Az ember természetéből fakadóan szereti a játékot. A játékos ember – homo ludens – minden kultúrában különböző kötött szabályokkal rendelkező, izgalmas versengéssel járó vagy a vakszerencsének alávetett játékokat talált ki. A kínaiak is szerették és szeretik a mai napig a társas- és szerencsejátékokat.
 |
| Weiqiparti, kép forrása |
A játék fontos része a mindennapi életnek, a kultúrának, még a Beszélgetések és mondásokban is előkerül. Konfuciusz ezt mondta a játékokról:
子曰：「飽食終日，無所用心，難矣哉！不有博弈者乎，為之猶賢乎已。」
A mester mondotta: "Aki egész nap csak étellel tömi magát, eszét pedig semmire sem használja, azzal bizony nehéz bármit is kezdeni! Nincs talán ostáblája vagy sakkja? Még ha ilyesmivel foglalkozna, az is különb dolog volna."
(Tőkei Ferenc fordítása)
Madzsong
Az egyik, ha nem a legismertebb kínai játék a madzsong (麻将 májiàng). A madzsong nevének eredetét és a játék kialakulását illetően több magyarázat létezik.
Az egyik elképzelés szerint a madzsongot a gabonaraktárak őrei találták ki. A Ming- (1368–1644) és Qing-korban (1644–1911) a gabonaraktárakat a magvakra rájáró verebektől kellett leginkább megóvni. Az őrök pedig ráérő idejük elütésére találták ki a madzsongot, amelynek neve a verebet jelölő szóból (麻雀 máquè) ered, illetve a játék egyes elemeinek elnevezése is a verebek üldözéséhez, irtásához használt eszközökből, technikákból ered.
Ez a eredettörténet igen érdekes, de kevéssé hihető. A madzsong játék ennél jóval hosszabb és gazdagabb történetre tekint vissza.
 |
| Madzsongozó hölgyek a Köztársaság korából, kép forrása |
A madzsong őse feltehetőleg a yezixi (叶子戏 yèzǐxì) nevű játék volt, amely a Tang-korból (618–907) származik, ekkor rendkívül népszerű volt – olyannyira, hogy a palotahölgyek egész éjszakákat átjátszottak.
Egyes magyarázatok szerint a yezixi lapjai eredetileg könyvjelzőnek használt papírlapokból alakultak ki, amelyeket az olvasásba belefáradt vagy unatkozó tudósok ábrákkal díszítettek. A játékhoz negyven lapra volt szükség, színenként tízre, illetve dobókockára. A pontos játékszabályok az idők során elvesztek.
A Song-korban (960–1279) alatt a papírlapokat felváltották a csontból készült lapok. Ez a játék fejlődött tovább a Ming-korra az ún. madiao játékká (马吊 mǎdiào), amely már nagyon hasonlított a mai madzsongra: a három az egy ellen játékfelállás, a négy, majd a Qing-kortól kezdve három szín, illetve a játékot övező kultusz is a mai madzsong előfutára volt.
 |
| Madzsongparti a Köztársaság korában, kép forrása |
Liubo
Az egyik legrégibb kínai játék a liubo (六博 liùbó) vagy más néven lubo (陆博 lùbó). Régészeti leletek tanúsága szerint a liubót ugyanis már a hadakozó fejedelemségek korában (i. e. 453 – 221) is játszották, A Qin- (i. e. 221 – 206), majd a han-korban (i. e. 206 – i. sz. 220) is nagy népszerűségnek örvendett. Számos liubo készlet maradt fenn ezekre a korszakokra datálható sírokban, például a híres Mawangdui leletek között is találtak egy liubo készletet.
 |
| Liubopartit ábrázoló sírfigurák a Keleti Han-korból, kép forrása |
A játékhoz használt tábla lakkozott fából, kőből vagy bronzból készült, melyen berakás vagy vésés mutatta a mezőket. A tábla négyzet alakú volt, mintája szimmetrikus.
 |
| Liubotábla, kép forrása |
A játék nevét adó, dobókockához hasonló funkciót betöltő pálcikákból (博 bó vagy 簙 bó) hat darab volt. Általában vékony bambuszlapokból készültek, a bambusz kifelé ívelt (yang) vagy befelé ívelt/lapos (yin) alakját hexagrammákként értelmezték – az yijinghez hasonlóan – , ez határozta meg a játékos lehetséges lépéseit.
