Orchidea és kasszia - Verselemzés

张九龄：感遇  

兰叶春葳蕤，桂华秋皎洁。 

欣欣此生意，自尔为佳节。 

谁知林栖者，闻风坐相悦。 

草木有本心，何求美人折？

Zhang Jiuling: Panaszdal
 Az orchidea tavasszal hajtja szárát,
A kasszia ősszel fakasztja virágát.
Vidám életerővel színültig tele,
Mindkettőnek megvan a maga ideje.
Illatát hozza a szél a remetéhez,
Elmerengve önfeledt örömöt érez.
Fű és fa saját természetét követi,
Hogy letépve csodálják, azt nem engedi.

Kassziavirág (osmanthus fragrans), forrás: Baidu

Zhang Jiuling (张九龄 Zhāng Jiŭlíng 678–740) Tang-kori költő műve filozófiai vers (哲理诗 zhélĭshī); egy filozófiai gondolat köré épül fel az egész költemény.

A mű első két sora a bevezetés (起 qĭ). A két sor szerkezetileg és tartalmilag is párhuzamos: orchidea – kasszia, tavasz – ősz, szár – virág.

Mindkét növény gyakran feltűnik a kínai versekben, mindkettőnek megvan a maga karaktere és jelentésköre.

Az orchidea a "Négy Nemesúr" (bambusz, szilvavirág, orchidea, krizantém) egyike, a szépség és hírnév szimbóluma. Emellett a nemességet és erényt is jelképezi.

A kasszia a szerencse jelképe, a 'drága', 'előkelő' jelentésű 贵 (guì) szóval azonos kiejtésű. Az ősz egyik virága a kasszia, emellett a holdat is szimbolizálja. A kasszia a hagyományos kínai orvoslás egyik növénye, készítenek belőle különböző ételeket (cukrot, levest, gombócot stb.) és alkoholos italt is.

A versben az orchidealevél a tavaszhoz kapcsolódik, a kasszia virága pedig az őszt jelképezi. Itt nem az egyedi jelképrendszer fontos, hanem hogy mindkettő a maga jogán elismert növény.

A következő két sor kifejti az iménti tartalmat (承 chéng folytatás). A két növény különbözősége ellenére egy közös jeggyel bír: mindkettő a maga módján és a maga idejében fejlődik, nem alkalmazkodik a külső környezethez. Ennek ellenére mindkettő ugyanolyan életerős, ugyanúgy megbecsülést vált ki.

Az ötödik sor egy fordulat (转 zhuăn). A természeti kép helyett az emberi világ kerül középpontba. A remete a növények illatát érezve egészen belefeledkezik szépségük csodálatába.

Az utolsó két sor egyesíti (合 hé) a korábbiakban külön-külön megjelenő természeti és az emberi világot. Az utolsó szakasz metaforikusan fogalmazza meg a vers fő gondolatát: a növényeknek saját természetük van, ezt követik, nem törődnek a külvilággal. Nincs szükségük a külvilág beavatkozására, nem az a rendeltetésük, hogy mások kedvére tegyenek, hogy azok leszakítva gyönyörködjenek bennük, ami aztán a pusztulásukat okozza.

Az utolsó sorokban a fű és fa a konfuciuszi nemesember (君子 jūnzĭ) szimbóluma. Konfuciusznál a nemesember nem társadalmi rang szerinti nemest jelent, hanem erkölcsi értelemben nemes embert. A nemesember saját szándékai szerint cselekszik, azt teszi, ami helyes, nem pedig a másoknak való megfelelés motiválja a cselekedeteit. A nemesember nem törekszik a külvilág megbecsülésére, ha jót cselekszik, az nem azért van, hogy mások lássák. A nemesember nem vár jutalmat, és nem kér mások csodálatából.
A fenti versben a két virág pozitív képe jeleníti meg a nemesember természetét. A szerző nemesember mellett áll ki azzal, hogy kijelenti, a nemesember nem másokért cselekszik, ezt pedig a külvilágnak is tiszteletben kell tartania.

Felhasznált irodalom:
Shi 诗


祹络岚