Magány és melankólia - Verselemzés

马致远：秋思

枯藤老树昏鸦， 
小桥流水人家，
古道西风瘦马。
夕阳西下，
断肠人在天涯。

Ma Zhiyuan: Őszi gondolatok  

Aszott kóró, vén fa, esti varjak,
Keskeny híd, zubogó víz, parasztlak,
Ó út, nyugati szél, sovány gebe.
Nyugaton a nap leszállott,
Megtört szívű ember, otthontól távol.

A Yuan-kori költő, Ma Zhiyuan (1250 – 1321 körül) verse az Őszi gondolatok egy egyszerű, tömör tájleírás, mely a lírai én hangulatát tükrözi.

Az alkonyati puszta táj egyetlen említésre méltó eleme az öreg fa, melynek száraz, korhadt ágára megtérnek az éjszakára elpihenő varjak. A fa mellett folyó vize rohan, a folyón keskeny híd, azon túl az otthon melegét halványan felidéző parasztházak. A régi út felett nyugati szél fúj, az úton sovány ló áll egymagában. Nyugaton lenyugszik a nap, a tájat szemlélő ember pedig idegen, otthonától távol van.

A vers hangulatát mintegy előkészíti a cím: az ősz az elmúlás ideje, ezért sokszor negatív konnotációk társulnak hozzá. Emellett az ősz a befelé fordulásnak, a múltra és önmagunkra való reflektálásnak is kedvez, ez az az időszak, amikor átgondoljuk és értékeljük a múltat. Az Őszi gondolatokban is egy ilyesfajta reflexió jelenik meg.

Az Őszi gondolatok erősen leíró jellegű mű, a vers nagyrészt főnevek és jelzők felsorakoztatásából áll. Egy körképet kapunk arról, amit a szemlélődő lírai én maga körül lát, róla azonban csak az utolsó sorban esik szó.

A vers nagy részét a táj elemeinek felsorolása teszi ki. Ezek az elemek cseppet sem vonzóak, nem ébresztenek kellemes gondolatokat az olvasóban.

A korhadt, vén fa egy megfáradt, fásult ember képzetét kelti.

A fán gyülekeznek a szürkületkor lepihenő varjak. A varjú a kínai hagyományban szerencsétlen jelentést hordoz, általában sírok közelében, elhagyatott helyeken jelenik meg, így a romlás, hanyatlás fogalomköréhez társítható, gyakran balszerencsés ómen.

A keskeny híd a megpróbáltatások, a nehézségeken való átkelés szimbóluma, ezeket a nehézségeket és veszélyeket pedig a zubogó víz jeleníti meg. A híd túlpartján pedig ott a parasztlak, az egyszerű élet, a meghitt, idilli, bukolikus élet és a család, a valahová aló tartozás várja a beszélőt.

Az öreg, elkoptatott út szintén a fásultságot, a fáradtságot és az elhagyatottságot szimbolizálja, csakúgy, mint a sovány gebe.

A nyugaton lenyugvó nap az idő és az élet múlásának jelképe. A nyugati égtáj még egyszer szerepel, innen fúj a szél. A nyugati szél általában ősszel fúj, ezzel még inkább erősödik az ősz, az elmúlás képzete.

A főnevek mellett a jelzők dominálnak a versben, ezek pontosítják a táj elemeinek hangulati tartalmát: aszott kóró, vén fa, ó út, sovány gebe stb. Valamint egyfajta ritmust is adnak a versnek, a melléknevek és főnevek monoton váltakozása tovább erősíti a költői képek melankolikus hatását.

A vers utolsó sorában jelenik csak meg emberi alak. A kínai versek egyik sajátossága, hogy nincsen bennük expliciten a lírai én, sokszor csak beleértendő, hogy itt most a beszélőről van szó. Ebben a versben is ezt láthatjuk, az utolsó sor megtört szívű embere maga a tájat szemlélő beszélő, aki otthonától távolra szakadt, és a kietlen őszi táj az ő fásult letargiáját, fáradtságát és otthon iránti vágyódását jeleníti meg.

Az Őszi gondolatok vershelyzete és a benne megjelenő lelkiállapot a szerzőtől, Ma Zhiyuantől sem volt idegen. Ma Zhiyuan már fiatalon kitűnt tehetségével, azonban a Yuan dinasztia trónra kerülésével ez megváltozott. A Yuan dinasztia nem han nemzetiségű dinasztia, hatalomra kerülésük után számos, a han nemzetiségnek kedvezőtlen intézkedést vezettek be, így Ma Zhiyuan nem kaphatott hivatalt, karrierje derékba tört. Élete nagy részét egyik helyről a másikra vándorolva, otthonától távol, a sikertelenségbe belefáradva töltötte. Az ő érzéseit is tükrözi az Őszi gondolatok.

祹络岚