Ma természetesnek vesszük, hogy a boltok polcai roskadásig tele vannak mindenféle kozmetikummal és tisztálkodószerrel. A globalizációval pedig ma már egy kínai szupermarketben is találunk ismerős termékeket. Azzal talán még tisztában vagyunk, hogy saját nagyszüleink, dédszüleink stb. milyen természetes módszereket alkalmaztak, de vajon hogyan tartották magukat tisztán a régi kínaiak?
 |
| Xiang Weiren: Frizuráját igazító Mulan, kép forrása |
Mosakodás, fürdés
„三日一洗头，五日一沐浴”
– mondja a kínai közmondás. Azaz háromnaponta egy fejmosás, ötnaponta egy fürdés. Az előbbi egy egyszerűbb mosakodásra utal, az utóbbi a teljes testfelület megtisztítására (ált. kádban való fürdésre) utal. A közmondás valószínűleg a Zhou szertartásai (周礼 Zhōulǐ) egy részletére utal:
„管人为客，三日具沐，五日具浴。”
Eszerint a jó házigazda háromnaponta lehetőséget biztosít vendégének a mosakodásra, ötnaponta pedig a fürdésre.
Ezt persze nem mindenki engedhette meg magának. A hideg vízzel való mosakodás és főleg fürdés még nyáron sem volt igazán gyakori, ugyanis a hideg víz könnyen megfázáshoz, ill. egyéb betegségekhez vezethetett, amelyek nem voltak olyan könnyen kezelhetőek, mint manapság. A mosakodás és fürdés ezért leggyakrabban meleg vízzel történt. A vízmelegítéshez azonban tűzifára volt szükség, amelyet nem mindenki engedhetett meg magának. Így a mosakodás és fürdés a társadalom tehetősebb rétegében rendszeresebb volt.
Három- vagy ötnaponta mosakodni, fürödni ma igen ritkának tűnik, de ne gondoljuk, hogy a régi korokban mindenki piszkos volt: ezen a néhány naponta gyakorolt tisztálkodáson kívül, amennyiben igény volt rá (látható piszok, izzadság esetén) szintén mosakodtak a régi Kínában, ilyen alkalmakkor egy egyszerűbb mosakodás segített, amelyhez nem melegítettek külön vizet, hanem a tésztafőzéshez, vagy a rizs mosásához használt vizet (淘米水 táomǐshuǐ) hasznosították.
A régi kínaiak a vízen kívül egyéb eszközökkel is igyekeztek magukat tisztára mosni. A legrégibb ilyen anyag a sár volt, amely igen hatékony volt a piszok, és főleg az olajos szennyeződések eltávolításában. Emellett népszerű volt a kínai lepényfa (皂荚 zàojiá, gleditsia sinensis) hüvelyes termése, amely a hagyományos kínai orvoslás fontos eleme, és tisztításra is kiváló.
Ezen kívül törölközőt is használtak, általában kettőt: egy durvább anyagút a test alsó részére, és egy finomabbat a felsőtestre.
Fürdőházak
A Song-korban (960–1279) már megjelent nyilvános fürdőházba való járás szokása, amely higiéniai jellege mellett közösségi szerepet is betöltött. A fürdőházak működtetése kiváló üzlet is volt egyben, a Song-korban 香水行-nak (xiāngshuǐháng) azaz illatos víz szakmának nevezték ezt az iparágat.
A Yuan-korban (1271–1368) már virágzott a fürdőkultúra, mivel am mongolok is fontosnak tartották a tisztálkodást.
A Ming- (1368–1644) és Qing-dinasztiák (1644–1911) alatt is népszerűek voltak a fürdőházak, ahol a fürdés mellett egyéb szolgáltatásokat is igénybe vehettek a látogatók, például kóstolhattak teát, és fogyaszthattak egyéb finomságokat is. Yangzhou (扬州 Yángzhōu) híres fürdőváros volt.
 |
| Xiang Weiren alkotása, kép forrása |
A haj tisztán tartása
A haj megjelenése, tisztasága szintén fontos kérdés volt a régi Kínában. Mivel a konfuciánus hagyomány szerint a testet a szülőktől kapja a gyermek, így azt is tiszteletben kell tartania, csakúgy, mint szüleit, ezért a haj levágása is tabu volt. A hosszú hajat pedig tisztán kell tartani.
