A kínai kultúrának talán nem a legszembetűnőbb, legismertebb vonása az illatok használata, pedig számos helyen találkozunk az illatok és illatosítás iránti vággyal. Kétrészes sorozatunkban olyan mindennapi tárgyakat mutatunk be, amelyek személyes illatosításra vagy egy-egy helyiség levegőjének illatosítására szolgáltak, illetve gyakran emellett egyéb funkciókat is betöltöttek. Az első részben az alapanyagokat és a személyes illatosítás eszközeit mutatjuk be, a második rész pedig kifejezetten a füstölőkkel foglalkozik.
A régi Kínában kedveltek voltak a személyes illatosításra használt eszközök, amelyek sokszor nemcsak az illatuk miatt emelték az ember megjelenését, hanem finoman díszített kiegészítőként is funkcionáltak, sőt, egyes esetekben pozitív élettani hatást is tulajdonítottak ezeknek.
Illatok kavalkádja
Rengeteg különböző illatanyag került a fent említett illatosításra használt tárgyak belsejébe. Ezek jelentős része növényi eredetű, sokszor szárított (gyógy)növényi részek és virágok.
Több olyan virágos növényt és fűszernövényt felhasználtak Kínában, amelyek nálunk is ismertek, ilyen például a rózsa, az orgona, a fahéj, a menta, a szegfűszeg, az édeskömény, a csillagánizs, a levendula vagy a rozmaring. Kifejezetten az ázsiai és a kínai kultúrára jellemző növények is kedveltek illatukért, mint például a jázmin, az osmanthus, a gyömbér.
Kedvelt anyag az Ázsiában, azon belül is Tajvanon és Japánban őshonos kámforfából (樟树 zhāngshù cinnamomum camphora) kivont illatanyag, a kámfor (樟脑 zhāngnǎo). A jellegzetes, csípős illatú kámfort számos formában és számos célra használják. Kámforgolyókkal tartják távol a molyokat és illatosítják a szekrényben álló ruhákat, olajként kedvelt külsőleg gyulladás és izomfájdalom kezelésére, valamint erős illata miatt migrénes fejfájás enyhítésére. Bútoralapanyagként, illetve kisebb berendezési, használati és dísztárgyak anyagaként kedvelt a kámforfa, részben jó megmunkálhatósága, részben a faanyag illata miatt.
Egy másik fa, a tömjénfa (boswellia) magas illóolajtartalmú gyantája a tömjén mai nevén 乳香 rǔxiāng. Ez az illatanyag már a Han-kortól ismert volt Kínában, ahol ebben az időszakban 薰毒 xūndú (illatos méreg), 薰力 xūnlì (erős illat) néven volt ismert. A tömjén illata erőteljes, fás, földes jegyekkel rendelkezik. A hagyományos kínai orvoslás többek között a vérkeringés élénkítésére, gyulladáscsillapításra ajánlotta.
Az agarfa illatanyaga (沉香 chénxiāng), más néven oud, különösen értékes mivel a fán kialakult gombafertőzés megfékezésére kiválasztott gyantáról van szó. Illata nehéz, pézsmás és balzsamos. A hagyományos kínai orvoslásban többek között fájdalom és émelygés csillapítására használják.
Nagyon kedvelt illatanyag a benzoeviasz (安息香 ānxīxiāng) is, amely a styrax nemzetség fáinak kérgéből készül. Illata édes, a vaníliára hasonlít. A mai parfümkészítésben is előszeretettel alkalmazott anyag, mivel jól megköti az illatokat, lassítja az illékony anyagok párolgását.
A hagyományos kínai orvoslás egyik kedvelt összetevője a chenpi (陈皮 chénpí), amely szárított mandarinhéj. A HKM-ben meghűlés kezelésére, étvágyfokozásra és az emésztőrendszer egészséges működésének fenntartására használják. Emellett pedig finom citrusos illatáért is becsülik, gyakran kerül illatosításra használt növénykeverékekbe.
Az illatkeverés művészete
A Song-dinasztiából (960–1279) fennmaradt érdekes mű a Chen illatreceptjei (陈氏香谱). Chen Jing 陈静 négykötetes könyve bemutatja a korszak jellemző illatanyagait, származásukat, történetüket és felhasználásukat. Emellett számos konkrét receptet tartalmaz összetevőkkel, mennyiségekkel és elkészítéssel. Megtaláljuk benne füstölőkeverékek, illatgyöngyök, teák receptjét. Illetve olvashatók benne különböző történelmi feljegyzések korábbi dinasztiák udvartartásának illatosítási szokásairól, például szobák, ágyak, kocsik illatosításáról, valamint az illattal, illatosítással és annak kellékeivel, menetével kapcsolatos egyéb történelmi és gyakorlati feljegyzések.
