Kínai selyem Európában

“Cependant le bruit s’étant répandu dans l’isle que la fortune avoit visité ces rochers, on y vit grimper des marchands de toute espece. Ils déployerent, au milieu de ces pauvres cabanes, les plus riches étoffes de l’Inde ; de superbes basins de Goudelour, des mouchoirs de Paliacate et de Mazulipatan, des mousselines de Daca, unies, rayées, brodées, transparentes comme le jour, des baftas de Surate d’un si beau blanc, des chittes de toutes couleurs et des plus rares, à fond sablé et à rameaux verds. Ils déroulerent de magnifiques étoffes de soie de la Chine, des lampas découpés à jour, des damas d’un blanc satiné, d’autres d’un verd de prairie, d’autres d’un rouge à éblouir ; des taffetas roses, des satins à pleine main, des pékins moëlleux comme le drap, des nankins blancs et jaunes, et jusqu’à des pagnes de Madagascar.”

“Azonban miután a szigeten elterjedt a hír, hogy a szerencse meglátogatta ezeket a sziklákat, mindenféle kereskedők özönlöttek oda. A szegény kunyhók között kiállították India legértékesebb szöveteit, gyönyörű kadaluri bazinokat, pulikati és macsilipatnami zsebkendőket, dakhai muszlinokat, sima, csíkos, hímzett, átlátszó anyagokat, gyönyörű fehér szúrati baftákat, mindenféle színű és ritka nyomott mintájú anyagokat, homokszínű alapon, zöld ágakkal. Kiterítették a kínai selyemszöveteket, áttört mintás anyagokat, selymes fehér, mezőzöld vagy rikító vörös damasztokat, rózsaszínű tafotákat, vastag szaténokat, puha pekint, fehér és sárga nankint, sőt még madagaszkári ágyékkötőket is.”

A fenti idézet Bernardin de Saint-Pierre francia szerző Paul és Virginie c. regényéből származik. A mű 1788-ban született, és a korra jellemző mind rousseau-i “vissza a természetbe” környezeti idillként, mind pedig a romantika elvágyódásának és egzotizmusának előfutáraként.

Illusztráció a Paul és Virginie-ből, kép forrása

A regény Mauritiuson játszódik, amely akkor francia gyarmati terület volt – a fő konfliktus is ezt emeli ki: a bukolikus idillben élő erényes emberek boldogságának és az öreg gyarmati anyaország romlott lezüllött társadalmának ellentétét. A szerző erősen orientalista szemléletű egzotikus ideált teremt az anyaország olvasóinak - ennek pedig részét képezi a távoli hely különlegességeinek leírása is, valamint ahogy a fenti részletben látszik, nemcsak Mauritius izgató egzotikumai csábítják a francia olvasóközönséget, hanem a mesés Kelet legkülönfélébb helyeiről érkező áruk.

Hímzett, vágatlan selyem, amely ruhaszabás céljára készült Kínában, kifejezetten az európai piacra szánva, kép forrása: Vollmer

Bernardin de Saint-Pierre korában, a 18. században már élénk kereskedelem folyt Európa és a Kelet  országai között. Az öreg kontinens egyre többet ismert meg a világ más tájain előállított kézműves termékekből: porcelánt, bútorokat és nem utolsó sorban textileket. Az Európába egyre nagyobb mennyiségben beáramló ázsiai kézműves termékekre nagy kereslet mutatkozott. Olyannyira, hogy a helyi iparművesek megpróbálkoztak az idegen termékek formai-megjelenésbeli sajátosságait leutánozni, sőt, új eljárásokkal is kísérleteztek, hogy előállíthassák az ázsiai termékeket.

Világutazó kínai textilek

Már a 17. században érkeztek Európába ázsiai textilek; ezek között különösen népszerűvé az indiai nyomott mintás textilek és a kínai selymek váltak – ahogy erről a fenti regényrészlet is bizonyságot ad. Ez azonban nem új jelenség, legalábbis a kínai textilek esetében.