A két játékos hat-hat bábuval (棋 qí) rendelkezett, általában sötét és világos színben. Ezek készülhettek jádéból, csontból, kőből, elefántcsontból, fából, kristályból, és az is előfordulhatott, hogy a két játékos bábuit nem a szín különböztette meg, hanem az anyag.
 |
| Liubokészlet, kép forrása |
A fentieken kívül használtak még egy pontjelző táblát (博席 bóxí) is a játék állásának követéséhez, amelyen elefántcsontból, fémből, vagy bambuszból készült pálcikákkal (算 suàn) jelölték a pontokat.
A játék pontos szabályai sajnos a történelem homályába vesztek, bár történtek kísérletek újraélesztésére.
Weiqi vagy go
A weiqi (围棋 wéiqí) vagy japános nevén go egy rendkívül népszerű társasjáték, amelynek eredete a Zhou-korra nyúlik (i. e. 1046 – 256) vissza. A játék első említése a Tavaszok és őszök krónikájának (春秋 Chūnqiū) egyik kommentárjából, a Zuo zhuanból (左传 Zuǒ zhuàn) származik – és azóta is töretlen a játék története.
 |
| Weiqi Qing-kori festményen, kép forrása |
A weiqit a régi források számos néven emlegetik: yi (奕 yì), qi (棋 qí), fangyuan (方圆 fāngyuán), shoutan (手谈 shǒután) stb. A weiqi igen nagy presztízsértékkel bírt, megbecsültségét mutatja, hogy hagyományosan a művelt ember négy művészete (琴棋书画 qín qí shū huà) közé sorolták.
 |
| Régi weiqiparti modern ábrázolása, kép forrása |
A weiqit eredetileg 17x17 mezős négyzet alakú táblán játszották, később a 19x19-es változat terjedt el, ma pedig több változatban is játszák. A játékhoz szükség van továbbá ún. kövekre (棋子 qízi), ezek fehér és fekete színűek, és nem a mezők közepére, hanem a vonalak kereszteződéseire teszik őket. A játék célja minél nagyobb terület szerzése, az ellenfél megtámadása és csapdába ejtése.
 |
| Huang Jun: Sakkparti (részlet), kép forrása |
A weiqi az 5–7. században jutott el Koreába, a 7. században pedig Japánba, ahol go vagy igo néven emlegették – innen jön a játék megnevezése más nyelvekben. Japánban annyira népszerű lett a játék, hogy különböző gosikolák fejlődtek ki, sőt, még gominisztere is volt az országnak.
Nyugaton a 19. századtól vált kedvelt játékká a weiqi, és népszerűsége azóta is töretlen. Még nemzetközi go szövetség is alakult, sőt, 1996-ban a go az űrbe is eljutott.
Kínai sakk
Szintén hosszú múltra tekint vissza a kínai sakk azaz xiangqi (象棋 xiàngqí), amelynek gyökereit a hadakozó fejedelemségek korára szokás datálni – bár a korai szövegek utalásai nem egyértelműek, a sakkhoz hasonló táblás játékok (liubo, weiqi, xiangqi) megnevezése sokszor összemosódik, ahogy a játékok szabályai is helyenként és időről időre eltérőek lehettek.
Tovább nehezíti a játék történetének felderítését, hogy az Északi-Zhou-dinasztia királya Zhou Wudi (周武帝 Zhōu Wǔdì543–578) kitalált egy nevében hasonló játékot, a xiangxit (象戏 xiàngxì), amelynek azonban nem ismertek a szabályai, így kérdéses, hogy köze lehet-e a xiangqihez.
 |
| Sakkparti ábrázolása, kép forrása |
Sui-dinasztia (581–618) alatt a xiangqi veszített népszerűségéből, mivel a császár kemény kézzel uralkodott, és nem nézte jó szemmel a játékokat. Tang-korban aztán ismét felvirágzott a kínai sakk gyakorlása.
