Riksák és repülők, útszéli árusok és modern nagyáruházak, régi hagyomány, a modern jelenbe és jövőbe vetett hit – ezeket élte meg az 1950-es években Kínába látogató magyar művész, Toncz Tibor.
Kína és Magyarország az 1950-es években
A 20. század közepén még nem volt annyira egyszerű a kontinensek közötti utazás, mint ma, ugyanakkor éppen ebben az időszakban, a második világháború lezárultával vált ismét valósággá a kulturális csere és turizmus célú utazás.
1945-ben zárult le a második kínai–japán háború, 1949-ben pedig megalapították a Kínai Népköztársaságot. Az 1950-es évek elején óriási változások zajlottak Kína-szerte. 1950-ben hatalmas földosztás indult, amelyet 1953-ban a szovjet mintát követő első ötéves terv elindítása, valamint kollektivizálás követett. Ebben az időszakban optimizmus jellemezte a közhangulatot, az országépítés, a béke és a jövő felé fordulás, a gazdasági, ipari és életszínvonalbeli fejlődés voltak a korszak meghatározó vonásai.
Magyarország és Kína 1949-ben, az új Kína kikiáltása után néhány nappal már felvette a diplomáciai kapcsolatot. Az 1950-es években hamar szerződésekben, együttműködésekben konkretizálódott a két ország közötti kapcsolat. Már 1950-ben voltak például magyar ösztöndíjas diákok Kínában köztük Galla Endre, Miklós Pál, Polonyi Péter, Kalmár Éva és mások.
Az 1956-os forradalom Kína részéről megnövekedett figyelmet jelentett Magyarország irányába. A korszak két fontos vezetője, Zhou Enlai és Kádár János kölcsönös látogatást tettek egymásnál. 1959-ben pedig sor került a magyar–kínai barátsági és együttműködési szerződés aláírására.
Toncz Tibor
A 20. század elismert magyar festője, grafikusa, karikaturistája volt Toncz Tibor (1905–1979), akit Munkácsy Mihály-díjjal is kitüntettek. Rajzai, karikatúrái számos lapban jelentek meg, például a Pesti Hírlap Vasárnapjában, az Élet és Irodalomban, az Esti Hírlapban, a Pesti Futárban, a Pesti Postában, a Fülesben, a Forrásban, a Gyermekvilágban és számos egyéb magazinban, hír- és vicclapban. 1948-ban lett a Ludas Matyi művészeti szerkesztője, itt számos rajza, karikatúrája is megjelent.
Különböző lapokban képregényei is megjelentek. Rövidebb képsorai rendszeresen szerepeltek például a Ludas Matyibanis. Hosszabban futó képregénysorozata a Dolgozók Világlapjában jelent meg 1945-1946-ban Henye Henrik kalandjai címen.
Újságokban megjelenő karikatúrák mellett könyvillusztrációkat is készített, például Botond-Bolics György Ha felszáll a köd, Fehér Klára A földrengések szigete és Marton Béla A Ceresz foglyai c. sci-fijéhez, valamint Cseres Tibor Zsebek és emberek c. könyvéhez.
Három saját könyve is megjelent, ezek közül elsőként a Hat hét Kínában (1956), ezt követte 1959-ben A békéért c. karikatúra és a Paprika c. antológia.
A kínai utazás
Toncz Tibor az 1950-es évek közepén utazott Kínába Zsolt Róberttel és Tardos Tibor íróval. Az utazás 1955. március 26-án indult, először repülővel Moszkvába, majd onnan a transzszibériai expresszel Pekingbe érkezett a magyar csapat. A vendégek programjáról a Népművelési Minisztérium és a Kultúrkapcsolatok Intézete gondoskodott, a nyelvi akadályok leküzdésében pedig a magyarokat mindenhova elkísérő Liu tolmács segített.