Már az i. sz. 1. században érkeztek kínai textilek Európába a selyemúton, elsősorban a Római Birodalomba, ahol akkor még luxusterméknek számítottak. A selyem előállításának technológiai ismeretei azonban viszonylag hamar elterjedtek, a 8. században már Európában is ismertek voltak.

A Ming- (1368–1644) és Qing-dinasztiák (1644–1912) sokáig tiltották a külfölddel való tengeri kereskedelmet (海禁 hǎijìn), majd a 17. század végétől engedélyezték, de továbbra is erősen korlátozták a nemzetközi kereskedelmet.

Ugyanakkor a korlátozások ellenére óriási volumenű kereskedelem valósult meg a 17. század végétől, így a kínai textilek nagy mennyiségben és széles választékban jutottak el Európába. Különleges származásuk pedig nevükben is tükröződött.

Európai piacra készült kínai selyem, kép forrása: Vollmer

Textilnevek

Származás szerint

A fenti regényrészletre visszatérve érdemes megfigyelni az utolsó mondatban a kínai textilek között feltűnő “pekin” és “nankin” kifejezéseket, amelyek textilfajtákat jelölnek.

A kínai textilek európai megjelenése több európai nyelvben is nyomot hagyott. A Paul és Virginie eredeti francia szövegében két olyan elnevezéssel találkozunk, amely egyértelműen kínai textilfajtákat jelöl. A pekin (fr. pékin) és nankin származási helyéről, Pekingről és Nanjingról kapta francia nevét, a két kifejezés az angolban is csaknem ugyanebben a formában létezik (pekin, nankeen). Hasonló a shantung is, amelyet Shandong tartomány után neveztek el, illetve a tunquin vagy tonquin, amely a mai Vietnam területén található Tonkinból ered.

Különösen érdekes Quanzhou esete, amely fontos kikötőváros és kereskedelmi központ volt már a 13. században is. Több neves külföldi utazó is eljutott ide, például Marco Polo és Ibn Battuta is. Marco Polo így írt a városról:

“Itt van egyúttal Zajton kikötője, melyet az indiai hajók keresnek fel fűszerekkel és mindenféle értékes áruval. A kikötőt sűrűn látogatják Manzi kereskedői is, mert itt van a piaca a legértékesebb ékköveknek és gyöngyöknek, innen viszik szét bámulatos mennyiségben egész Manziba. És biztosíthatlak benneteket, hogy egy rakomány borsra, mely Alexandriába vagy máshova indul a keresztény világ számára, legalább száz, sőt még több rakomány esik, melyet a zajtoni kikötőbe küldenek. Mert elhinni is szinte lehetetlen, mennyi kereskedő és áru fordul meg ebben a városban; és tudnotok kell, hogy egyik ez a világ két legnagyobb kereskedelmi kikötője közül.”

A külföldi utazók és kereskedők nyomán több különböző formában ment át más nyelvekbe a város neve: Zayton, Zaitún, Zeiton, Zeitun, Zeitoun (arab), Cayton, T’swan-chau, Chwan-chau, Chinchew, Chüanchow stb. Valószínűsíthető, hogy az arab elnevezés (zaitun vagy zayton) volt a több európai nyelvben satinként, magyarul szaténként meghonosodott kifejezésnek.

Fajta szerint

A francia nyelvben a “touanse” vagy “toüanse” kifejezés egy kínai eredetű textilt jelöl, egy kevésbé fényes szaténfajtát. Nincs ugyan rá nyelvészeti bizonyíték, de könnyen lehet, hogy a francia kifejezés eredete a  szatén jelentésű kínai 缎子 duànzi.

Hasonló a franciául “cha” formában elterjedt kifejezés. A francia kifejezés egy nagyon könnyű, laza szövésű, vékony, áttetsző anyagot jelöl – kiejtése és jellemzői pont, mint a kínai 纱 shā, amely gézt, fátyolszövetet jelent.

