még apjától öröklé:
A madár volt már százhárom éves.
Kérdi egyszer Ling Paon a darvat:
"Vén madár, te szörnyen hallgató bölcs,
Mondsza nékem, hogy levél ilyen vén?
Hadd tudjam meg én is azt a titkot,
Hogy legyek majd száz és három éves."
Gazdájának ilyen szép szavára
Megszólalt a darvak vénje, mondván:
"Úgy értem meg száz és három évet,
Hogy nem ültem gazdag asztaloknál,
Tiszta rizsszem volt mindennap étkem,
És italt csak tiszta vízből ittam.
Nem törődtem senki más bajával.
Nem hajoltam meg könyv olvasástól,
Énekléssel nem rontám tüdőmet,
S nem gyötörtem éltemet szerelemmel."
- Monda erre Ling Paon a darvnak:
"Édes darvam, hogy ha titkod ez volt,
Inkább nem leszek százhárom éves,
Minthogy bort ne lássak, és lemondjak
Patkányhúsról s tengervízi pókrul
És más drága ízes csemegékről,
Hogy a költők verseit ne olvassam
És azoknál szebbeket ne írjak,
Hogy ne énekeljek lyány szeméről
És szerelmes hogy ne légyek abba;
Inkább nem leszek százhárom éves."

Jókai kínai írásai változatosságukkal, humorukkal, idealizmusukkal sokat elárulnak a szerző gondolkodásáról, olyan oldalait is megmutatják, amelyek eltérnek a tipikus Jókai-képtől. Ugyanakkor az is kirajzolódik belőlük, hogy mennyit tudhatott és milyen forrásokból tájékozódhatott a kor embere a messzi Keletről. És az is jól látszik, hogy ezek a (leginkább másodkézből származó) ismeretek a korszakban általános orientalizmus szemléletét képviselik, amely a Keletet egzotikusnak, misztikusnak, csodálatosan idillinek tekinti – egyúttal ugyanakkor bizonyos tekintetben alábecsüli, ill. eszközként kezeli.

Felhasznált források:

Fülöp, D. 2021. Jókai, a mesés Kelet és a tarokk-kártya találkozása. A leaotungi emberkék keletkezéstörténete és értelmezési lehetőségei. Irodalomismeret 4 (2021) 74–88.

Humboldt, A. Kosmos. Entwurf einer physischen Weltbeschreibung.

Jókai, M. 1862. Kakas Márton politikai költeményei.

Jókai, M. 1872–1874. A jövő század regénye.

Jókai, M. A magyar néphumorról.

M. Kondor, V. 1958. Megjegyzések Jókai Mór politikai szerepéhez a kiegyezést követő években.

Várnai, Zs., Tokaji, Zs. (szerk.) Jókai Mór kínai témájú írásai.

Várnai, Zs. Kincső – Kin-tseu, in Névtani értesítő, 1993. 15. szám, 309-311. oldal.

Wagner, J. C. Das mächtige Kayser-Reich Sina und die Asiatische Tartarey.

Magyar írók, fordítók és Kína:

Ágner Lajos és a Száz kínai vers