A fentebb is megjelent 沐 írásjegy (mù gyakran a 沐浴 mùyù azaz fürdés, tisztálkodás összetétel része) eredetileg kifejezetten a hajmosásra utalt.
A haj tisztán tartásának fontosságát tükrözi az a tény is, hogy az állami hivatalnokoknak a Han-dinasztiától (i. e. 206 – i. sz. 220) kezdve rendszeres szabadság járt, melyet 休沐 (xiūmù) azaz hajmosási szabadság néven emlegettek. A Han-korban ez ötnaponta járt a hivatalnokoknak, gyakorisága a későbbi dinasztiák alatt azonban többször változott.
A hajmosás, csakúgy mint a fürdés, kedvelt kelléke volt a kínai lepényfa termése, melyet leforráztak, majd a vízben kinyomkodtak, amely így szappanos vízhez lett hasonló, majd a folyadékot leszűrték, és ezzel a vízzel mosták a hajukat. Az így készült „samponnak” érdekes, sokak számára kellemetlen szaga van, ezért gyakran inkább a kerti mályvacserje levelével (木槿叶 mùjǐnyè, hibiscus syriacus) helyettesítették. Ehhez egy népi legenda is kapcsolódik, amely szerint a Szövőlány bánatában hullajtott könnyei a hetedik hó hetedik napján a mályvacserjére hullanak harmat formájában. Így a férjet kereső fiatal lányok körében népszerű volt ezen a napon mályvacserjével hajat mosni a boldog szerelem reményében.
Szintén népszerű volt a 茶枯 (chákū), amely a teamagból az olaj kipréselése után visszamaradt szárazanyag. Illetve a növényi hamut is gyakran használták hajmosáshoz, viszkető és zsíros fejbőrre különösen hatásos volt. Népszerű volt továbbá a rizsmosásból megmaradt víz, de a rizsecet is.
 |
| Fürdő nők, kép forrása |
Szájhigiénia
A régi Kínában a fogápolás és a szájhigiénia is fontos szerepet töltött be. Legkorábban az öblögetés (漱牙 shùyá) szokása terjedt el. Ez történhetett sós vízzel, teavízzel, alkohollal vagy akár timsó (明矾míngfán) és víz elegyével is.A Tang-kortól (690–705) megjelentek a fogkefével való fogmosás (揩齿法 kāichǐfǎ) szokása is, amely buddhizmussal került Indiából Kínába. Ez azonban még nem a ma ismert fogkefe volt, hanem nyár- vagy fűzfagallyakat rágtak puhára, majd ehhez adtak különböző anyagokat (pl. sót, növényeket stb.), és ezzel dörzsölték a fogakat.
 |
| Xiang Weiren illusztrációja a Vörös szoba álmához – a teát szívesen használták szájöblögetésre is, kép forrása |
A maihoz már hasonlító fogkefe a Song-korban jelent meg, általában szaruba vagy fába illesztett lófarokszőrből vagy disznószőrből készült.
Mind krém, mind por állagú készítmények segítették a fogmosás hatékonyságát, így a fogkefére kerülhetett só, gyömbér, enyves kuszagyűszű (rehmannia glutinosa), ill. számos egyéb gyógynövény. Kitaláltak továbbá egy kettő-az-egyben megoldást is, az ún. 牙香筹 (yáxiāngchóu) gyógynövényekből álló szilárd keverék volt, melyet a fogkefére erősítve dörzsölték a fogakat. Ezt többször is fel lehetett használni, és utazáshoz is nagyon kényelmes, kompakt megoldás volt.
Az illemhely
A higiénia alapvető részét képezi az illemhely használata. Érdekes, hogy mind az európai, mind a kínai kultúrában bizonyos fokig tabu övezi ezt a témát. Már maga a helyiség megnevezése is ezt tükrözi: illemhely – 厕所 (cèsuǒ félreeső hely).
Kínában a legkorábbi ilyen célú helyek földbe ásott gödrök voltak, melyek fölé idővel fabódékat emeltek, hogy a szükségét végző ne legyen kitéve az elemeknek, illetve, hogy biztonságosabb legyen a gödör környéke, ugyanis több esetet is feljegyeztek, mikor szerencsétlenek a gödörbe pottyantak, és ott lelték halálukat – vagy magától az eséstől, vagy a gödör tartalmába fulladva.