A hathetes tartózkodás alatt Tonczék megjárták Pekinget, Tianjint, Shanghait, Hangzhou-t, Wuhant és Guangdongot. Ahogy a rajzoló megjegyzi, a látogatás elsődleges célja a kínai újságrajzoló művészekkel való kapcsolat ápolása volt, amely a gyakorlatban kiállításszervezésben is megnyilvánult, Toncz Kínában készült műveiből Pekingben szerveztek ötven ezres látogattságú, négynapos kiállítást közvetlenül a művész hazautazása előtt, illetve albumot is szerkesztettek a kiállítás anyagából.
A szakmai kapcsolatépítés mellett természetesen az utazás, a szórakozás, az élménygyűjtés és a rajzolás is fontos részét képezte a látogatásnak. Tonczék meglátogatták a helyi nevezetességeket, és megtapasztalták a hagyományok mellett az ötvenes évek Kínájának hétköznapjait, az új Kína szocialista építésének nyomait.
Hat hét Kínában
Toncz élményeiből útleírással kiegészített képes albumot adott ki 1956-ban a Magvető. A képes útleírás kínai címet is kapott: 董茨·蒂波尔 《在中国六星期》. A könyvhöz előszót írt Lin Je, a budapesti kínai nagykövetség kultúrtanácsosa, amelyben a két nép közötti barátságot emeli ki. Szintén előszót írt Mihályfi Ernő, újságíró, korábbi tájékoztatásügyi és külügyminiszter. Néhány évvel korábban Mihályfi maga is járt Kínában 1951 nyarán és őszén a kínai–magyar és az albán–magyar kulturális egyezményeket aláíró magyar küldöttségek tagjaként. Sőt, 1952-ben Mihályfi is kiadott egy könyvet útiélményeiről és az út során készült fotókból Tízezer kilométer a béke birodalmában címmel.
Toncz könyve két részből áll, amelyek egymást kölcsönösen kiegészítik. Az első rész a szöveges útleírás, összefoglaló a főbb állomásokról, a meglátogatott helyekről és programokról, valamint Toncz személyes impresszióiról, élményeiről. Ezt a részt lendületes karikatúrák, humoros rajzok teszik igazán színessé. A második rész Toncz vázlataiból készült válogatás. A tus- és ceruzarajzok, akvarellek az út állomásai szerint időrendben mutatják be Kína tájait, a hagyományos kultúrát, a szocialista országépítés vívmányait, a mindennapi élet mozzanatait és kínai arcokat mandarinkabátos utcai bámészkodótól csingafás árusokon és játszó gyerekeken át kohóüzemi munkásig, egyetemi rektorig és gyárigazgatóig.
Toncz élményei – az ötvenes évek Kínája
A könyv szöveges részében Toncz, a kínai kultúrával abszolút kívülállóként ismerkedő magyar művész saját élményeit osztja meg. Személyes útleírás ez, amelyben megoszt minden olyan mozzanatot, legyen az akármilyen apróság is, amely valamiért szokatlan volt számára.
Az 1950-es években jóval korlátozottabb ismeretekkel rendelkeztek a magyarok a kínai mindennapokról és a kínai kultúráról. Sokkal kevesebb lehetőség is volt akkoriban az idegen országokkal, népekkel kapcsolatos tájékozódásra és információszerzésre, mint ma. A könyv első, útleíró része tartalmazza azokat az eleven részleteket, apró mozzanatokat, amelyeket a művész Kínában tapasztalt. Még élénkebbé teszik ezeket a leírásokat a karikatúrák, amelyek a szöveget kísérik.
Toncz útleírásában az utazás állomásai, fő eseményei mellett az apró részletekről is ír. Ezek a hétköznapi vagy éppen furcsa apróságok teszik olyan érdekessé az útleírást. A küldöttség komoly célja és az utazás humoros részletei tükröződnek a Kína gyönyörű tájait, épületeit megörökítő akvarelleken és rajzokon, valamint a szöveget kísérő karikatúrákon.
Az étkezés kínai módja először szokatlannak tűnt a karikaturistának, de hamar hozzászokott, és az utazás eredményeképpen a kínai gasztronómiát illetőn pozitív tapasztalatokkal távozott.