Egy további francia kifejezés a “tchéouze”. Ez esetleg a kínai 绸 chóu, 绸子 chóuzi azaz selyem áthallása lehet. Illetve korabeli francia forrásokban fellelhető az ehhez hasonló “kien-tchéou” textilnév, amely talán a kínai 茧绸 jiǎnchóu azaz pongee. Ezeket a francia források sűrű szövésű, rugalmatlan anyagként írják le, amely igaz mind a selyemre, mind a pongee-ra. Mellesleg maga a pongee (angol) kifejezés is a kínaiból jön, ez bizonyíthatóan a 本机 běnjī és 本织 běnzhī azaz saját/otthoni szövőszék vagy saját/otthoni szövés szavakból származik, és pongee formában ment át az angolba, ahol ma is létező kifejezés, sőt, innen más nyelvek is átvették.

Selyem ágytakaró, kínai gyártmány az európai piacra, az eredeti takarót később felvágták és darabjait felhasználva alkották ezt a takarót, kép forrása: Met

Francia és kínai selymek versenye

A 13. századra Európa több országában létezett selyemelőállítás, ebben az időszakban az olasz selymek uralták az európai piacot. Franciaországban a 13. században először Párizsban és Montpellier-ben, majd a 14. században már Avignonban is nagyobb mértékben állítottak elő selymet. Lyon kezdetben mint kereskedőváros játszott szerepet a selyem terjesztésében, elsősorban olasz kereskedők áruit kínálták itt. Az olasz selyemtől való erős függést XI. Lajos igyekezett visszaszorítani, és elrendelte a lyoni selyemgyártás megkezdését – ezzel Lyon nemcsak kereskedelmi elosztóközpont lett, hanem selyemelőállító központ is. Lyon lett Európa legfontosabb selyemközpontja, az európai selyemdivat diktálója. Szintén fontos selyemközpont volt Marseille, amely a Földközi-tenger nagy kereskedelmi kikötői közé tartozott.

A 16–17. századtól az új tengeri kereskedelmi utak révén egyre több ázsiai áru áramolhatott Európába. Jelentős szerepet játszott Sevilla, amely a korszakban a Kínából, a Jóreménység foka megkerülésével érkező kereskedőhajók egyik első célpontja volt. Az áruval együtt új kifejezések is érkeztek – mivel Franciaország az európai selyem egyik legjelentősebb központjává vált, mind a kereskedelem, mind az előállítás terén, ezért sok kínai selymet jelölő kifejezés ment át a franciába, míg más európai nyelvekben ebből jóval kevesebbet látunk.

17-i századi európai illusztráció a selyemtenyésztésről, kép forrása: Musée national de la Renaissance

Az új ázsiai áru iránti kereslet növekedése viszont versenyt jelentett a helyi selyemelőállítás számára. A helyi selyemipar a konkurencia kihívására innovációval válaszolt. A francia selymek főleg egyszínűek, minta nélküliek voltak, a kínai áru azonban gyakran tartalmazott mintás anyagokat. A francia selyemipar felfedezte a mintákban rejlő lehetőséget, és megkezdte a mintás selymek előállítását. Ez az anyag az ún. façonnée, amelyhez kifejezetten a minták tervezésével foglalkozó szakembereket alkalmaztak. A minták szezonális divatjának megteremtésével a francia selyemipar nemcsak hogy fenn tudott maradni a konkurencia fenyegetése mellett, hanem annyira népszerű anyagfajtát teremtett, hogy Európa-szerte nagy kereslet mutatkozott a francia façonnée-ra, amelyet aztán a spanyol és olasz gyártók másolni kezdtek. Sőt, idővel a façonnée részben visszaszorította a Kínából érkező selymek iránti keresletet.

A francia selyem népszerűségének a fentieken túl egy további oka a reformáció és az ahhoz kötődő vallásháborúk és vallási üldöztetés. A református hugenottákat Franciaországban a 17. század második felétől komoly üldöztetés sújtotta, amelynek hatására sokan vándoroltak Európa más országaiba, többek között Svájcba, Angliába, ill. német területekre. A hugenották közül sokan képzett selyemszövők voltak, és a befogadó országban is ezt a tevékenységet űzték, ezzel megalapozva az európai selyemkészítést.