A játék mai formáját nagyjából a Song-dinasztia alatt nyerte el. Ebben a korban élt a xiangqi történetének egyik különösen kiemelkedő játékosa, Wen Tianxiang (文天祥 Wén Tiānxiáng 1236–1282). Wen elsősorban hazájához hű politikusként ismert a kínai történelemben – a betörő mongolokkal szembeni szembenállásával vívta ki ezt a nevet, ugyanakkor sakkjátékosként is hírnevet szerzett magának. A kettő nem is áll olyan távol egymástól, ugyanis egyes feltételezések szerint a xiangqi a hadvezérek stratégiai tervezéseit leképező modellekből alakult ki. Ezt támasztja alá a játék terminológiája is, például a bábuk neve: tábornok (將/帥), katona (兵/卒), ló (馬/傌), ágyú (砲/炮) stb. ill. a tábla közepét elfoglaló folyó.
 |
| Xiangqi: Tábla és bábuk, kép forrása |
A mongol Yuan-dinasztia (1276–1368) alatt a játék veszített népszerűségéből, majd a Ming-korban ismét felkapott játékká vált. A Ming-dinasztia alatt különösen népszerűvé vált a kínai sakk, ebből a korból származnak az első kézikönyvek, stratégiai útmutatók. Ezek az útmutatók akár egész játékokat is tartalmazhattak, vagy egy-egy érdekes helyzet megoldását.
Számos nagy xingqipartiról maradtak fenn tudósítások. Az egyik legismertebb játszma két nagy történelmi személyiség között zajlott. A feljegyzések szerint a Song-dinasztia alapító császára, Zhao Kuangyin (赵匡胤 Zhào Kuāngyìn 927–976) még trónra lépése előtt meglátogatta a Hua-hegyet (华山 Huáshān), Kína öt szent hegyének egyikét. Itt az egyik legnagyobb taoista bölcs, Chen Tuan (陈抟 Chén Tuán) ellen játszott egy partit. Mikor a császár hatalomra került, korábbi ígéretéhez híven adómentességet biztosított a Hua-hegy környékén élők számára. A Hua-hegyen ma is megvan a pavilon, ahol a történet szerint a két játékos megküzdött egymással.
Dama
A dama (打马 dǎmǎ – figyelem, nem dámajátékról van szó) nevű játék a Song- és Ming-kori Kína kedvelt társasjátéka volt. A damát többféleképpen is játszottak, szabályai is több formában maradtak fenn. A játékot táblán, dobókocka segítségével játszották. A játékosok a dobásnak megfelelően léptették különböző színű bábujaikat (lovak). A játékhoz a puszta szerencsén túl stratégiai készségekre is szükség volt.
 |
| Tábla damához, kép forrása |
A dama a leghíresebb kínai költőnő Li Qingzhao (李清照 Lǐ Qīngzhào) kedves játéka volt. Az északi népek betörése miatt egyre délebbre menekülő özvegyen maradt költőnő kedvelt időtöltése volt a dama játék. Annyira belemélyedt a játék tanulmányozásába, hogy több írást is szentelt a játéknak (打马图经序 Dǎmǎ tújīng xù, 打马图经 Dǎmǎ tújīng, 打马赋 Dǎmǎfù). A játékot a Zhou-dinasztiabeli Mu király (周穆王 Zhōu Mùwáng) mitikus utazásához hasonlítja, aki a legenda szerint halhatatlanok földjének keresésére indult, a nyugati paradicsom anyakirálynéjához (西王母 Xīwángmǔ), hogy egyen a halhatatlanság barackjából.
 |
| A 鹤唳华亭 c. 2019-es sorozatban is feltűnik a dáma játék: itt tábla ás bábuk helyett emberekkel játszák, kép forrása |
Felhasznált források:
Egan, Ronald. The Burden of Female Talent. The Poet Li Qingzhao and Her History in China, Harvard University Press, 2013.
讲历史的王老师：古代人的日常生活2, 江苏凤凰文艺出版社, 2021.
祹络岚
Megjegyzések
Megjegyzés küldése