Íme itt egy recept, amely mintába öntött füstölőporkeverék összeállításához ad útmutatást:
无比印香
零陵香一两甘草一两藿香叶一两香附子一两茅香二两右为末毎用先于花模槮紫檀少许次布香末
Páratlan füstölőkeverék
végy egy liang tonkababot (dipteryx odorata), egy liang kínai édesgyökeret (glycyrrhiza uralensis), egy liang pacsulilevelet (agastache rugosa), egy liang rizspalkát (cyperus rotundus), két liang illatos szentperjét (hierochloe odorata), és törd porrá, használat előtt frissen kaparj hozzá szantálfát (pterocarpus indicus), és az egészet töltsd a füstölőformába.
Illateszközök
Az illatos alapanyagokat számos módon fel lehet használni, ezek közül a kínai kultúrában az alapanyagok, és azok valamilyen keverékének az égetése a leggyakoribb, azaz a füsttel való illatosítás. Ennek számos eszköze és kelléke van, amelyek gyakran értékes anyagokból, gondos tervezéssel és finom megmunkálással készülnek. Sokszor akár státuszszimbólum szerepét is betöltik, illetve egyéb fontos társadalmi szerepük is lehet.
Illatbatyu
A legkedveltebb személyes illatosításra használt tárgy az illatbatyu (香囊 xiāngnáng, 香包 xiāngbāo későbbi nevén 香袋xiāngdài) volt. Ahogy a nevük is mutatja, ezek kisméretű batyuk, textilből készülnek, sokszor hímzett díszítéssel, a belsejükben pedig töltőanyag és valamilyen illatanyag, leggyakrabban szárított gyógynövények és virágok vannak.
Az illatbatyuk az illatosítás mellett divatkiegészítőként is szolgáltak. Az illatos batyuk eredetileg a derékon hordott erszényből fejlődtek ki, amelyet zseb helyett használtak. Gyakori volt, hogy az övre erősítve viselték, de előfordult, hogy egyes helyiségekbe akasztották, például ágykeretre erősítették, de akár kocsiba is kerülhetett.
 |
| Hímzett illatbatyu, kép forrása |
Egyedi kulturális jelentőséggel is rendelkezett az illatbatyu. Már a Szertartások feljegyzései is írt az illatbatyuról a szülők iránti tisztelet kifejezésekor viselt kiegészítőként:
男女未冠笄者，鸡初鸣，咸盥漱、栉、縰、拂髦、总角、衿缨，皆佩容臭。
Az ifjak és leányok, akik még nem estek át a hajtű-szertartáson a kakas első kukorékolásánál megmosakodnak, kiöblítik szájukat, megfésülködnek, összefogják a hajukat, felöltik ruhájukat és illatos batyuval díszítik.
Mivel az illatbatyu viselése megszokott dolognak számított, ezért a szerelmesek között ideális ajándék volt, hiszen nem kellett attól tartani, hogy feltűnne, hogy egy tiltott kapcsolatból származó ajándékról van szó. Gyakori volt a batyu egyedi díszítése, a befektetett munka az érzelmeket szimbolizált. A vörös szoba álmában például az egyetlen hagyományos női kézimunka, amelyet a főhősnő, Lin Daiyu végez, az egy illatbatyu hímzése a főhős, Jia Baoyu számára.
Kulturális jelentőségén túl, attól függően, hogy mi került bele, a batyunak kedvező élettani hatása is lehetett, például a hagyományos kínai orvoslás gyógynövényeit használva lehetett idegnyugtató, alvást segítő hatása.
Illatgolyók, füstölőgolyók
Az illatbatyukhoz hasonlóan az illatgolyók (香球 xiāngqiú) belsejébe is valamilyen illatanyag, többnyire szárított virágok, gyógynövények kerültek, ezek azonban fémből vagy egyéb anyagból, például jádéből készültek. Viselésük módja is hasonló volt, kerülhettek övre, viszont előfordult, hogy medálként nyakláncra akasztva a nyakban hordták.
A füstölőgolyó (熏球 xūnqiú vagy 熏香球 xūnxiāngqiú) olyan fémből (vas, réz, ezüst) készült golyó volt, amelynek a belseje a külső forgatása ellenére sem mozdult el, mindig vízszintes maradt, így füstölő égetésére is lehetett használni, nem kellett attól tartani, hogy az égő füstölő kiszóródik és tüzet okoz. Előszeretettel hordták például a bő ruhaujjba rejtve, ahol nemcsak illatosított, de melegített is.
 |
| Füstölőgolyó, kép forrása |
Már a Han-korban (i.e. 202 – i.sz. 220) létezett a füstgolyó, amely a Tang-dinasztia (618–907) alatt a nemesek körében volt népszerű, azonban csak a Song-korban vált igazi divattá, amikor az írástudók és módosak három legkifinomultabb időtöltésének (焚香、插花、点茶 füstölőégetés, virágkötészet, teázás) egyike volt a füstölőégetés, amihez megfelelő kellékként szolgált.
A füstölőgolyóról vers is született, a Tang-kori Yuan Zhan 元稹 a füstölőgolyó képét használta fel a szerelem szimbólumaként.
顺俗唯团转，居中莫动摇。
爱君心不恻，犹讶火长烧。
Bár folyton forog a kerekség,
El nem mozdul soha a belső lényeg.
Szeretett szívedhez kín ne férjen,
Csak a lángom, mely örökké ég.
Felhasznált források:
祹络岚