A Han-kortól kezdve az illemhely a lakóhely mögött kapott helyet. Igen ötletes megoldással megemelték a fabódét, amely így a disznóól fölé került. Az így kialakult elrendezés nagyon helytakarékos volt, a lecsurgó/pottyanó anyagok pedig a disznók táplálékát egészítették ki, illetve megvolt az a további előnye is, hogy a „piszkos” helyek egymás mellett, ill. felett kaptak helyet, így a takarítás is könnyebben ment. Ezt a fajta vécét nevezték 圂厕-nek (hùncè).
 |
| A hunce típusú árnyékszék agyagmodelljei, a régi kínai sírokban gyakran temettek az elhunyt mellé szolgálókat és házakat, gazdasági helyiségeket ábrázoló agyagmodelleket, hogy így biztosítsák a túlvilágon a kényelmes életet kép forrása |
Természetesen a régi korok emberei is szerették a kényelmet, ezért használtak éjjeliedényeket is. A Tang-kor előtti éjjeliedények tigrisformájúak, nevük is 虎子 (húzi), ez azonban a Tang-kortól kezdve megváltozott. A Tang-dinasztia alapítója, Li Yuan (李渊 Lǐ Yuān) a Li Hu (李虎 Lǐ Hǔ azaz tigris) nevet viselte, az uralkodók és őrök neveit illető tabu miatt tehát nem használhatták tovább a korábbi nevet. Így lett az éjjeliedény új neve 马子 (mǎzi). Idővel egyre nagyobbak lettek ezek ez edények, míg nagyjából vödörnyi méretet értek el, így lett a mai kínaiban a vécé neve 马桶(mǎtǒng 马 ló és 桶 vödör).
 |
| Tigris formájú éjjeliedény, kép forrása |
A városokban különösen kedvelt megoldás volt a kényelmes éjjeliedény, nem mellesleg pedig igen jövedelmező megélhetést nyújtott ezek ürítése. Mivel az utcára nem üríthették éjjeliedényeiket a városlakók, ezért akadtak vállalkozószellemű egyének, akik a várost végigjárva összegyűjtötték az éjjeliedények tartalmát, amelyet elvittek a környező falvakba, földekre, hogy ott trágyaként hasznosítsák. Idővel komoly iparág épült erre a tevékenységre, a Ming-korra már egész üzemek alapultak, amelyek a városok peremén fogadták, amitől a városlakók szabadulni akartak, kiszárították, majd a környékbeli gazdáknak adták el trágyaként. Attól függően, hogy az anyag honnan érkezett, különböző minőségűként kínálták a terméket: a gazdag házakból érkező anyag számított a legjobb minőségűnek, hiszen a gazdag emberek jobb minőségű ételeket ettek, így a végtermék is nagyobb tápanyagtartalommal rendelkezett.
A legkorábbi időkben dolguk végeztével faleveleket, szalmát, földet használtak az emberek. Később, a Hadakozó fejedelemségek korától (i. e. 453 – i. e. 221) kezdve egy külön erre a célra kialakított, nagyjából 20 cm hosszú fa vagy bambuszpálcát (厕筹 cèchóu vagy 搅屎棍 jiǎoshǐgùn) használtak.
A leghíresebb kínai találmányok egyike a papír, amely a Han-korban jelent meg, azonban drágasága és eszmei értéke miatt sokáig nem használták vécépapírként. Csak a Yuan-kortól kezdték erre a célra alkalmazni, azonban mivel a korai papír korántsem volt olyan sima és puha, mint a mai vécépapír, ezért használat előtt alaposan meg kellett gyűrögetni.
A mai vécépapír a huszadik század elején került Kínába, ahol sokáig luxuscikknek számított. Egy anekdota szerint a Guomindang egyik helyi vezetőjének a bukását is a pihe-puha amerikai vécépapírhoz való ragaszkodása okozta. A kommunista csapatok előrenyomulásával menekülnie kellett, ezért álruhában bujkált az egyszerű vidéki lakosság körében, azonban ebben a helyzetében is ragaszkodott import vécépapírjához, és végül így bukott le: az új módit furcsának találó falusiak jelentették a kommunistáknak...
Felhasznált források:
讲历史的王老师：古代人的日常生活
https://kknews.cc/culture/5ml2a26.html
https://www.163.com/dy/article/ET4N6CNP05389YJU.html
祹络岚
Megjegyzések
Megjegyzés küldése