„[...] ott szerénykedett a tányér mellett egy pár elefántcsont evőpálcika is. Büszkén állítom, hogy az ebéd végén már meglehetős jártasságot mutattam kezelésükben. (Nem csoda, mert az ebéd közel négy óra hosszat tartott.)”
A nyelvismeret hiánya volt a legnagyobb akadály az utazás időtartama alatt. Bár volt tolmácsuk, aki csaknem mindenhova elkísérte őket, azért előfordultak nehézségek. Például a pénz kezelése terén:
„Nézem a jegyzetfüzetemet. Az egyik oldalon pirossal bekeretezve ezt találom:
Gépkocsi: 1 traktor: 10
repülő: 2 mozdony: 20
hajó: 5 vízierőmű: 50...
Ez a kínai váltópénzekre vonatkozik. A kis címletű bankjegyeken ugyanis sehol egy arabs szám, kép van rajtuk és az értékjelzés kínai számmal. Úgy tettünk, mint az analfabéták:
– Tessék, egy doboz cigaretta...
– Köszönöm, hány mozdonyba kerül?”
Nemcsak a művész látogatja végig Kínai nevezetességeit, de előfordul, hogy ő maga is a figyelem középpontjába kerül.
„A pekingi Állatkert fiatal intézmény, de azt hiszem, egyike a legkorszerűbbeknek a világon. [...] Természetesen a sok százféle majom bűvöli el leginkább a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Azonban volt egy pár perc, amikor nekem, személy szerint, még a majmoknál is nagyobb sikerem volt...”
Kínai–magyar barátság
Magyar szokás lehet, hogy a turista utazása során különösen nyitott saját hazája külföldi megítélésének nyomaira. Toncz több helyen is megemlít magyar dolgokat, amelyeket hathetes útja során látott. A korszakra jellemző módon kiemelt szerepet kap az ipari termelés fejlődésének kiemelése, ahogy Toncz írja:
„Külön szórakozásunk volt áruházlátogatásaink során magyar iparcikkekre vadászni. Örömmel közölhetem, hogy északon és délen, Pekingben éppúgy, mint Kantonban, mindenütt találkoztunk a magyar izzólámpákkal, rádiócsövekkel, kerékpárral, varrógéppel, fénymásolópapírral, sőt, magyar kozmetikai cikkekkel is.”
Az ötvenes évek magyar iparcikkei mellett hagyományosabb magyar termékeket is találtak az utazók.
„Nagyon jó hírük van a magyar boroknak, de az egyik nagy áruházban már csak egy üveg badacsonyi kéknyelű szomorkodott az import borok polcán.”
Iparcikkek mellett kulturális termékekkel is találkoztak Tonczék, a magyar irodalom köszönt vissza az 1950-es évek kínai könyvesboltjaiban.
„Örömmel láttuk a magyar irodalom nagyjainak kínai kiadásait, köztük Petőfi, József Attila összes költeményeinek második kiadását is.”
Toncz kiemeli, hogy otthon érezte magát Kínában, valamint több kínai helyet és tájat hasonlít Magyarországhoz: Pekinget Győrhöz hasonlítja, Shanghaijal kapcsolatban a Váci utcát, a volt Marx teret és a Nyugati pályaudvart emlegeti, Hangzhou-t Füredhez, a Nyugati tavat pedig a Balatonhoz hasonlítja. Részben a két ország politikai realitása miatt ír Kínáról és a kínaiakról mint hozzá közel állóról, és hangsúlyozza a két nép barátságának megerősítését.
„Szeretném, ha rajzaim közelebb hoznák ennek a távoli országnak mély kultúrájú, sok ezer év elnyomatásából nemrég szabadult boldog és vidám népét!”
Felhasznált források:
Mihályfi Ernő (1952): Tízezer kilométer a béke birodalmában. Budapest: Szikra.
Salát Gergely: Budapesttől Pekingig, a magyar–kínai kapcsolatok múltja. Konfuciusz Intézet.
Toncz Tibor (1956): Hat hét Kínában. Budapest: Magvető.
祹络岚