Az európai selyemipar leginkább a selyem feldolgozására koncentrált, mivel nem minden európai ország éghajlata kedvezett a selyemhernyók tenyésztésének. Így idővel a Kínából érkező import típusa is változott, az európai kereskedők egyre inkább a selyemfonalat részesítették előnyben, amelyet aztán a hazai selyemipar feldolgozott. A kész selymek iránti kereslet csökkenése pedig természetesen a kínai selyemiparra is erős hatást gyakorolt.

Európai piacra szánt kínai selyem, kép forrása: Vollmer

Paul és Virginie hazája és Kína

Térjünk vissza a Bernardin de Saint-Pierre regényéből származó idézetre! A részlet élénk képet fest a Mauritius szigetén zajló kereskedelemről. A regén cselekményének ideje alatt Mauritius francia fennhatóságú terület volt Isle de France néven (1715–1810). A regényben aktív szereplőként is feltűnik a sziget kormányzója, François Mahé de La Bourdonnais, aki megalapította a haditengeri bázisként és hajóépítő kikötőként funkcionáló Port Louis-t. A város később az Indiai-óceán fontos kereskedelmi központjává vált az Európa és Ázsia (elsősorban Kína és India) közötti kereskedelemben. Ezt látjuk a regényben is, amely bármennyire is érintetlen bukolikus idillként ábrázolja a környezetet, a sziget már ekkor bekapcsolódott az élénk nemzetközi kereskedelembe.

A Paul és Virginie illusztrációja, kép forrása

A regény megjelenését követő időszakban pedig egyre erőteljesebbé válik a sziget globális kultúrája, ugyanis az 1780-as években nagyobb számú kínai bevándorló érkezik Mauritiusra francia, brit és dán hajókon. A kínai bevándorlók Port Louis-ban telepednek le, elsősorban kézműves munkákat végeznek, és létrehoznak egy chinatownt a városban, amelyet Camp des Chinois-nak neveznek. A 19. század elejétől ismét nagyobb számú kínai bevándorló érkezik az immár brit fennhatóság alatt álló szigetre, ami megalapozta a ma is jelentős sino-mauritiusi népességet. És egy további Kínához kötődő érdekesség: Mauritiuson jelenleg is jelentős teatermesztés is zajlik.

Kínai selyem Európában

Ahogy Mauritius esetében is látszik, a Kína–Európa tengelyen megvalósuló kereskedelem nemcsak egy európai országhoz köthető. Sevilla kikötője révén Spanyolországot is érintette a kínai selyemexport, illetve ahogy láttuk, a kínai dizájn és az ennek ösztönzésére megvalósuló dizájnbeli újítások Franciaországot is jelentős selyemközponttá tették. Rajtuk kívül a brit kereskedőhajók révén jutott el a kínai selyem Európába.

A kínai selyemelőállítás nem volt egységes a korszakban, különböző árutípusok léteztek, ezeken belül önálló csoportot képeztek a kifejezetten európai exportra szánt textilek, amelyek az európai fogyasztók igényeit igyekeztek kiszolgálni, ennek megfelelően gyakran a hazai értékesítésre szánt textilektől eltérőek voltak – akár mintájukban, akár rendeltetési céljukban.

Európai piacra szánt kínai faltakaró, festett selyem, kép forrása Met

Egy érdekes terméktípus a viszonylag kis mennyiségben előállított selyem tapéta vagy faltakaró. Ezeket elsősorban előkelő és gazdag európai fogyasztók vásárolták, akik sok esetben kifejezetten  a korban kialakuló chinoiserie trend hatására egy “kínai szoba” létesítése céljából szerezték be a gazdagon díszített, kézzel festett nagyméretű selyemanyagokat, amelyekkel európai házaikat díszítették.

Keresztény témájú (háttérben a szent család képe lóg a falon) kínai hímzés az európai piacra szánva, kép forrása: Vollmer

Érdemes kiemelni továbbá az egyházi használatra készült textileket. Különösen Portugáliában maradt fenn sok olyan egyházi, liturgiai textil, amely kínai selyemből készült. Portugália viszonylag korán létesített kereskedelmi kapcsolatot Kínával, ennek köszönhetően közvetlenül jutott hozzá kínai selymekhez, ill. vásárolt megrendelésre kínai selyemtárgyakat. Az egyházi használatú kínai selyemtárgyak teljes mértékben kínai gyártmányok: portugál megrendelésre, részletes utasítások nyomán teljes egészükben Kínában készültek. A portugál kereskedők és egyházi személyek továbbították a magyarázattal ellátott megrendeléseket a kínai selyemgyártókhoz részletesen leírva az egyház ikonográfiáját, preferált színeit, szimbólumait, a tárgytípusok formáját és egyéb jellemzőit. Ugyanakkor előfordulnak ezeken a tárgyakon hagyományos kínai szimbólumok is, például sárkány, qilin, peónia stb. Sőt, előfordul, hogy az ábrázolt emberalakok (Mária, szentek) kínai arcvonásokkal rendelkeznek.

Kínai arcvonásokkal rendelkező hímzett Mária, kép forrása: Vollmer

Magyar selyem

A selyemhernyók táplálékául szolgáló eperfát már a 15. században termesztették Magyarországon, akkor még elsősorban gyümölcséért közvetlen fogyasztásra vagy italnak feldolgozva. A hernyó később került Magyarországra. A 17. század végén megjelent művében, Egy jeles vadkert c. könyvében így ír róla Miskolczi Gáspár:

“A Selyem-eresztő bogár a Hernyóknak néminemű faja. … illik is ennek a Bogárnak nagy szorgalmatos munkáján csudálkoznunk, hogy az ő feltött fonalát miképen szövi meg ... mégpedig úgy, hogy az ő selymének szálai minden öszvecsepüződés nélkül mindvégig megmaradnak.”

A magyar selyem több szállal kötődik Itáliához, mint Kínához. Ugyanis a magyarországi selyemelőállítás 17. század végéről származó első írásos bizonyítéka olasz betelepültekhez, a Passardi-családhoz köti a magyar selymet. Később, a 18. század elején betelepített olasz és spanyol lakosság egyik fontos gazdasági tevékenysége lett a selyemelőállítás.

Kiadvány a magyar selyemiparról, kép forrása: Manda

A magyar selyem aranykora a reformkor volt. 19. század elején magyar nyelvű tankönyv is megjelent Mitterpacher Lajos tollából A` Szederjfa és Selyem Bogár nevelésről való Oktatás címmel. A reformkorban pedig a nagy nemesi családok is felkarolták a selyemtenyésztést, Wesselényi Miklós, Zichy Jenő stb. akár saját birtokán rendelt el selyemtenyésztést, akár a megalapuló selyemtenyésztő társaságokban vállalt szerepével segítette elő a magyar selyemipart. Széchenyi István A Selyemül c. írásában felidézi a magyar selyemtenyésztés múltját és reflektál korának jelenére.

Hölgyek Lapja 1878-ból, a címlapon divatos selyemruhák, kép forrása: Arcanum

Az első világháborút követő békék nagy csapást mértek a magyar selyemre, majd a két világháború közötti időszakban tovább csökkent a selyemelőállítás. Bár a 20. század második felében történt kísérlet az ágazat újjáélesztésére, ez nem járt tartós sikerrel.

A Magyar Chardonnay Selyemgyár részvénye a 20. század elejéről, kép forrása: Manda

Felhasznált források:

Demoule, Philippe. 2002. Le dictionnaire de la soierie.

Fereira, Maria João. ’To praise it, one need only say it was from China’: Chinese Textiles in Portugal in the Early Modern Period. In: Orientations. 2022.

Hernandez-Garay, Guimel. 2018. Consumption of Chinese silk fabrics in Marseille and Seville, 1680 – 1840. 

Takáts, Rózsa. Adatok a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéhez I–II. In: Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei c. periodikában 1992/1994. 163–194. pp. 

The Etymological Origins of the Word “Satin”: A Linguistic and Historical Analysis. 

Vollmer , J. E. Chinese Export Silks for the West. Brandt Asian Art.

További érdekes tartalmakat találsz Facebook-oldalunkon és Pinterest-oldalunkon!

祹络岚